Samu 2009-ben sikeresen feljutott a Matterhorn csúcsára, melyről egy élvezetes beszámolót olvashattok itt: Samu Matterhorn mászása Az alábbi beszámoló a 2003-as sikertelen, de annál tanulságosabb útról szól:
2009 nyarán korábbi mászótársammal, Zolival ismét nekivágtunk, hogy megmásszuk végre a Matterhornt, csak most velünk tartott Zoli két miskolci barátja is (Pisti és Miku).
Zolival kettesben még 2003 augusztusában másztuk már a Matterhornt, de akkor csak 4100m-ig jutottunk Zoli magashegyi megbetegedése miatt. A Hörnli-hütte-hez 25 kg-os hátizsákokkal mentünk akkoriban, vittünk friendeket, ékeket, duplakötelet, kaját, vizet, matracot, hálózsákot, stb nem tudván pontosan mire is készüljünk. Zoli már ekkor gyengélkedett (előtte kenutáborban volt, s nem jól táplálkozott illetve nem tudta megfelelően kipihenni magát). Zermattból (1600m) gyalog mentünk fel a Hörnli-házhoz (3260m) , a ház alatti sziklás résztől szétváltunk, mert Zoli egyre lassult. Fennt 1 órát vártam rá. Addig ittam méregdrága üdítőt és vizet ☺ (a házba mindent szinte helikopterrel visznek fel). Zoli a korábbi rossz táplálkozását még megtetézte este valami babkonzervvel. A ház tele volt, mi meg csórók, így a teraszon-alvás mellett döntöttünk. Sajnos vagy 10-ig folyamatos járkálás volt, addig nem mertünk megágyazni ☺. Fél 3 felé meg már ébredezett a ház, van akik akkor már megkezdték a mászást. Gyorsan mi is összecuccoltunk, a nagy Tatran zsákomba belevágtuk mindazt, amit a házban akartunk hagyni és én a kis 28 literes Deuterral, Zoli meg a nagy Tatranjával nekivágtunk mi is a hegynek. Próbáltunk rátapadni a vezetős csoportok valamelyikére, különben magunknak kellett volna a falban tájékozódni és a kijárt utat megtalálni. Ugyanis a sziklákon, a porosabb párkányokon jól lehett látni merre van kijárva az út. De azért mindezt a fejlámpa fényében azért nehezebb észrevenni. Hirtelen eltűnt néha előlünk minden nyom, lesegettünk merre kéne menni, aztán vagy rátalaáltunk az útra vagy beért egy csoport, akire aztán tapadtunk megint. A 4000m-en lévő Solvay-bivakot épp hogy lehagytuk (amely mellesleg egy putri, s nemcsak azért mert kicsi, tényleg csak pár ember fér el, hanem mert erősen terjeng a környékén a hugypöcegödör szag), mikor Zoli mondta, hogy forduljunk vissza. Émelygett és gyengének érezte magát (s nem a háznál érzett szag miatt). A ragyogó napsütéses idő ellenére a visszafordulás mellett döntöttünk, mert mondta, lehet, hogy még fel tud jutni, de le már nem. S mivel kötélpartiban mentünk elfogadtam a döntést. Ha ő beleesik, könnyen magával ránthat ismerve az ottani mászási/biztosítási technikákat. Általában szimultán mászás folyik, a kötelet kőtömbök mögé dobáljuk be, vagy ha épp van valami fix biztosító pont (egy-egy nittfül vagy Stange (fémrúd), akkor azt megakasztjuk ill. körbetekerjük egyszer-kétszer), akkor azt kihazsnáljuk, de nem állunk meg. S lehet jól döntöttünk, mert mikor már a Schwarzsee-nél jártunk akkorra teljesen láthatatlanná vált a hegy a viharfelhők közepében. Hatalmas vihar lett mire lefelvonóztunk (vagy csak levonóztunk☺) Zermattba. Itt megér egy kis kitőrőt tenni a hegyről történő lejövetelünkre. Akkoriban igen meleg tombolt arrafelé is, fent a hegyen is. Ennek következtében, ahogy nagyobb sziklatömbök is kiolvadtak a jég fogságából a szokásos útvonal egy részét hatalmas sziklaomlás tette járhatatlanná. A svájci hatóságok úgy döntöttek, nem kockáztatnak emberéletet a hegy bizonytalan állapota miatt – ugyanis tudni kell, hogy majd’ minden kő mozog a Matterhornon, valóságos kőbánya élőben megtapasztalva a hegy –, s mindenkit lehoztak. Helikopterrel. Ez úgy történt, hogy hegyi mentők egyszer csak elállták az utat 3500-3600m magasságban és mondták, hogy mi történt és levisznek helikopterrel. Nekünk szerencsénk volt, mert a lehetséges 4 embernyi hely, amely a gépből lelógó kötélen kínálkozott, csak velünk kettőnkkel telt meg. A lenti hegyi mentő a kötél végén lévő karabinert villámygyorsan beakasztotta a beülő mászóhurkába - figyeltem, hogy ne csak az oda bekötött kötélbe akasszon, biztos, ami sicher a pereccsomó ellenére, ugyanis bulinnál már volt abból balaeset, hogy a csak oda beaksztott karabiner esetén légi mentéskor a csomó terhelés hatására visszafordult, azaz kioldódott -, majd a gép szépen tovaemelkedett el a gerinc fölül a fal közepe felé. Hirtelen erősebben szorítottuk a kötelet (amit a hátizsák súlya miatt az ülő pozíció megtartása végett amúgy is fogni kellett elég keményen), ugyanis röpke másodpercek alatt 1000m mélység volt alattunk. Ujjongtunk, Zolinak persze egyből elbúlt a rosszulléte☺. A Hörnli-hütte-nél csináltam pár képet utólag mások lehozataláról, mert fent a falon, mikor jött a helikopter akkora port kavart, hogy inkább eltettem a gépemet.
Visszafelé még útba ejtettük akkor még csak leendő feleségem munkahelyét is Svájcban, fent az Obersee csücskénél. Ehhez át kellett szelni egész Svájcot. Útközben bekaptunk akkora vihart, hogy automósóban sem tisztították volna meg alaposabban a kocsit. Még alul az ajtók alatt is makulátlanul tiszta lett! Mindeközben persze szűk utakkal, sok kanyarral tűzdelt, szakadékok menti úton kellett haladnunk, ahol néha a meredek hegyoldalon tehenek legelésztek. Volt egy pillanat, mikor arra gondoltam, hogy ha ott fent a fejünk felett a 60 fokos hegyoldalon megcsúszik a vizes füvön a tehén, akkor simán kilapítja a kocsit. A biztosítónak meg mit mondok majd? Ráesett egy tehén az autóra?! Ezt nem veszik be ☺! Móniék meg svájci szállásadóik persze tűkön ültek, mi van velünk, ugyanis a mi kis kőomlásunkról még a híradásokban is tudósítottak. Mi meg pont akkor a hegyen. De aztán megnyugodhattak és végigizgulhatták kalandjainkat, mikor elmeséltük.
Ha már nagyjából útba esett, hát megnéztük Grindelwaldot is. Innen gyönyörűen látható az Eiger Mordwand, akarom mondani Nordwand. Sajnos több időnk nem volt feljebb és egyben közelebb is menni legalább Kleine Scheidegg-ig, ahonnan az Eiger-mászások indulni szoktak, hogy jobban szemügyre vegyünk a híres falat. Az idő is kicsit párás volt, ezért még a telével készített képeken sem sok minden látszott. Sajnos.
Mindezekből persze levontuk a tanulságot és elhatároztuk, hogy legközelebb betartjuk az akklimatizációs lépéseket és ügyelünk már jóval korábban a megfelelő táplálkozásra.
Samu
A történet folytatását, a 2009-es sikeres csúcsmászásról itt olvashatsz: Samu Matterhorn mászása
