Rax - Prein - Heukuppe

Hajnali 6 óra utánra Kálmán összeszedte mindannyiunkat (Áront, Petit, Gabit és Katit) és nekivághattunk az útnak. Az időjárás jelentés nem hazudott: felhős volt az ég, helyenként még a napsugarak is kiszüremkedtek a felhők mögül. Amikor megérkeztünk a Reichenau-Prein fölötti parkolóba, rettentő hidegnek éreztük az időt, a romatikus hószállingózás sem tudott minket felmelegíteni. De amint felszerelkeztünk, és nekivágtunk, hogy meghódítsuk a Rax csúcsát máris kezdtük ledobálni az egyik másik felesleges ruhadarabot. Igazából a fizikai megeröltetés ill. a tapasztalt hegymászók forró teája volt a radiátor.
Az izgalmas rész a sípályán való kutyagolást követő kuloár volt. Kálmán törte az utat a kicsit megfagyott hóban, mi pedig libasorban követtük. A helyzetet az bonyolította, hogy a hóréteg alatt a karácsonyt megelőző enyhe időben megolvadt a hó, majd az újabb fagy hatására tükörjég lett belőle. Ezért kényszerültünk a behavazott bokrok mentén felfelé haladni. A csákányok leszúrkálásával sikerült besüppedéskor és megcsúszáskor megtartani az egyensúlyunkat. Ütemes, jó tempóban haladtunk, de még így is irigykedve figyeltük a hegyi zergék ügyességét és gyorsaságát.
Amint kiértünk a védett völgy szélárnyékából megcsapott a jéghideg szél. A Karl Ludwig Haus Winterraum-jában elfogyasztottuk szerény ebédünket, aztán a fennsíkon megindultunk a csúcs felé. A dombos hegytető sunyin emelkedett és a szél is egyre jobban fújt – ilyenkor azért megérzi az ember, hogy miért kötelező az alapvatő outdoor felszerelések megvásárlása és rájön, hogy bizony megérik a rájuk áldozott pénzt. A Heukuppe csúcsra (2007 m) mindannyian boldogan jutottunk fel, a kilátás kárpótolt a száraz, de rendkívül „huzatos” időjárásért. Túl sokáig nem időztünk odafent, mivel csak egy kő emlékmű nyújtott némi szélárnyékot.
Lefelé Csavargóékkal, Világjárós ismerőseinkkel futottunk össze, majd a kápolnánál még elfogyasztottuk Peti megfagyott mákos beiglijét és Kálmán gusztusosan tálalt diákcsemegéjét, aztán megkezdtük a „leszállást”. Ami vezetőinket (Kálmánt és Petit) legfőképpen aggasztotta az a hótakaró alatti jégpáncél volt, ami a hegyről lefelé való közlekedésünket bonyolította. A sziklásabb szakaszok melletti kiépített láncba kapaszkodva, majd a bokrok mentén haladva (néha keresztezvén a fagyott szakaszokat) biztonságosan leértünk a kuloár aljába.
Itt előzetes gyors magyarázatot követve, Peti és Kálmán egy kis rögtönzött csákányhasználati útmutatót tartottak nekünk. A lényeg az volt, hogy miként járjunk el, ha megcsúszunk egy behavazott, fagyos lejtőn vagy hegyoldalon: hogy forduljunk meg csúszás közben és miként vágjuk bele a talajba a csákányt.
Minden résztvevő nevében mondhatom, hogy várjuk a további csodás téli túrákat!

Kati