Gran Paradiso

Időpont: 2011-08-24 – 25

 Két és fél éve beszéltük Tibi barátommal, hogy jó lenne megmászni egy négyezrest. Mivel a Gran Paradisot tartják a legkönnyebben teljesíthetőnek közülük /milyen lehet a többi?/, erre esett a választás. Csak most jött el a pillanat, érdemes volt várni!

Sokat filóztunk, mikor induljunk, mennyi időbe telik, merre menjünk, stb…? Az időjárás volt a legfontosabb, amire figyeltünk, de rájöttünk, ez főleg a szerencsén múlik. Lefoglaltuk a szállást a Rifugio Vittorio Emanuele II. hüttében. Kb. 3 héttel az indulás előtt, éppen kaptunk szobát, érdemes időben foglalni, a hétvégék zsúfoltak. Olaszul beszélnek, angolul kicsit, németül nem. Érdekes volt így a foglalás telefonon, mivel e-mailben nem lehet.  Megvolt az időpont, az időjárás előrejelzés is viszonylag jót ígért, kedd este elindultunk Sopronból. Mivel hazafelé körül akartunk nézni Svájcban, ezért az oda út is adta magát, mert matricás rendszer van a pályákon, ráadásul éves, igaz csak 40 frank. 15 óra kocsikázás után meg is érkeztünk kiindulási pontunkra, Pont valle d’Aosta falucskába /1960m/. Első napi célunk a Rifugio Vittorio Emanuele II. hütte /2735m/, melyet 2,5óra alatt szaladás nélkül elértünk egy magashegyi „járdán”, mely szépen kanyargott a házig. Ezt az ösvényt most is építették, kövezték. Még úton folyó munkát jelző figyelmeztető tábla is volt. ½ liter víz elég volt a hőségben, útközben egy helyen tudtunk meríteni, plusz a háznál ki van vezetve egy cső, melyből folyamatosan dőlt a gleccservíz. A délutánt a másnapi útvonal feltérképezésével és láblógatással töltöttük. Este ettünk egy jó vacsorát, ami főleg azért volt jó, mert rettentő éhesek voltunk, a választékot tulajdonképpen a menü részei képezték.

Reggel ½ 4h-kor keltünk, összeszedtük magunkat, megittuk titkos fegyverünk és 410h-kor elindultunk a csúcs felé 15Co-ban szélben. Két fejlámpa fénye kavargott a háztól észak felé a vak sötétben az 1300m-el feljebb lévő csúcs felé egy völgyön keresztül, mely tele volt szórva a legkülönbözőbb méretű kövekkel, sziklákkal. Gagyi fejlámpával nem érdemes elindulni, útközben úgynevezett kőbabákat vagy kőembereket kell keresni a kőrengetegben, ezzel jelölik az utat, de nem egy utat, hanem ezret! Ha előző nap nem derítem fel a terepet, már az indulás is nehézkes lett volna. Tulajdonképpen teljesen mindegy melyiket követed, ha van mit követni, van, hogy elfogynak. Mi is így jártunk, de egy magányos fejlámpa alól valaki fütyült, majd egy Here-t kiáltott nekünk, majd továbbment.  A rekkenő sötétségben könnyen letér az ember a fő csapásról, innen pedig nem egyszerű visszakavarni. A völgy szépen kanyarodik keleti irányba és becsatlakozik a Gran Paradiso gleccserbe. Ide is több helyen lehet beszállni. Ennek a hegynek a legnagyobb nehézségét az adja, hogy nincs ösvény egészen az utolsó 300m-ig. Mindenki arra megy, amerre éppen gondolja. Ez mind felfelé, mind lefelé okozott némi gyöngyözést a homlokunkon. A gleccser alsó része vízjég, a vasak alig fognak benne, nagyon kemény, ráadásul nem nevezhető lankásnak. Ha van rá lehetőség, talán érdemes elkerülni. Következett egy kellemes havas emelkedő már kitaposott ösvénnyel. Előtte megpihentünk egy sziklán /kb. 3500m/9 órakor. Innen látható először a csúcs északi irányba. Nyugodt tempóban, alacsony pulzussal, izzadás nélkül értünk a csúcstömb alá, ott még át kellett lépni az egyetlen látható gleccserhasadékot, és pár 10 méter után ½ 11h-kor már vártuk a sorunk a Madonnához. Óriási szerencsénk volt, néhány perc után kiürült a csúcs és a hozzá vezető traverz. Magunk sem számítottunk rá, de ezen a napon nagyon kevesen mentünk fel 4000 méter fölé a Gran Paradison. Talán összesen 30-an, a nem szokatlan százakhoz képest. A csúcstömb előtti traverzhez Tibi standolt, majd elindultam egy 18 méteres kötéllel és 2db expresszel. Pontosan ennyire volt szükségem mindkettőből. Maga a mászás nem nehéz, de van alattad egy 1000 méteres leszakadás. Ha nincs biztosítás, nem érdemes hibázni. A Fehér Madonna lábánál én is standoltam. Volt ugyan egy nitt, de nem bíztam benne, mert úgy tűnt, ha baj van, Madonnástul esünk, nem keveset, ezért második pontként egy hosszú hevedert tettem egy nagyobb szikla köré. Hihetetlen érzés volt, ketten álltunk 4061m-en. Sütött a nap, 8Co, de erős szél volt, ezért gyorsan páváskodtunk egy keveset, közös fotó, mely, úgy ahogy sikerült. Rövid a kezem, vagy nem elég nagy az objektívem látószöge. Így is 30perc telt el a biztosítással, mászással, fotózással, no meg a csúcsmignon elfogyasztásával. Nem tudom, hogy van-e összefüggés, de a titkos fegyverünk, mely egy sportboltban kapható vízbe öntendő Energia Shok, 12 órára ad energiát, úgy tűnik bevált. Vittünk fel magunkkal csokikat, szőlőcukrot. Semmire sem volt szükség. A felfele pihenőnél ettünk egy müzli szeletet unalomból, meg a csúcsmignon. Az sem kellett, csak a csúcs miatt ettük. Erős egy liter víz elég a hüttétől a csúcsig, meg vissza. A kőrengetegben van vízvételi lehetőség. Délben már jöttünk lefelé, ez sem volt egyszerű, felváltva hol gleccseren, hol köveken. Leérve a gleccserről leszerszámoztunk, majd a házig meg sem álltunk. 16h-kor a hütténél voltunk, rövid szusszanás, kifizettük a szállást, és tűz le. Hét órára a kocsinál voltunk, majd 10 perc múlva leszakadt az ég. Jól bírtuk a napot, de a végére már nagyon vártuk a vacsorát a kocsinál. Kerestünk egy fedett részt, melegítettünk konzervkaját, ettünk, majd elindultunk Svájc irányába, de a határ előtt megálltunk és beköltöztünk a Peugeot bivakba.

Délelőtt elmentünk majdnem Zermattig, de kiderült, hogy kocsival nem lehet felmenni, csak vonattal, vagy taxival. Mivel egy webkamera azt mutatta, hogy teljesen felhőben van a Matterhorn /4478m/, és a völgyben lejjebbről már láttuk, úgy döntöttünk irány ez Eiger /3970m/. Kora estére meg is érkeztünk a Grimsel hágón át. Megkerestük a számunkra elérhető legjobb kilátást az északi falra, majd próbáltuk beazonosítani az első megmászás útvonalát. Megtaláltuk a falban a Jungfraubahn állomását és a fehér pókot. Mindketten olvastunk és több filmet, videót néztünk erről a falról. Élőben még félelmetesebb. Teljesen lenyűgözött, megbabonázott minket. Megbeszéltük, hogy ezt a falat Nagyon Nem akarjuk megmászni. 1400-1800m-es utak vannak rajta, az időjárás pedig nagyon változékony és könyörtelen. Ez be is bizonyosodott estére, hatalmas szél kerekedett és az eső is rázendített teljes erővel.  A felhő ráhúzódott az északi falra. Nagyon reméltük, nincs fent senki. Míg világos volt néztük a falat a mobil bivakunkból. Éjjel többször világos lett, mert villámlott irgalmatlanul, a dörgéseket visszhangozták a hegyek, az eső szakadt és a szél lökdöste a kocsit. Alvás nem sok volt, ezért 420h-kor elindultunk hazafelé, így délután 4 órára haza is értünk.

Itthon utolért minket a vihar, amit majdnem egész úton élvezhettünk, de éjjel a villámlás és dörgés valahogy mókásnak tűnt az otthon adta biztonságból.

Induláskor mindkettőnkben volt néhány kérdés, időjárás, erőnlét, magashegyi körülmények. Minden tökéletes volt, ismét megkaptuk az élményt, hogy a csúcson állhatunk, ráadásul életünkben először 4000 méter felett. Nagyon jó hangulatú mászásban és napokban volt részünk.

 Köszönöm a támogatást az itthon maradottaktól!

Köszönöm Tibi, hogy mellettem voltál mikor kellett!

Aszúbarát