Monte Rosa 2012

Monte Rosa.. még az első svájci mászásunkkor láttam az Alphubel tetejéről ezt a korábban csak könyvekből ismert hegy-csoportot. Annyit tudtam róla, hogy itt található a legmagasabban fekvő mendékház (Margerita hut 45xxm) és, hogy számolatlanul lehet 4000m feletti csúcsokat mászni..
Idén július elejére végre össze is jött egy négy fős csapat Áron, Kálmán, Samu és jómagam személyében, akik roppantul kíváncsiak voltak Svájc egyik leghíresebb hegyére..

Feljutásra és szállásra az olasz oldalt választottuk, elsősorban költséghatékonysága miatt. A Monte Rosa Svájc (Zermatt) felőli oldalán ugyan egy hiper-szuper ház épült, de ott nagyon drága a szállás és mivel Svájcról beszélünk minden más is (autópálya, parkoló, szállás, stb..)
Az olasz oldalon ezzel szemben (ÖEAV-val) 14 eur / fő-ért  aludtunk 3600m-en a Gnifetti házban és az útiköltség olasz és osztrák autópályával együtt, 7l körüli fogyasztás mellett is 400 eur alá jött ki (2100km), ami négy felé osztva nem is mondható vészesnek.

Július 6-án este indultunk Sopronból és már aznap éjfélkor az ausztriai Grossvenediger lábánál sátoroztunk. A Venediger parkolója pontosan 500km-re van Soprontól, így remek köztes megállóhelynek és egyben akklimatizációs lehetőségnek tűnt. A Monte Rosa csoportra júli 7-8-ra rossz időt mondtak és szállásunk is csak 8-a estétől volt odafenn, így volt egy teljes napunk amit lehetőleg túrázva, a 4000m feletti magasságokra készülve akartunk eltölteni. Első napunkon nyakunkba kaptuk hát a sátrat és felszaladtunk a Defregger házba (2980m) sörözgetni egyet. Mire elfogyott a sör, a Würstel' és az Apfelstrudel, megnéztük a Venediger gleccsert és kigyönyörködtük magunkat a tájban, beesteledett. 6 körül a nap már laposabban sütött, ideje volt visszaereszkedtünk egy már felfelé kinézett sátorhelyig. Kicsit főzöcskéztünk egy közeli szikla szélárnyékában, Mormotákat kergettünk és efféle hegyi mókákat játszottunk.. A sátorállítás esőben történt ugyan, de ez sem szegte kedvünket. Rövid záport követően újra előbújhattunk a sátorból és tovább gyönyörködhettünk a Venediger gleccserének keleti csücskében a vízesésekben és a környező csúcsokban, melyekre királyi panoráma nyílt a sátor bejáratából. Kevés ilyen jó helyen aludtam életemben.. Akklimatizációs célú sátorozásunkat hajnali 5-kor berekesztettük, várt ránk a Monte Rosa. A sátrat pillanatok alatt még sötétben bontottuk le, majd nagyjábólkét óra alatt, 1400m szintet sülyedve leértünk a parkolóba. A jéghideg hegyi patak partján hatalmas nudista fürdőzést tartottunk és 8-kor nekivágtunk a maradék 500 km-nek.

Alagnába négy óra után érkeztünk, Samu sportosan vezetve próbálta megakadályozni, hogy lekéssük a 2900m-re induló felvonót. Utólag nagyon hálásak voltunk az S-kanyarokban előzésért, mert 10 perccel az utolsó felvonó indulása előtt érkeztünk az alsó állomásra. Eredetileg a felvonózást teljesen kihagytuk volna már csak az akklimatizáció miatt is, de sajnos a rossz idő a Venedigerre kényszerített minket így a rövidke időnk legjobb kihasználása érdekében 20 eur-ért oda-vissza vettünk jegyet és egy átszállással már fenn is voltunk 2900-on.
Mondanám, hogy szép volt a panoráma, de sajnos a rossz idő még nem múlt el a Monte Rosa lábainál.. 2000m felett a felhők miatt 2-5m volt a látóhatár, a második felvonózásunk már teljesen fehér panorámát tárt elénk, fogalmunk sem volt hol járunk. Persze csak mi négyen, rajtunk kívül senki nem kapott kedved délután 5-kor nekiugrani a hegynek. Felérve már későre járt hegyet mászni, de teljes felszereléssel további 700m szint állt előttünk. Nem volt mit tenni,  töremlékes, kanyargós hegyi ösvényen indultunk a házhoz. Néhol fix köteles szakaszokon, másutt hófoltokon keltünk át, majd a XXX háztól gleccseren vitt utunk. Semmit nem láttunk a felhők miatt, de az ösvény narancssárga jelzése és a kőbabák egyértelműen megmutatták merre kell tartanunk ha a Gnifetti házban akarunk éjszakázni.  A XXX gleccsert követően a XX ház felé kitérővel egy lankásabb ösvényen vagy fix kötelekkel biztosított direkt útvonalon is eljuthatunk a Gnifetti házba. Samu a kerülőt, mi pedig a sokak által hibásan "klettersteigként" emlegetett sziklafalon vezető fixköteles útvonalat választottuk. Utóbbi ugyan kitett, de nagy hátizsákokkal sem okozott gondot senkinek. Klettersteig típusú biztosításra nincs lehetőség, a kötelek csak kapaszkodó gyanánt vannak a falban. A 150m-es felszökés után egy 10-15 perces gleccseren árvezető kaptató következik. Szerencsére ezt a szakaszt már tiszta időben, naplementében tettük meg. 8 körül értünk a házba, ami hatalmas, három szintes, ebédlővel, kantinnal, tusolóval és ha van elég pénzed, teljes ellátással.. jah, igen..  a tetőn lévő helikopter leszálló kimaradt..
Viszont ami nagyon tetszett, a magunk fajta kispénzű mászókra is gondoltak.. volt főző helyiség és pozitívan álltak úgy általában a dologokhoz. A személyzet nagyon jófej volt, mosolyogtak, nem akadékoskodtak. Látszott, hogy nem a csóró mászókon, hanem a pénzes fizetővendégeken akarnak kaszálni.. A szobánk ugyan hidegebb volt mint a többi (8 fokot mértünk egyik reggel), de kényelmes volt, viszonylag tiszta, meleg takarókkal. Jó dolgunk volt mert 14 eur/fő-ért egy kilenc személyes szobát kaptunk, ahol hatalmas kuplerájt csinálhattunk és beüzemeltünk egy három főzőből álló konyhastúdiót. A füstérzékelő és a tiltó táblák miatt csak teát, levest és tésztát készítettünk itt. :) a nagyobb főzéseket a kijelölt helyen hajtottuk végre. Folyóvíz volt a hüttében (nem ivóvíz, teának ill. főzéshez forralva működött.. ). A WC pottyantós. .az a bizonyos olasz fajta ahol combból kell tartanod magad.. szörnyű, de elég humort szolgáltatott egész hétre :)

Első napunkon Áron úgy döntött, hogy a magasság miatti rosszullétét és a közben összeszedett megfázását egy pihenőnappal orvosolja. Így hárman indultunk neki a ház mögött induló XXX gleccsernek. A szobánk ablakából is jól látható meredek lejtőn hajnal óta szakadatlan kígyóztak felfelé a kettes-hármas-ötös-sokas kötélpartik. Mi lusták voltunk, sereghajtóként indultunk, de délután háromig ennek ellenére három csúcsot (Balmerhorn 412xm?, Vincent Pyramid 4215m és Ludwigshöhe 431xm) is meghódítottunk. A Monte Rosa csúcsainak nagyrésze a XXX nevű fennsík szerű gleccserről érhetőek el, amin hosszú túrákat tettünk egyik csúcs lábától a másikig, viszont a legtöbb esetben egy-egy konkrét csúcstámadás "csak" 2-300m szint leküzdését jelentette. A lélekölő rész igazából a minden nap elején 3600-4000  m közötti végtelen hosszúságúnak tűnő gleccsernyúlvány jelentette, ami ahogy említettem a Gnifetti  háztól indul és a XXX horn lábáig tart.
Szerencsére szezon eleje lévén még sok hó volt odafenn, így a gleccserhasadékok nagyrészt hóval fedettek voltak, könnyű volt a gleccsertúra és a sítúrázók is bátran szlalomoztak mellettünk.

Második napunkon Áron is csatlakozott, begyógyszerezte magát, így meglepően jól bírta  a tempót és a magasságot is. Útközben találkoztunk Samuval aki aznap már korábban elindult a Dufour-ra egyedül Elmesélte, hogy:

("Samu második nap első fele")

A rövid beszámoló után elviharzott azzal, hogy "a házban találkozunk, megmászom gyorsan a Lyskam-ot". :) Félelmetesen jó erőben volt.
A Samu által említett nagy szélről számolt be két szembe haladó parti is. Szemmel láthatóan romlott az idő a Monte Rosa Signalkuppe felőli végén, ezért úgy döntöttünk visszafordulunk és még a rossz idő beállta előtt gyorsan felmászunk a Parrotspitzére (45xxm) Megcéloztuk a gleccser felett magasodó sziklás részt, mely a Parrot hosszú gerincét zárja nyugat felől. Azt jobbról kerülve egy meredek hófalhoz jutottunk, melybe már korábban lépéseket vájtak a mászok. Áron itt elbizonytalandott, fáradt volt, így ő a szikla tövében húzta meg magát az erősödő szél és hóesés  elől. Kálmánnal úgy határoztunk, hogy kötél nélkül mászunk, a keskeny gerincen lehetetlen lett volna a biztosítás. Felérve Kálmán kidugta fejét a 30 centi széles gerinc fölé, mire a szél szemközt vágta. Azzal a lendülettel rögtön hátra is szólt, hogy húzzunk le. Felmásztam mellé,  egyetértettem..  de furdalt a kíváncsiság és a 15 perccel előttünk leereszkedő csapat sikerén felbuzdulva végül rábeszéltem Kálmit a gerinctúrára. Nagyjából tíz perc gerincen haladás után beláttam, hogy nincs értelme a dolognak. Mindkét irányban több száz méter mélység, hatalmas szél.. nem éri meg.
A fordulásnál a hágóvasam pont keresztbe átérte a gerincet.. Kicsit visszamásztunk, majd leültünk és fotózgattunk.. addigra elértek minket a felhők, ott ültünk a nagy fehérség közepén. Pár perc után az egyre erősödő szélben és hóesésben ereszkedtünk előbb Áronig, majd a gleccseren kersztbe vágva a XXX bivak alá. 4000m körül végre a felhők alá kerültünk és tiszta időben tettük meg utunkat a házig. Samu már ott várt minket és beszámolt az időközben a Lyskamon szerzett első élményeiről:

("Samu második nap második fele")

Utolsó napunkon csak Samu ment fel a hegyre, Áron továbbra is betegeskedett, Kálmi megfázott, rosszul érezte magát, én pedig nem akartam egyedül a gleccseren kolbálszolni. Samunak túl lassú partnere lettem volna, így Áronnal és Kámival hárman lefelé vettük az irányt. A visszaút pont olyan volt mint felfelé, csak ragyogó napsütésben csodálatos panorámával. Fél11 körül már Alagnában voltunk, amiről kénytelenek voltunk megállapítani: béna hely. Első ránézésre helyes kis olasz hegyi falunak tűnt, ezzel szemben egy délelőtt alatt kiderült, hogy nagyon hülyék a túrizmushoz ezek a hegyi olaszok..  egy normális pizzát nem tud enni az ember, nincs rendes bolt, a hegymászó üzletben tipliket, csavarokat és gyerekjátékokat árulnak az Asolo bakancsok mellett.. Totál gáz volt, hogy bolti pizzát és hamburgert ettünk a főtéren és még csak egy Monte Rosa-s felvarrót sem tudtunk szerezni három óra kutatás és "No, I haven't, but in the bar/shop/tabak/restaurant/bazar/etc.. on the left/right, you can buy one." típusú útbaigazítás után sem..

Samu délután fél5-kor futott be és elmesélte, hogy:


("Samu harmadik nap")

A csapat így egy fél napot nyert, a hazavezető utat nem kellett egyben megtennünk, úgy határoztunk hát,, hogy a Garda tónál pihenjük ki az elmúlt nap fáradalmait. A tó déli csücskében Sirmionében egy partmenti kempingben fejenként 12,5 eur-ért sátraztunk, amit egy hatalmas jégesővel indítottunk odaérkezésünkkor. Az esőt nem a sátorban kucorogva vártuk meg, inkább beugrottunk kedvenc pizzériánkba, ahol az ősszel már egyszer megettük "életünk legjobb pizzáját". Most sem kellett csalódnunk. Felfedeztünk a közelében egy jó kis fagyizót is, szóval október elején (tervezett Arco-i tartózkodásunk során) majd beugrunk újra.
Másnap reggel egy Garda tavi fürdőzést és reggelizést követően indultunk haza.

---