Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Niederer Hochfall

- sziklamászás -

Niederer Hochfall

niederer_hochfall_03_2683.jpg

Résztvevők: Ancsa , Józsi, Samu

Április 10-i vasárnapra csupán hárman maradtunk, a többiek dolgoztak vagy egyéb dolgaik miatt nem tudtak jönni. Józsi még nem volt a Nagelplatte-n, ahová terveztünk menni. Ez a Hohe Wand egy D-i fekvésű 30m magas fala, sok kellemes táblamászással. Én is vagy csak 2 éve voltam itt. A probléma hogy sokat kell gyalogolni hozzá, így ritkán kerül számításba. A hohe wandi kalauzok nagy része fent van a Bergsteigen.at-n, azonban most ezt sehogy sem találta. Időnként levesznek egyet-kettőt és kitesznek mást, majd ismét cserélik. Találtam viszont egy másik falrészt. 35 m magas, többnyire nehéz utakkal, de akad pár könnyebb is. Ide is gyalogolni kell alulról jó merdeken terepen vagy fél órát (Oberhöflein táblánál kell lerakni a kocsit, s a piros turistautón a Hubertusház felé kell menni). Közben a fenyők lombkoronája mögül ki-kibukkant a szikla, de monumentalitásával csak akkor szembesültünk, mikor már előttünk volt s nem volt többé fa, amely akadályozta volna a rálátást. Hát hatalmas. Az utak többsége áthajló hassal indul, majd mintha átmenne függőlegesbe, de mégsem. Közben igen sima táblák vannak rajta. Az elénktáriló faltól még ny-i irányba tekintve további falak látványa vetődött elénk. Ez a Hochfallwand, a kalauz szerint 4 kötélhosszas utakkal. Brutálisan áthajlik az alja és nagyon sima. Itt utak többnyire a repedésben mennek, s itt is a fal 1/3-ad részéből fix kötelek voltak az aljába kirögzítve. Hogy mi célból, igazából nem tudjuk, valószínűleg azon lehet feljumározni az 1. standig, ahonnan már mászható a fal. Ahhoz viszont kissé laza volt a kötél és nem lehet egyszerű így közlekedni. A 10+ éves hohe wandi kalauzunk szerint a felső fele mászható, beereszkedéssel, amely a Hochfallplatte nevet viseli. Tovább menve Ny felé kezdődnek az alulról is teljesen jól mászható több kötélhosszas utak. Ez igazából a Hochfallwand.

Széttekintés után nekiálltunk azután mászni. Sajnos Ancsa kicsit rosszul volt az előző napi bicajtúrájukon elszenvedett kisebb balesete miatt, így ő csak a remek kilátást és a napot élvezte. Szerencsénkre a fal, amelyen másztunk kevésbé volt szeles, mint amúgy az aznapi időjárás. Igen hidegen fújt, így a szikrázó felhőmentes napsütés ellenére is didergős lett volna, ha viszonylagosan nem védett a hely a szél ellen. Így azonban a rövidnadrágot is megengedhettük magunknak. Sok utat végül nem másztunk, ízelítőt vettünk ebből is, abból is. Mindegyik út elnyerte tetszésünket, a szikla remek volt, a biztosítás elfogadható. Egyedüli hátrányként azt említhetjük meg, hogy a közlekedés a fal mentén igen nehézkes. Ugyanis meredek domboldallal folytatódik a szikla, a szikla tövében nincs kijárt út, mert a terepviszonyok ezt nem teszik lehetővé. Épp ezért azonban a biztosítóember számára mindenhol van nitt, amelyhez ki tudja kötni magát, hogy kényelmesebb és biztonságosabb legyen a biztosítás.

Összességében nagyon elnyerte tetszésünket és rácsodálkoztunk, hogy itt a közelben a Hohe Wandon mennyi nem mászott falrész van még, mi pedig megyünk távoli helyekre mászni, pedig csak fel kéne fedezni a lehetőségeket itt a közelünkben is!

 Samu

 


Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Niederer Hochfall

Ezeket olvastad már?


Thalhofergrat

A mészkő falakon rengeteg nitt sor kanyarog minden nehézségben

Dürnstein Civetta

A falat reggeltől estig süti a nap, így ideális választás kora tavaszi, vagy késő őszi…