Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Triglav

- hegymászás -

Triglav

triglav_2010_majus_23_1102.jpg

A munka és a suli mellett az egyesület és a mászófal ügyei is rengeteg szabadidőt emésztettek fel az utóbbi hónapokban, majd az időjárás szólt közbe április elején, amikor Paklenicába készültünk. Mivel ez a program tolódott néhány héttel, helyette Ferivel gyorsan szerveztünk egy Triglav túrát magunknak, mert már kezdett cikivé vállni, hogy idén sehová nem másztunk még fel. :) 

Tudtuk, hogy nem ideálisak a körülmények, hiszen most tavaszodik az alpokban, minden olvad, de végül szombat hajnalban Kálmán kocsijának csomagtartója mégis megtelt a három 60 literes zsákkal, kötéllel és jégcsákányokkal. A Triglavski Dom (ház 2530m magasan) webkamerájának képe a déli lejtőn sok havat mutatott, mi pedig az északi oldalról akartunk feljutni, így borítékolható volt, hogy szükség lesz a jégszerszámokra, majd a csúcshoz a kötélre is. 

Útvonalként a Sopron - Eisenstadt távon és Szlovéniában az autópályától a Triglavtól északra fekvő Vrata völgyének elején fekvő Mojstrana faluig vezető utat leszámítva végig autópályán mentünk Graz - Villach útvonalon. A sebességhatárokat betartva gyenge 5 óra az út. Az Osztrák-Szlovén határ után azonnal egy alagút következik, ami 8 km hosszú és 6,5 euróval húznak le ha személyautóval mész át rajta. Az alagút után az első kijárat után kb 15 perc alatt a faluban találtuk magunkat, ahol mindenki rövidnadrágban császkált és nyoma sem volt a nálunk hetek óta gondot okozó nagy esőzéseknek. 

A Vrata völgyben kb 6-7km-t autózva elértük a Pericnik vízesést, amit jobbnak láttunk még most megnézni, hátha lefelé már nem lesz kedvünk hozzá. Délelőtt a fényviszonyok is jobbak, odasüt a nap, gyönyörű szép látványt nyújt a lezúduló víz és a szálló vízpára. A vízesés mögé be is lehet menni, ami a fényképezőgépemnek nem igazán tetszett, mert később az Aljazev Dom alatti parkolóban felmondta a szolgálatot, így lett is nagy riadalom.. Órákkal később volt csak hajlandó magáhoztérni.

9 óra körül indultunk el az említett 1015 m magasan fekvő  parkolóból, ahol kapásból össze is futottunk egy magyar párral. Elmondták, hogy feljebb vastagon téliek a körülmények és rengeteg a hó. Ha jól emlékszem elmondásuk szerint ők a völgy végében lévő Sovatna völgy környékén túrázgattak, följebb nem mentek felszerelés hiányában.

Bizakodva indultunk hát tovább a Spomenik Padlim (magyarul mi csak karabínernek becéztük) partizán emlékműig, ahol egy bal kanyarral egyenest nekimentünk a Rjavceve glave csúcs alatti vonulatoknak, melyen a Tomiskova nevű utunk indult felfelé. 

Sajnos a verőfényes napsütést hamar gyülekező felhők váltották fel és az út erdős részének végén (kb 1600m magasan) már kaptunk is a nyakunkba egy kis esőt, majd apró jeget. Szerencsére a szél gyorsan tovább sodorta a felhőket, ami azért párszor még eláztatott minket, de ahogy egyre magasabbra emelkedtünk kezdett kitisztulni az idő. 

Az északi oldal ezen útját kicsit technikásabbnak mondják a lefelé tervezett Prag útvonalnál, de alapvetően egy jól kiépített hegyi ösvényről beszélünk, a kitettebb helyeken vas karókkal és dróttal biztosítva. Fölfelé nem éreztük szükségét a Klettersteig szett használatának, bőven elég volt kézzel markolászni a drótot egy-egy kitettebb kanyarban. 1500 m körül az út dél-nyugati irányba kanyarodik, 1700 környékén pedig már egész lankásan kanyarog az északi fal gerinceit és kuloárjait kerülgetve. Utoljára a Tátrában voltunk februárban komolyabb hegyen, ezért nem tudtunk az elején sem rohanni, érződött a tavaszi lustaságunk gyümölcse.. 

Rossz előérzetem volt, mikor már 1700m körül hófoltokon kellett átkelnünk, ezzel is lassítva a felfelé haladást. Egy-egy nagyobb foltnál a biztonság kedvéért elővettük a jégcsákányt is, mert drót ezeken a helyeken nem volt, kicsúszás esetén viszont a megálló valahol a karabíner emlékmű környékén lett volna..

Ennek azért a nedves, egyáltalán nem jeges, süppedős hóban elég kicsi volt az esélye, kötelet ezért nem használtunk.

Kálmán barátunk most először használt ilyen szerszámot, ezért egy gyorstalpaló keretében elmagyaráztuk hogyan kell bánnia vele. 1800m körül már csak néhány völgy volt köztünk és a csúcs között. A völgybe lenézve is láttuk, hogy tovább már nem nagyon fogunk haladni nyugati irányba. Végre kanyart vett az út és dél felé fordult. Elénk tárult egy völgy, aminek végén a Kredenica csipkéit látttuk.. messze.. nagyon messze.

 

A nyári morénalejtőt kb 1m vastag nedves olvadó hó borította. Átszelve azt felértünk a Begunjski csúcs alatti elágazáshoz (kb 2100m). Innen a Valentina Stanica ház 35 percre, míg a Triglavski ház (2515m) 1 óra 30 percre van a tábla szerint nyári körülmények között. A Kredenica alatti lankásabb fennsíkot viszont 2-3m magas vizes süppedős hó borította, így a maradék kb 400m szintkülönbséget és ilyen körülmények közt tetemes távolságot kb. 2,5-3 órányi felváltott hótaposás árán teljesítettük. A Kredenica vonulata és a Triglav csúcstömbje között lévő házat csak az utolsó 100m-en láttuk meg, így nagyon jó érzés volt "hirtelen" ott találni magunkat a végeláthatatlan taposás után.

A házat télen meteorológusok üzemeltetik, akik közül vannak barátságtalan kinézetű barátságos, öreg kinézetű barátságos és átlagos kinézetű tapló típusúak is. Csak a maguk kis vackát fűtik, ott van TV, internet meg ami kell, nekünk viszont a nyáron a sok túrista miatt bizonyára hangulatos, most épp hogy fűtött, kihalt központi helyiség jutott. Persze a 3 óra menetelés után ez zavart minket a legkevésbé. Két tea és 1 órányi üldögélés után kezdtünk magunkhoz térni annyira, hogy megfőzzük a vacsit. 

Az egész házban senki nem volt rajtunk kívül és a hegyen sem találkoztunk egyetlen emberrel sem az egész hétvége alatt, leszámítva a másnap reggel a feltehetően déli oldalról érkező túrasíző srácot. 

A völgyben volt nyoma csak az emberi létformának, de az ottani példányok is csak sétálgatni érkeztek a Triglav környéki nemzeti parkba. Ezt én személy szerint egyáltalán nem bántam. Mint kiderült előző nap jártak valakik a házban, de egyébként nem sokan merészkednek ilyenkor a nyáron főként szlovénok által igencsak túlterhelt környékre. 

Itthon bíztam benne, hogy a csúcson még lesz annyira hideg, hogy a hó nem olvad nagyon, de a vacsorát követő gyönyörű naplemente bámulása közben is érezhető volt, hogy az éjszaka sem hoz kemény hideget. Megkérdeztük, 3 fok volt éppen akkor. Megtudtuk, hogy pár nappal előttünk volt aki próbálkozott a csúccsal, fel is jutottak, de visszafelé majdnem mentés lett a vége egy kicsúszás miatt, amit a hó állaga okozott. 

Rengeteg hó volt fenn, ami folyamatosan olvadt, ezért a szintben csupán 300m-es és télen oda-vissza 2-3 óra alatt teljesíthető távot nem vállaltuk. Nyáron egyébként egy laza kis klettersteig út visz a csúcsra, télen azonban nem látszódnak a kapaszkodóként használható drótok, jó állagú hó hiányában pedig igen kockázatos odafenn a biztosítás, és bármikor megindulhat alattunk az olvadó hótömeg. Azt, hogy nem megyünk fel, még este eldöntöttük, ezért reggel nem is strapáltuk magunkat korai keléssel. Hegymászókat megszégyenítő módon fél10kor még Ham and eggs-et zabáltunk, majd félmeztelenül napfürdőztünk a ház előtt. Előző napi döntésünk bölcs mivoltát ekkor igazolta a patakokban zúgó olvadó hó, és a meredekebb lejtők megcsúszott hótömegei. A kedves, Jeti-szerű meteós arc is nagyokat bólogatott és mondta, hogy jól döntöttünk, örül, hogy nem mentünk fel. (gondolom neki kellett volna a mentőhelikopterünkkel bajlódnia :) 

Kicsengettük a szobáért az OEAV-s 50%-os 10eurós fejenkénti szobaárat, a reggelit és a teákat, majd a tűző napsütésben rövidujjúban szeltük keresztül a Kredenica alatti hólejtőket. Lefelé már gyorsabban ment a dolog, volt ahol a jól bevállt seggencsúszós, szaknyelven mondva "irányított lecsúszás" technikáját alkalmaztuk. Ha lehet még rosszabb volt a hó állaga, mint előző nap. Számtalan helyen térdig, vagy ágyékig süllyedtünk és a vizes, összetömörödött hóból nem is volt olyan mókás kirángatni a beszorult csülkeinket. 

Végül elértük a Begunjski csúcs alatti elágazást és itt balra a hóval fedett morénán, lefelé vettük az irányt. Az első szakaszt még lecsúszással teljesítettük, lejjebb pedig félig hófoltokon, félig köveken lépkedve haladtunk. Az egyik helyen Kálmán megbotlott és kicsúszott, de szerencsére tökéletes csákánnyal való megállást mutatott be. Igaz a csákány alig-alig fékezett a félig olvadt havas-kavicsos lejtőn.. A térde csúnyán megdagadt, de szerencsére csak kisebb sebeket kellett ellátnunk, illetve a szétszakadt gatyája bánta a mutatványt.

Kényelmes tempóban haladtunk tovább a helyenként fémkarókkal könnyített, néhány helyen kitett, de a felfelé bejárt Tominskova útnál hosszabb és kényelmesebb Prag útvonalon, folyamatosan ereszkedve kezdetben északi, majd észak-nyugati irányban a Vrata völgy vége felé. Egyetlen kb 6-8m magas agyonkarózott és drótozott függőleges fal előtt került elő a Via Ferrata kantár és a bülő, ott is inkább a nagy hátizsákok és az ösvény ismeretének hiánya miatt döntöttünk használta mellett. Ezt a szakaszt követően már szinte végig kanyargós, kavicsos, helyenként kisebb nagyobb hófoltokkal tarkított ösvényen haladtunk. A völgy végében az utolsó szakasz előtt egy kis napozásra, hólétől áztatott zokni szárításra (időközben tönkrement a kamáslim) is maradt idő. 

Az utolsó kicsit meredekebb szakasz után egy nagyobb hófoltot és a belőle induló patakot átszelve a Vrata völgyben kanyargó ösvényen, helyenként az erdőben haladva néhány perc alatt elértünk a karabinerig, majd további 5 perc gyaloglással a parkolóba érkeztünk.

Kálmán és Feri nyáron még visszatérnek ide, engem kicsit riaszt a tömeg és nem is érzem kihívásnak nyári körülmények között a csúcsot, ezért inkább jövő télen, jó hóviszonyok között készülök törleszteni a csúcshódítás adósságát :) 


Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Triglav

Ezeket olvastad már?


Hinterbrühl

Tibinek idén egyéb elfoglaltságai miatt még nem jutott ki a sziklamászás öröméből, ezért egy jó,…

Paklenica 2010

Nagyon változatos mozgású, technikájú, nehézségű utak vannak ebben a mászóparadicsomban. Itt mindenki talál magának teljesíthető…