Idén is sor került Paklenicai túránkra. Nem teszem hozzá, hogy a "szokásos", mert ezúttal egy kicsit más jellegű és hangulatú volt, mint a korábbi években.
Egyrészt azért, mert összesen nyolcan mentünk, a korábbi 4-5 résztvevő helyett, másrészt, mert többnyire hosszú utakat másztunk, nem az egésznapos Klanci-s sportutas bandázásról szólt a dolog, helyette mindenki* kettesben mászogatott hosszú, többkötélhosszas utakat.. Mivel rám esett a túra ismertetésének feladata, előre is elnézést kell kérjek a "Paklenica A" programon résztvett mászóinktól, mivel ez a beszámoló nem az általuk hősiesen mászott utakról szól, amit az Anica, a Debeli és minden egyéb Kukon teljesítettek. Sok szép megmászással gazdagodtak és a fényképek tanúsága, valamint az esténként a vacsoraasztalnál elmesélt történetek szerint is nagyon jól érezték magukat.
Mi ketten Áronnal már itthon kifundáltuk a "Paklenica B" programot, ami inkább egy aktív, mászással kiegészített nyaralásként fogható fel.. :) De nem bántuk meg, rengeteg dolgot láttunk a környéken, amiket én az elmúlt két Paklenicán töltött mászások alkalmával nem.. keveset másztunk ugyan, helyette bringáztunk, slacklineoztunk, erről szól ez a kis videó és alatta a beszámoló:
A korábbi évekhez képest a dátum is szokatlan volt: június közepe. Eddig mindig vagy tavasszal húsvét környékén, vagy ősszel, szeptember végén mentünk, hisz az ottani klíma jóval melegebb mint itthon. Feltételeztük, hogy ez a mászás teljes ellehetetlenítését jelenti.. szerencsére tévedtünk.
Három autóval, Aszú, Attila, Áron és én Peti, valamint Erik és kedvese Edit, ráadásként pedig NyikiPeti és Samu indult el Sopronból különböző időpontokban a korábbi évben már letesztelt, most teljes egészében elfoglalt két szintes, a völgy bejáratához közeli apartmanházba.
Mi voltunk az elsők, nekünk járt a házi készítésű gyümölcspálinka, welcome-drink gyanánt. Kézzel-lábbal mutogatva sikerült elmondanunk, mennyire örülünk, hogy újra itt lehetünk. Cserébe pedig megtudhattuk az egyébként nagyon kedves vendéglátónktól, Bozsice nénitől, hogy Áronnak -akit akkor látott először- a strandon a helye, a mászás nem neki való! Szerintem látta rajtunk, hogy van egy B terv.. :)
Délután ennek ellenére nekivágtunk a völgynek, Erikék a tavaszi viszonyokhoz képest kihalt Klanci-ban maradtak, sportutakat másztak, mi pedig a kiszáradt folyómeder mellett kaptattunk tovább felfelé a Paklenica völgyben. A tikkasztó melegben elgondolkodtunk, hogy jó ötlet volt-e a túra időpontja.. végül a nagy forróságban csak felkepesztettünk az Anica Kuk lábához, és egy 3-4 kötélhosszas utat választottunk ki kezdésnek. Felérve, a Stup tetején már jól eső érzés volt Áront felbiztosítan az utolsó kötélhosszoni, közben figyelni ahogy a nap lebukik a völgy túlsó felén magasodó csipkés gerinc mögött. Már az első napon beigazolódott számomra, hogy érdemes érdemes ide eljönni pár napra minden évben.
Visszatérve a hőmérsékletre: mászás közben nem zavart minket a meleg, mert a szél folyamatosan jár a völgyben, így annak ellenére, hogy az ottlétünk során szinte végig kifogástalan idő és rekkenő hőség volt, a mászás nem volt nagyon kellemetlen a megfelelő folyadékmennyiséggel felkészült mászók számára. Az első napot végül egy éjszakai fürdőzéssel zártuk, a tavaszihoz képest végre elviselhető hőmérsékletű tengerben.
Míg a második nap reggelén a többiek az "Edda módjára éjjel érkező" Samu-NyikiPeti párossal együtt a kallerokat bújták, addig mi az autóstérképen próbáltuk kideríteni, hogyan lehet legkönnyebben Zadarba jutni az Erikék által leszállított országúti bringáinkkal.. Kicsit megijedtünk, mert a garázsban már a nyeregtáska felszerelése közben ömlött rólunk a víz.. de a tengerparti szellő bringázás közben is segítségünkre volt, a menetszéllel kombinálva pedig egészen kellemessé tette utunkat.
A tengerparti úton tekertünk délnek, majd a félszigetére átívelő régi hídtól egyenesen Zadar felé vettük az irányt. A várost elérve a többsávos bevezető szakaszon mindig a centrum felé kanyarodtunk, végül be is jutottunk az óvárosba, ahol az ódon sétálóutcákon túristákat kerülgetve gyors városnéző túrát tettünk. Kimentünk a kiépített partszakaszra, a kikötőtől délre. Itt egy életmentő sör elfogyasztása után elhatároztuk, hogy a megtett 40km kevés lesz nekünk aznapra, hisz még csak 10 óra volt. Elindultunk hát északra a nyugati part mentén, hogy az egyik csücsökben fekvő Nin falucskát megnézhessük magunknak.
Útközben volt egy bringaút is, de főleg az országúton kellett tekernünk. Útközben megállapítottuk, hogy a horvátok nincsenek felkészülve a kerékpárral közlekedőkre, az autósok vagy dudálnak ha meglátnak, vagy csak szimplán leszorítanak.. egyszerűen nincsenek bringások az utakon, az egésznapos túrán két olyan biciklissel találkoztunk aki nem olajbogyót szedni indult, hanem látszólag bringás túrát tett.
Nin belvárosban nagyon finom Kalamarit, azaz tintahalat ebédeltünk, majd a pincérnőtől megtudakoltuk a legközelebbi strand helyét. Ott aztán vagy két órát áztattuk magunkat a déli hőségben. Visszafelé a sziget belsejében a domborzati viszonyok miatt nem fújt az a bizonyos tengerparti szél, nagyon melegünk volt és teljesen dehidratálódtunk, de egy útszéli kis marketben sikerült feltankolni és nagyon jó átlagot produkálni Starigrad Paklenica-ig. Összesen 120km-t tettünk meg 25 körüli átlaggal. Nagyon klassz volt ilyen módon bejárni Zadart és a kis falvakat..
A harmadik napot a mászásnak szenteltük volna, ha nem vagyunk fenemód lusták.. :D Eleve függőágyakkal felszerelkezve érkeztünk a völgybe és nem is nagyon akaródzott a Klanci résznél feljebb vándorolni.. néhány sportúton kiéltük magunkat, aztán Edittel és Erikkel is megosztottuk szabotázs akciónk tervét: a délutánt strandon kell tölteni. Kaphatóak voltak rá, így kocsiba vágódtunk és a falutól kicsit északabbra kb. 5 percet autózva találtunk is egy klassz sziklás partszakaszt ami fényévekkel jobb Starigrad belső öbleinél. A helyi suttyók ugrálóhelyét elfoglaltuk és miután az összes "hasas" és "segges" trükk amit ismertünk bemutatásra került, előhúztuk a csodafegyvert: a slackline-t! Akarom mondani waterline-t! A szomszédos stég és egy partmenti szikla bevonásával kivállóan ki lehetett feszíteni új hóbortunk eszközét, amin Áron 3 azaz három lépéssel és 10 másodperccel tartja jelenleg a waterline rekordot egyesületünkben. Némileg ittasan, az erősen hullámzó tenger felett ennyit sikerült összehoznunk, de a vele járó röhögés és szerencsétlenkedés mindenért kárpótolt minket.
A napot egy kis gyümölcspálinkázással és kiadós, a tenger gyümölcseiből összeállított vacsorával koronáztuk meg. Eriknek erről más a véleménye :D, de én végigettem az Öreg Halas összes specialitását a kagylótól a rákokig és kifejezetten ízlett az egyébként sajnos elég borsos összegből elfogyasztott vacsora.
A negyedik nap csak egy délelőttből állt. Borús volt az idő, bizonytalannak láttuk a völgyben az időjárást, ezért inkább az alternatív programot választottuk ismért. Persze az idővel nem volt semmi komoly gond, de Áronnal nem akartuk magunkat az utolsó pillanatban túlhajszolni.. inkább tengerparti sörözéssel és slacklineozással készültünk fel a délutáni hazautazásra.
Áronnal filozófiai magasságokba emeltük a "Paklenica B" programot, rájöttünk, hogy minimum egy hétre kell menni ilyen helyre, kicsit többet mászni és minden második nap hasonló bringás kirándulásokat, strandolást beiktatni. Ezt jövőre ugyanitt, vagy egy hasonló helyen ki is próbáljuk!
Peti
Horvátország
