Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Triglav és Mangart

- hegymászás -

Triglav és Mangart

naksi-es-brunner-.jpg

Délnyugatnak indultunk, a Júliai Alpok szívébe, a szlovének nemzeti hegyétnek a Triglavnak meghódítására készültünk. Áronnal péntek este levonatoztunk Sopronból Szombathelyre, majd másnap Gyöngyivel, barátjával Tamással és a Pestről reggel érkező Pálmával nekivágtunk a 350 km-es autókázásnak. Az A2-es autópályán meg sem álltunk az osztrák-olasz-szlovén határ mellett olasz oldalon fekvő Tarvisio-ig, ahonnét néhány kilométer szerpentin után átléptünk szlovéniába. Azért tettünk egy kis kitérőt, mert első napra egy bemelegítő ferrattázást teveztünk a Mangart nevű hegyen. Korábban már jártam itt, akkor sajnos a pocsék időjárás miatt Ferivel nem tudtunk felmászni rá.

Viszont ezalkalommal az időjárás kedvezett nekünk, koradélutára már magunk mögött hagytuk a végeláthatatlan szerpentint, amivel 2050m magasra emelkedtünk. Az szerpentinen autókázás nem volt unalmas, tekintve, hogy az autóban nem szuperált a kézifék és a szembeforgalom miatti megállások néha igen csak izgalmasra sikeredtek. A parkolóból jól látható volt az egész csúcs tömb, aminek lábát 10-15 perc gyaloglással el is értünk. Nem sikerült pontosan megállapítanunk merre vezethet a Szlovén- és merre az Olasz út, az elágazásnál inkább az utóbbit választottuk, tekintve, hogy Pálma teljesen kezdő ferrattázó volt. Az útvonal kicsit csalódás is volt számunkra, felfelé ugyan láttunk ferrattás drótokat, de azokat csak a lefelé bizonytalanul közlekedő túristák tudták kihasználni, felfelé semmi szükség nem volt rá.  A hegyet észak-nyugatról kerüli ez az útvonal, a felsőbb részeken nincs semmilyen biztosítás, tulajdonképpen nem is igazi klettersteig, hanem csak egy könnyű, kevésbé kitett hegyi ösvény.

A csúcson elfogyasztottuk a csúccsokikat és előkerült Tamás pálinkája is egy koccintás erejéig. A panoráma gyönyörű volt, találgattuk, hogy a sok csinos hegycsúcs közül melyik lehet a Triglavé, ahová másnapra terveztünk egy kiadós túrát. Lefelé a változatosság jegyében a Szlovén utat választottuk, ami a parkolóból is látható hatalmas falon kelet-nyugati irányban keresztbe jön le. Ez már egy kicsit izgalmasabbnak bizonyult, jóval több fém kapaszkodóval és dróttal. Sok helyen nem volt biztosítás, a lépésbiztonság (főleg lefelé) itt már elengedhetetlen volt. 

 

A via ferratta szetteket egyáltalán nem koptattuk ezen a hegyen. Pálma és Tamás kissé lemaradtak, így volt időnk sütkérezni a lemenő nap sugaraiban. A parkolóból már későn indultunk, Gyöngyi, Pálma és Tamás Bled-be igyekeztek, egy Hostelben foglaltak szállást. Kettőnket Áronnal viszont kérésünknek megfelelően elszállítottak a Triglav mellett húzódó Vrata völgybe. Innen terveztük másnap megmászni a csúcsot. Késő éjszaka érkeztünk meg a völgy parkolójába, ahol elbúcsúztunk és megbeszéltük, hogy különböző útvonalon mászunk másnap, de a csúcs krönyékén bevárjuk egymást. Áronnal nekivágtunk fejlámpákkal a völgynek, elhagytuk a partizán emlékművet (karabíner), majd egészen a Prag útvonal elágazásáig caplattunk korom sötétben. Ott találtuk az utolsó olyan füves kis placcot, ahol kényelmesen felverhettük a sátrunkat. Egy gyors konzervvacsit még beiktattunk és elalvás előtt gyönyörködtünk még egy kicsit a tejút milliónyi csillagában. Az éjszaka közepén derült ki, hogy a sátor alatt egy igen aktív rágcsáló család üreg-lakása húzódik, akik zsákámányt is ejtettek tőlünk, egy csokipapír formájában. Azt rágcsálták-gyűrögették egész éjjel, így reggel egy kicsit kómásan ébredtünk. Ekkor kezdődött csak az igazi kaland, megjelent három tehén az erdőből és elkezdték körbelegelni a sátrat. Gyanússá vállt, hogy nincs tőgyük, nem volt nehéz kitalálni, hogy ezek bizony bikák és nem is tehenek.. Lassan mozogva menekítettük a felszerelést, az egyikük volt szíves megkezdeni a sátram lebontását is, így jobbnak láttuk, hogy a sátort egyben elmozdítjuk a helyéről és kicsit távolabb szereljük szét. A reggeli kaland után kicsit késve, 8 óra körül  vágtunk neki a völgy végében lévő Luknja hágó (1758m) megmászásnak. Viszonylag gyorsan leküzdöttük a 700m szintet, elégedetten nézegettük oldalról a Vrata völgy (onnan nézve) jobb oldalán húzódó hatalmas falat. Az addig fátyolfelhős idő kitisztult, tűzött a nap, kicsit fúj a szél, ideális volt az időjárás. Egy dolog miatt aggódtunk csak, kevés folyadék volt nálunk. Nálam erős 7dl maradt a hágó tetejére, Áronnál sem volt sokkal több mint egy liter és még 1100m szint állt előttünk a csúcsig, onnan még egy órányi ereszkedés a házig, a legközelebbi folyadéknyerő helyig. Nem volt mit tenni, takarékoskodtunk.. viszonylag jó tempóban kezdtünk neki a Plemenice útvonalának, ami eleinte biztosított szakaszon vezet, majd drótkötéllel már csak a felsőbb részeken találkozunk. Közte hol lankásabb, hol egészen meredek I-II-es betétek vannak. Lefelé nem szívesen közlekednénk ezeken, de felfelé kényelmes, izgalmas és ami a legfontosabb, gyorsan nyertük a szintet. Felérve a Triglav északi falának a hágóhoz közelebbi végére megpillantottuk a Triglav csúcstömbjét. Rá kellett jönnünk, hogy ez az útvonal nem is olyan rövid, mint amilyennek hittük, sőt jóval hosszabb mint a korábban általam már "mászott" Tomiskova vagy Prag.  A gerincre felérve még felváltva ereszkedünk és kapaszkodunk kisebb szinteket, majd  a sziklák közül kiérve egy hatalmas karsztos-töremlékes, enyhén emelkedő, a Kredenica-hoz hasonló fennsíkon kellett átkelnünk. Augusztus végére a hó már teljesen elolvadt itt is, aminek nem örültünk, hiszen akkorra mára teljesen elfogyott a vizünk. 

Szerencsére ráakadtunk az egyetlen egy, nagyjából 5m2-es hófoltra ami megmaradt télről, így 10-15 perc alatt szolgáltatott nekünk annyi vizet, hogy megtölthettük kulacsainkat. Számomra ez hatalmas áldás volt, új erőre kaptam. Hosszú, a végén törmelékes lejtőn való kaptatást követően felértünk a csúcstömb aljába, ahonnét részben biztosított úton haladtunk felfelé, keleti irányban kerülve azt. Egy óra múlva értünk a gerincre, ahol egyszer csak megpillantottuk a kis fém tornyocskát, a Triglav csúcsát. Az elmaradhatatlan Csúcs csokit követően indultunk is lefelé, hiszen már délután négy volt, nekünk pedig a tervek szerint még aznap az 1800m-rel alattunk lévő sátorhelyünkig kellett volna visszaérnünk. Lefelé találkoztunk Gyöngyiékkel, akik a Tomiskova-Kredenica-Triglavski Dom útvonalon érték el a csúcstömböt és épp a csúcsot próbálták meghódítani. Megbeszéltük, hogy megvárjuk őket lenn, addig főzünk valamit, pihenünk míg ők megfordulnak fentről.  Lefelé menet furcsa volt, hogy sokat harangoznak a Triglavski ház melletti kápolnában és mintha valami vasat is ütöttek volna. Különösebben nem érdekelt minket, de mást sem, szakadatlanul kígyóztak a sorok le és felfelé is. A ház mögött főzöcskézve hallottuk meg az első dörgést, majd  sorban többet is a csúcs irányából. Az enyhén felhős idő pillanatok alatt átalakult, esni kezdett és a villámok a csúcstömbbe is becsaptak. Láttuk ahogy rengetegen állnak valakik miatt egyhelyben libasorban a gerincen, nagyon lassan haladtak lefelé a csúszós sziklákon. Ráadásul a gerincen végigfut egy drótkötél, ami ilyenkor kapaszkodó helyett a villámhárító szerepét ölti magára. Aggódtunk barátaink miatt, illetve elgondolkodtunk, hogy mennyire szeretnénk vizes sziklákon csúszkálva még aznap lejutni a hegyről. Biztosak voltunk benne, hogy sötétben  érnénk le ha bevárjuk a többieket, ott hagyni nem akartuk őket, inkább foglaltunk szállást  a házban, szerencsére még volt kiadó hely, 14 eur / fő volt ÖEAV tagsággal. Hamarosan visszatért a Gyöngyi-Tamás páros és csurom vizesen, izgatottan mesélték, hogy odafönn zizegett minden ami fém volt.. a drót, de még Gyöngyi fülében  a fülbevaló is és a villámok nem is olyan távol csaptak be tőlük a csúcstömbbe. Szerencsére ők és mindenki más is ép bőrrel megúszta a kalandot, pedig sajnos a Triglav pont az ilyen típusú baleseteiről híres.. vonzza a villámokat és mivel egy nemzeti zarándokhely, a tapasztalatlan túristákat is, ami így egy elég rossz kombináció. Este sörözgettünk a Triglavski Dom teraszán, hallgattuk a harmonika-kísérettel előadott szlovén népdalokat és a már tiszta égbolt megint gyönyörű tejút-panorámát tárt elénk. 

Másnap csak Tamás volt igazán fitt, ő napfelkeltekor felkapaszkodott a csúcstömbre fényképezni, mi inkább kipihentük az előző napi megpróbáltatásokat. A reggeli Apfelstrudel rendberakta a gyomromat is, így vidám hangulatban ereszkedtünk le a Vrata völgybe. A parkolóban találkoztunk Pálmával, aki a Tomiskova úton egy darabig ment csak Gyöngyiékkel előző nap és az ékszakát az Aljazev Dom-ban töltötte. Sajnos az már az utolsó, a visszaindulás napja volt, csak egy Bled-i tó-nézés fért bele a programunkba. 

 

Felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk, illetve valamelyest megnyugodott a hegymászó-lelkiismeretem is, hiszen egyszerre két adósságomat, két a korábbi években sikertelen csúcsmászást sikerült bepótolnom a hosszúhétvégén. 


Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Triglav és Mangart

Ezeket olvastad már?


Hohe Wand Strassenwand

Több köteles mászásra készültünk, de öltözéskor szembesültem a ténnyel, otthon hagytam a beülőm. Gyors tervmódosítás,…

Monte Rosa 2012

Svájc legmagasabb hegyei között pár nap alatt több négyezres csúcsot is meghódítottunk.