bejelentkezés

Támogatási lehetőségek

A Summit Sport Egyesület céljának megvalósítása érdekében támogatja és segíti sportversenyek és rendezvények szervezését. Ennek megfelelően maga is támogat, illetve szponzori- és egyéb reklámozási megállapodások keretében támogatásokat fogad el, továbbá közvetlenül is részesíthető állami, illetve önkormányzati támogatásban.

Magánszemély vagyok, hogyan támogathatom az egyesületet?

Amennyiben megtetszett tevékenységünk, egyetértesz céljainkkal, magánszemélyként kisebb-nagyobb pénzösszegekkel is tudsz minket támogatni azok elérésében. Ennek egyik formája az ún. pártolói tagság. A pártolói tagság révén egyesületi taggá válsz, de nem kell tevékenyen résztvenned munkánkban. Részben aktív, vagy akár teljesen passzív, kizárólag támogató tagunk is lehetsz. Pártolói tagságunk éves díja a rendes tagdíjunk kétszerese, azaz évi 24.000 Ft.

Támogatási lehetőségek cégek számára

Vállalkozások, cégek és egyéb szervezetek egyszeri, vagy rendszeres anyagi támogatással tudnak segíteni minket, melyet pátolói tagság, vagy támogatói szerződés keretében tudunk elfogadni.

Egyesületünk tevékenységéhez szorosan köthető (pl. sportszerekkel foglalkozó) tevékenységi körű cégektől szívesen elfogadunk bármilyen tárgyi adományt, melyet egyesületünk tagjai használni tudnak, sportolási lehetőségeiket és körülményeiket javítani tudják.

Kérjük a részletekkel kapcsolatban mindnképp keress meg minket, szívesen küldünk részletes anyagot egyesületünk működéséről, céljairól, terveiről.