Des Kessels neue Kleider

Résztvevő: Nyiki, Samu

Időpont: 2011. április 24.

Egyéb elfoglaltságaink miatt sajnos nem tudtunk csatlakozni a többiek szombati Adlitz-beli mászásához, mi ketten vasárnapra terveztünk mászást. Megkérdeztem Petit volna-e kedve több kötélhosszast mászni. Először még csak amolyan hohe wand-i nagyfalra gondoltam, de aztán eszembe ötlött, hogy Attila és Aszú 1 éve mászott egy igen hosszú Höllentalban, így az lett a cél. Höllental talán leghosszabb útja a maga 590 méterével. Már igen nagy kedvem volt nagyfalat mászni, mert már régen nem volt benne részem. Régebben egész sokat másztam Paklenica Anica Kukján számos 200-350m-es utat illetve a Tátárban is szabadon, ékeket, friendeket és más természetes biztosítóeszközöket felhasználva. Ez azonban azoknál hosszabb volt. Ilyenkor a monotonitás is fáraszt illetve maga a falban levés is, különösen ha tűz a nap vagy kényelmetlen a stand. Na most ezeket tudva nem kis bátorság volt Nyiki részéről (és részemről is) bevállani az utat, ugyanis neki ez volt az 1. nagyfala illetve több-kötélhosszas útja. Azonban égett a vágytól, hogy megtanulja a nagyfalas technikát és bízott az én tudásomban és tapasztalatomban. Szeretné a saját köztesek elhelyezését, standépítést és nagyfalas ereszkedést is elsajátítani, de tudtuk hogy mindent egyszerre nem lehet, hosszú is az út, s nittelt is már. Ezeket majd legközelebb.

Reggel 6-kor indultunk Sopronból, de vittük Attilát és feleségét is, akik túrázni jöttek ezúttal a Schneebergre a Weichtalklammon, lefelé pedig ugyanazon útvonalon, ahol mi is visszasétáltunk a fal tetejéről. Beérve a Höllentalba Kaiserbrunnál láttuk, hogy annyian vannak, hogy a sátrak közt jóformán lehetetlen közlekedni, olyan sűrűn állnak. Szerencsére, mint már megfigyeltem, azok, akik az éjszakát a helyszínen töltik gyakran később jutnak ki a falhoz, mint aki otthonról indul korán. Ennek azért örültem, mert nem szerettem volna, ha előttünk beszállnak az útba, mert annak több hátulütője/hátránya van. Egyrészt nem lehet tudni milyen gyors az előttünk beszálló parti (előzni a alegritkább esetben van lehetőség vagy csak tolakodással és veszélyt vállalva), másrészt akaratlanul is akármennyire ügyelnek is sosodrnak le köveket, amelynek veszélyét nem kell ecsetelni. A Stadelwand alatti parkolóban is voltak, így én már türelmetlenül topogtam, míg Nyiki az utolsó apróságokat is bepakolta a mászózsákba. Kb 8 órás mászsára készültünk, ezért mindketten vittünk hátizsákot, hogy a szükséges vizet, kaját, pót ruhát vihessük. A víz igen kritikus tud lenni, ugyanis a falban a nap igen kitikkasztja az embert, nem beszélve a mászásról. Én 1 ¾ liter vizet vittem, de 1 literrel kihúztam volna, mert nem tűzött annyira a nap, néhol hűvös szél is fújt, de persze ezt előre nem lehetett tudni. Még a sportcipő is növelte a súlyt, s egy kicsit nehezebbnek éreztem a zsákot, hogy jó legyen így mászni. De nem volt mit tenni.

¾ óra alatt értünk fel a beszálláshoz, a piros karabinerhez. Az első pár kötélhossz kecskefuttató volt, a tájékozódás is nehezebb, mert nem jelölték egyértelműen nittek az utt, s itt még fokozottabb a kőhullás veszély is. A falrajz az aegész út során jól jött a zsebemben, néha mászás alatt id rlővettem, ha nem tudtam merre menjek. Végre jöttek a nehezebb kötélhosszok, amelyeket érezhetően rövidebbre vettek az út készítői, hogx a másodmászó biztosítása jobb legyen (jobb rálátás, kisebb kötéltörés és kisebb kötélnyúlás esetleges belesésnél). Fentebb érve már láttuk, jönnek a felhpők, sőt még távoli dörgést is hallottunk. Ezért nem tartottunk pihenőt, habár Nyiki szeretett volna, hogy kényelmesen táplálkozhasson, mert mint mondta neki az kritikus. Inkább másztunk, ha a falban elkap az eső, kimászni nem tudjuk a sok reibungtáblát, csak ereszkedni tudunk, az pedig hosszú és veszélyes lett vola espben, a duplakötelünk ellenére.

Nyiki nagyon jól abszolválta végig a falat, a nygfals technikát. A kitettség, a magasság semmi problémát nem jelentett neki, pedig elsőre akár okozhatott volna. Ismervén ennyire őt mertem bevállalni vele egy ekkora falat. A legnehezebb kötélhosszban ugyan bele-beleüldögélt (7-7+), de aztán kimászta azt is. Még az utolsó kötélhossz sem volt könnyű a reibungtáblával, s végül örömmel értünk fel a fal tetejére, s húztuk át a kényelmes sprotcipőinket. Felszerelés-elpakolás, fotózkodás, tájban gyönyörködés, kis evés, majd a lefelé menet következett. Kb. 1 és ¼ óra alatt lent is voltunk, de útközben már el kezdett esni. Még épp időben fejeztük be a mászsát! Attiláék már lent vártak átfagyva a hosszú várakozástól.

Nagyon jó kis nap volt, szép úttal, örülök, hogy Nyikinek is tetszett a nagyfalas mászás, s a jövőben is szívesen társul hasonló mászásokhoz!

Samu