Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Grossglockner (Normal Weg)

- hegymászás -

Grossglockner (Normal Weg)

glockner_ii_2010_08_15_1825.jpg

A Grossglockner megmászása egy tavalyi tervünk volt Ferivel, a parkolójáig 2009 októberében el is jutottunk egy sikeres Venediger mászás után, de sajnos a Benő-Feri-Peti (én) hármasból ketten egy kicsit "belerokkantunk" a Venedigerbe (Ferinek az arca éget le brutális módon, nekem a bakancsom törte fel a lábam), így akkor nem vágtunk neki a hegynek.. Hazafelé úton megígértük magunknak, hogy ide jövőre visszatérünk! Vissza is tértünk, bár sajnos Benő azóta Pesten aszfaltbetyárkodik főállásban, így helyette Kálmán barátunkkal indultunk 2010. aug. 28-án reggel Ausztria legmagasabb csúcsának, a Grossglocknernek meghódítására.
A terv az volt, hogy Ferivel ketten 29-én a Glockner egy nehezebb, kitett gerincén a Stüdlgraton (UIAA III+) mászunk fel Cinó vezetésével, majd a többiekkel másnap 30-án egyénileg felmegyünk a normál úton is, melyet a Stüdlgratból visszatérve kiismerünk, így már lesz kellő helyismeretünk felkalauzolni Katit és Kálmánt rajta (Kati végül nem jött a várható rossz időjárás miatt). A terv megvalósulásának nagyon halvány esélyét láttuk csak, miután a helyiek is egyre rosszabb időt jósoltak. Szerencsénkre a Stüdlhüttében egy régi ismerősökből álló csoport felajánlotta, hogy elviszik magukkal Kálmánt, így végül ugyan azon a napon, párhuzamosan teljesíthettük a csúcsot.

Cinóval a Lucknerhaus előtti parkolóban találkoztunk és gyors pakolást követően egy másik, normál útra készülő iKalandos csoport társaságában elindultunk a Stüdlhüttebe (2801m). Az út gyorsan és jó hangulatban telt, Cinót útközben kikérdeztük a pár hete általa vezetett Korzsenyevszkaja (7105m) - Lenin csúcs (7134m) expedícióról. A Luckner és a Stüdl ház közti 900 méter leküzdése nem fárasztott ki minket. A szokatlan fittséget a Kals előtti vízesés "kolbászos bódéjánál" elfogyasztott hegymászó-menünek tudtuk be. Ajánlott kipróbálni, ha arra jársz! :)

Felérve a ház melletti szirten fotózkodtunk, elfoglaltuk kifogástalan, már-már hotelokat megszégyenítő szállásunkat és egy kellemes boulderezős (van egy kis beltéri fal a hüttében), sörözős, beszélgetős este után nyugovóra tértünk. Az éjszaka zaklatott volt, egyrészt az izgalom, másrészt a viharos széllökések hangja miatt. A Stüdlgrat gerince igen kitett, technikás mászóút, rossz időben, nagy szélben egészen más, konkrétan háromszor nehezebb mászni mint jó körülmények között.. Esti WC látogatásom alkalmával az ablakon kikukkantva már látni lehetett, hogy bejön a metorológusok jóslata másnapra: nagy lehülés, erős szél, egy kis hó..

Hajnali 6-kor a Stüdlhütte ajtaján kilépve belebámultunk a hajnali félhomályba. A látási viszonyok a Hütte magaságában jók voltak, de a környező csúcsokat mindenütt alacsonyan mozgó felhők borították és körülöttünk minden olyan volt mint egy kakaóscsiga teteje.. porcukros! Vékony hóréteg fedte sűrű foltokban az egész hegyet, mely részben az alacsonyan sikló felhőkből, részben a környező gleccserek porhavából került oda. A szél jó munkát végzett, mindent éppen annyira terített be, hogy a bakancsunk lépten nyomon megcsússzon. A házzal szemközti törmelékes kaptató tetején nyomban hágóvasat kényszerültünk húzni. A szél egyre erősebb lett, néha alig láttam a hóvihartól a kb. 10 lépéssel elöttem haladó Cinót és Ferit, akik a gleccserhasadékok kerülgetésén mesterkedtek. Hideg volt, nagyon hideg.. az arcom egy foltban zsibbadt, az ujjaim keveselték a polár kesztyűt. Odaértünk végre a Stüdlgrat beszállójáig, de két másik párossal együtt rögtön tovább is haladtunk a Teischnitz gleccseren, mert egyszerűen nem lehetett beszállni az útba.. tiszta jég és hó volt minden. Megpróbáltunk feljebb kerülni közvetlenül a Stüdlgrat gerincének tövébent haladva, azzal a szándékkal, hogy majd belemászunk az útba az úgynevezett Frühstückplatz rész alatt.

 

A nagy felhők teljesen beborítottak minket, havazott, iszonyatosan fújt a szél, pont merőlegesen a Stüdlgratra, de az egyik páros megpróbálta a beszállást oldalról 3350m környékén. Az elölmászónak lényegében biztosítás nélkül, majdnem függőlegesen, törős sziklán mászva kellett megtennie kb. 20-30 métert, hogy elérje a Stüdlgrat gerincét . Cinó szemén láttam, hogy már percek óta mondani akarja és végül ki is mondta.. ez őrültség, forduljunk vissza. Csalódottan ugyan, de kénytelenek voltunk egyetérteni vele, mert tényleg őrültségnek tűnt fölkepeszteni egy feltehetően havas-jeges gerincre, hogy 500m-t másszunk rajta bizonytalan időjárásban. A felmászni próbáló első páros elölmászóját figyelve a lehulló kövek és töremelék láttán a visszafordulás már nem is volt olyan kényszerű.. Elindultunk vissza a gleccseren, közben egy pillanatra előbújt a hegy, tudtunk fényképezni párat. A Stüdlhüttéhez fél9-re értünk vissza.

Kb. 3000 méter alatt egészen jó idő volt, a nap is néha sütött, így az egésznapos "bánatos sörözés" program helyett úgy döntöttünk, hogy mégiscsak fel kellene menni a Glockner csúcsára, hamár másodszor is 500km-t autóztunk érte. A hajnali 600m szint "bemelegítő" után nem volt meg bennünk a megszokott lendület, de ha ló nincs, jó a normál út is alapon nekivágtunk az Ködnitz gleccsernek, melyet kétoldalról a Stüdlgart és a Blaue Koepfe gerinc határol, északról pedig a Glockner hatalmas tömbje zár le.

A gleccseren való baktatás közben ki-kisütött a nap és a csúcs is néha láthatóvá vállt. AStüdlgrat már csak félig volt felhőben.. Bosszankodtunk ugyan, hogy javultak a körülmények és mi nem ott vagyunk fenn, de tudtuk, hogy nem bírtunk volna kivárni a beszálló alatt 2-3 órát a hidegben, hóviharban, ezért inkább a nornál út megmászására koncentráltunk a továbbiakban.

 

A gleccsert az Erzhog-Johann Hütte alatti klettersteiges szakaszon való felkapaszkodás koronázta, melyel 3450m magasra jutottunk (újra). Ekkor negyed 12 volt. A háznál kicsit táplálkoztunk, teáztunk, melegedtünk és bő félórás lazítás után indultunk tovább a csúcsra. Kitartó meneteléssel felszlalomoztunk a Glockner gyönyörű, sziklás gerincének kezdetéig, azaz a Kleinglockner alá, ahol előbb egy rövid szakaszon fix kötél segítségével, majd fém karókon egymást biztosítva haladtunk. A sziklás rész beszállójánál találkoztunk Kálmán barátunkkal, aki fülig érő szájjal, sikeres csúcsmászást követően sok sikert kívánt.

A Klein Glockner sziklás UIAA I-II gerincét egy nagyobb letörés után keskeny gerincecske, a hírhedt Glockner Scharte követte. Sok beszámoló ezt tartja az út kritikus részének, pedig szerintem egyáltalán nem kitettebb mint a Kleinglockner maga és a keskenysége sem annyira kritikus.. szélben is biztonságosan és kényelmesen álldigáltam rajta két lábbal. Hossza kb 2,5 méter.. két lépés az egész. Jó, tényleg ott van két oldalt az a közel 1km mélység, de tetszés szerint jól biztosítható és a Klein Glockner felé még ott van egy drótkötél is, ami sokat könnyít (lelkileg) a le- és felmászáson.

A Scharten átmászva az utolsó métereket kötél nélkül tettük meg. Én értem fel először, leültem a kereszt tövébe és próbáltam elhinni, hogy végre itt vagyok.. A hegy megmászásának utolsó másfél órája és a lefelé vezető út nagyrésze is sajnos egy hatalmas felhőben 10-20m-es látótávolság mellett történt, így a panorámából nem sok jutott nekünk.  

A Stüdlgratból éppen elöttünk ért fel az egyik páros, akikkel reggel találkotunk a beszálló felett (a másik páros visszafordult). Mondták, hogy durva volt és hosszadalmas ilyen körülmények között. Elhittük, hisz mi óriásit kerültünk, 600m-t vesztettünk szintben hozzájuk képest, pihentünk is közben és így is szinte egyszerre értünk fel.

Gyors fotózás után indultunk is vissza, nem volt miben gyönyörködni, egyetlen egyszer sikerült valamit elkapni a panoráma egy apró szeletéből, de azt leszámítva tiszta Milkyway volt minden. Fáradtak és lassúak voltunk visszafelé, Feri rosszullétre panaszkodott, szerencsére nekem nem volt ilyen gondom.  Fáradt voltam ugyan de jó kedvvel biztosítgattam a többieket lefelé, még ha fáztam is kicsit közben. A havas lejtőn az Erzhog-Johann Hütte felé kifejezetten jól esett gyalogolni a felhőben, a nyomokat követve. Nyugodt volt minden, egész gyenge szellő lengedezett csak és olyan volt, mint ha egy elvarázsolt hegyen lennénk, ahol rajtunk kívül nincs is más. (mi voltunk az utolsók aznap a csúcson, így abban a régióban tényleg senki nem járt már). Úgy döntöttünk Ferivel, hogy Cinóval együtt visszamegyünk a Stüdl Hüttébe, nem alszunk fenn. Útközben elbúcsúztunk Cinótól, akit még lejjebb, a Luckner Hausnál várt az iKalndos brigád.

A Stüdlhüttében Kálmán társaságában vacsorára fejenként két sört fogyasztottunk, majd jóllakottan próbáltuk kipihenni magunkat. Reggel 20-30 centi friss hóra ébredtünk, ami azért augusztusban kissé meglepő volt.. Nem siettünk, megvártuk míg elindulnak páran, így a lefelé vezető út kitaposásával nem nekünk kellett bajlódni. A parkolóba friss hóban többnyire futva, csúszkálva 1 óra 20 perc alatt leértünk.

Visszanéztem a Glocknerra és nem láttam semmit.. nemhogy a hegyből, még a völgyből sem.. csak felhőket és a szemerkélő havat.. de azért én tudtam, hogy ott van.. és megígértem neki, hogy a Stüdlgraton is feljutok még egyszer a csúcsára!

 

Peti

 


Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Grossglockner (Normal Weg)

Ezeket olvastad már?


Adlitzgraben 2010 08

Jóska komával úgy döntöttünk, ha a többiek maradnak is mi nekivágunk, irány Adlitzgraben

Schwarzau im gebirge (Frisbee-platten)

Sok fejtörést okozott a hétvégi mászóhely kiválasztása, a csapattagok nagy mászótudásbeli külömbsége miatt.