Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Hohe Wand Schlüsselebnis (7-)

- sziklamászás -

Hohe Wand Schlüsselebnis (7-)

2012_0621hohewand0040.jpg

Résztvevők: Aszu, Attila

Borult, esőre álló időben érkeztünk a Hohe Wand alá. A parkoló üres, a fal csendes, most nem hallatszott a felszerelésekre jellemző fémes csilingelés.

Rövid tanakodás, felhő-nézegetés után úgy döntöttünk maradunk, megmásszuk a kiszemelt utat. Tudtuk, hogy megázunk, a kérdés csak az volt, mennyire.

E hétre választott sziklatúránk a Grobe Postlwand jobb szélén, 230 m hosszan magasbaszökő Schlüsselerlebnis (7-) elnevezésű út volt.

A mászást már szemerkélő esőben kezdtük meg. Az út nevéhez hűen, valóban meghatározó élmény, érdekes, változatos hosszokkal, kitűnő biztosítással.

Az első kötélhossz végén, a stand alatt, a befelé dőlő táblát vízszintesen megtörő repedés egy keresztes vipera otthona. A Hohe Wand-on honos kígyófajtával most találkoztunk először, bár állítólag gyakran előfordul itt a sziklák között.

A negyedik hossz is tartogat meglepetést. Egy hatalmas, látszólag kis érintésre is kiszakadó, a faltól teljesen elváló kőtömb teszi próbára az erre mászók pszichés felkészültségét.

Komolyabb eső csak az utolsó harminc méteren kapott el bennünket, de azt még aránylag száraz sziklán sikerült teljesítenünk, majd az eső áztatta Völlerinen csúszkáltunk le a parkolóba.

 

 Attila

 

 


Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Hohe Wand Schlüsselebnis (7-)

Ezeket olvastad már?


Hohe Wand Steinbock alarm (7-)

Ezen a héten a Hohe Wand leghosszabb útjait rejtegető falszakaszt, a Grobe Postlwand 250 m…

Kollerwand

A hétvégi forróságban egy, a nap nagy részében árnyékos falat keresve, eszünkbe jutott egy rég…