-->

English Version
Coming Soon..

Kaiserwart 2033m


Barátaimmal, Tibivel, Attilával és Szeli Lacival már december óta terveztünk egy téli túrát, de sajnos nehéz volt összeegyeztetni az időpontot, mire sikerült, +18Co lett, így halasztottuk, mert semmi kedvünk nem volt gumicsizmában és békatalpban túrázni.

Eljött a nap, el is indultunk Sopronból reggel 4h-kor, hogy legyen elég időnk a csúcstámadásra. 6h után, -5Co-ban értük el a kiindulási pontunkat Eisenerz után /jobbra egy kis beálló 610m-en, a felfelé vezető úton sorompó/. Szinte napra pontosan 3éve jártunk itt, akkor nagyon szűkre volt szabva az időnk. 2008-ban a völgy nyugati oldalán próbáltunk feljutni, ösvény híján utat keresgélve. Belementünk egy nem túl biztonságos helyzetbe, amit most mindenképpen el akartunk kerülni. Egy darabig követtük a többé-kevésbé befagyott patakot, a komolyabb zúgókat kikerülve, ami nem volt túl egyszerű. A hágóvas és a jégcsákány hamar előkerült, mert a jégen úgy csúszkáltunk, mint a riadt malacok. Találtunk egy részt, ahol a völgy keleti oldalára fel tudtunk kapaszkodni. Gondoltuk ez majd jó lesz nekünk. Hát jó volt! Szerencse, hogy Attila kipihente magát /1órát aludt éjjel/, mert így át tudta venni a vezetést. A hó helyenként mély volt, máshol nagyon mély vagy éppen csak 3cm a sziklán. Szuszogva bár, de semmiképpen sem letörve, kerestük a lehetőségeket. A hangulat jó volt, igaz Laci barátom megfázással küzdött, ezért közel sem volt ereje teljében. Már látni véltük a csúcsot 10h magasságában, ami persze nem az volt, soha nem az, kivéve a Glocknert. Haladtunk a völgy keleti fala alatt nagy bőszen. 12.30h körül elértünk egy pontot
kb. 1700m-en, ahonnan végre körül tudtunk nézni. Egy dolog bizonyossá vált, ma sem érjük el a csúcsot. Immár harmadszor. A völgy felől most már másodszor, a Kaiserschild-klettersteig felől egyszer. A klettersteigről az időjárás zavart le, a völgy felől pedig egyszerűen nem találjuk az utat és ezzel sok időt veszítünk. Sebaj. Lehet, hogy meg kellene néznünk nyáron.

13h-kor visszafordultunk, némi pihenő után. Míg a mély hóban jöttünk, addig nem volt különösebb gond, de a patakmederhez érve akadtak még nehéz helyzetek. Helyenként a sziklán csak néhány centi hó volt, így nagyon résen kellett lennünk, nehogy 8-10métert csússzunk hol hanyatt, hol hason. 15.30h-kor elértük az autót, ami már jól is esett, így viszonylag időben hazaértünk.

Az idő nagyon szépen kitartott egész nap, csak a szél fújt egy kicsit a felsőbb régióban.

Remek napunk volt, igazán örülök, hogy sikerült végre eljutnom a barátaimmal a hegyekbe!

 

Aszubarát

 

Hozzászólások:

Joskakoma (Vendég) | 2011.03.21 09:07:19

Gratulálok a túrához! A beszámoló is tetszik, jókat mulattam rajta. A képek meg szerintem magukért beszélnek.

Tibi (Vendég) | 2011.03.21 19:45:41

Emberek!!!! Hova tűnt a fejem tetejéről a haj! Úristen, öregszem:-)Nagyon jól éreztem magam, és megint bebizonyosodott, hogy egy ilyen túra többet ér mint az, ahol csak szenved az ember. Bár tényleg jó lenne egyszer már feljutni. Aszúnak üzenem, hiába nézzük meg nyáron, arra nincs út!

Rudi (Vendég) | 2011.09.21 19:14:57

"megint bebizonyosodott, hogy egy ilyen túra többet ér mint az, ahol csak szenved az ember." -Jobb kondival és egy kis motivációval talán nem is szenvednél. "Bár tényleg jó lenne egyszer már feljutni." -Na látod... és egy térkép is jól jön túra előtt! Rudi

Szólj hozzá te is!