Zion Nemzeti Park

Február 24-én kora este indultunk Las Vegasból bérelt autónkkal a 15-ös úton a Zion Nemzeti Park felé. A Utah-i Hurricane nevű településen foglaltunk egy motelszobát (Super8 Hurrican) szállás gyanánt. Nagyjából rendben volt, másnap reggel az ilyen helyeken megszokott egészségtelen reggeli (elsőre nem találtam a lekvárt, kiderült, hogy csomagolása alapján ipari felmosószernek álcázták) után felkerekdtünk, hogy megnézzük a Zion Canyont. Hurricane-ből a 9-es úton kanyarogtunk tovább észak-keleti irányba és kb. egy óra alatt értünk Springdale-be. 
Útközben a korábban látott amerikai településekhez képest sokkal barátságosabb vidéki "falvakon", tanyákon haladtunk keresztül és a háttérben egyre nagyobb hegyeket pillantottunk meg. Maga Springdale is egy nagyon jópofa vidékies kisváros, olyan igazi utah-i.. Lovasszoborral, kis farmokkal, deszka kerítésekkel. Egy helyen megálltunk fényképezni és volt szerencsénk egy csapat korunkbéli fiatal mászóval beszélgetni. Pont ugyan úgy cigánykodtak az autójuknál mint mi szoktunk.. az egyik a koszos felszerelést pakolta egyik kupacból a másikba, míg a másik a hátizsákja tetején szenyókat készített. Elmondták, hogy Salt Lake Cityből jöttek és már hetek óta a környéken másznak. Mondtuk nekik, hogy nagyon tetszik a környék, ők pedig egyenesen el voltak ájulva tőle, hogy New York, California és a Grand Canyon után épp a "vidéki" Utah érdekel minket. Furcsa volt ezt hallani, hiszen szerintem az egyik legszebb és legélhetőbb állam volt amiben jártunk.. Fényképezgettem egy kicsit, aztán elköszöntünk, de a kocsiba visszaülve én még irigykedve figyeltem ahogy a mögöttük tornyosuló hatalmas falat szemlélik, lassan elkészülnek a szendicsek és elindulnak, hogy ma is megmásszanak valamit egy olyan helyen, aminek a nagyságát és szépségét európai léptékben elképzelni is nehéz.. 

 A Nemzeti Park bejáratánál felmutattuk az Annual Passunkat, ami állami nemzeti park lévén ide is érvényes volt. A már más parkokban megszokott módon kaptunk egy rakás prospektust, térképet és néhány kedves instrukciót, hogy mit merre találunk. Mint oly sok nemzeti park az USA-ban, ez a park is egy hosszú autóútból áll, amelyről tetszés szerint hosszabb-rövidebb túrák tehetőek egy-egy pihenőhelytől indulva. A Zion nyáron egyébként nem látogatható autóval, jóval Springdale előtt kell hagyni a kocsit és kis villanyhajtású vonatok szállítanak föl-le a Zion Canyon Scenic Drive-ján, vagyis a völgyön kanyargó úton. Szerencsére télen végig lehet vezetni a Scenic Drive-ot. Minden kanyarnál lélegzetelállító vöröses sziklaformációkat tárt elénk az út, nagyon nehéz volt a kocsit irányban tartani úgy, hogy folyamatosan a szélvédő felső részén és a tetőablakon keresztül lesegettem felfelé. Az út végén a Temple of Sinavawa nevű helyen (parkolóban) álltunk meg, ahonnan gyalogos ösvény indul tovább észak felé a folyó parton. Innen terveztünk egy túrát a West Rim felé, ahol a legszebb látnivalók voltak a kapott prospektus szerint. Nagy csalódás ért minket 10-15 perc gyaloglás után, mert az egész West Rim le volt zárva jéghullás miatt. Kicsit toporogtunk a tiltó tábla előtt, megvártuk míg egy nyugdíjas házaspár visszafordul, akik szintén a lezárt út miatt bosszankodtak. Már korábban megtapasztaltuk, hogy az amcsik imádják "beköpni" és feljelenteni a másik embereket, ha valami olyat tesznek ami "tiltott". Megvártuk míg a házaspár eltűik a kanyarban és csak azután másztunk át az úttorlaszon. Ebben a pillanatban kisebb jégtömbök és kövek zuhantak le pár méterrel előttem az ösvényre. Kiderült, hogy mégis csak okkal zárták le az ösvényt.. Jobbnak láttuk felfüggeszteni illegális túránkat, de, hogy bontsuk a rendet, a visszafelé vezető utat a kijelölt ösvény helyett a folyóparton tettük meg, ahol kicsit közelebb éreztük magunkat a "vadonhoz", több szarvast is láttunk legelészni. A kocsinál úgy döntöttünk, egy másik útvonallal próbálkozunk lejjebb a The Grotto nevű parkolóból. Bár ott eleinte úgy tűnt sikerrel járunk, nagyjából egy órányi sétálgatás után csak az Emerald medencéket és a hozzájuk tartozó vízesést sikerült megtekinteni. Szintben elég sokat sikerült emelkednünk, csodálatos volt a panoráma és nagyon érdekes a körülöttünk lévő vegetáció. Kaktuszok, lombos fák (épp lombtalan állapotban) sárgállottak, néhány örökzöld zöldellett, ezek együttese a mindent elborító vörös kőzettel érdekes kontrasztot nyújtott. Feljebb a bejárt völgyben egy hatalmas jég/sziklaomlást hallottunk fentről, ez alaposan elvette a kedvünket, hogy ismét egy olyan ösvényen folytassuk túránkat ami le volt zárva. 
Pár órás kis túránk után autónkkal a 9-es úton egy másik völgyben folytattuk utunkat továbbra is a 9-es úton, a Nemzeti Park területén kanyarogva. Ahogy egyre feljebb értünk a szerpentinen, fokozatosan átalakult a táj, a vöröses kőzetet hihetetlen formájú, fagyira és tejszínhabra emlékeztető mészkő-púpok és falak vették át. Lépten-nyomon megálltunk fényképezni, így aznapi szállásunkat, a Ziontól kb. 85 mérföldre lévő Bryce Canyon melletti kis motelt már sötétben értük el. Az a Canyon egy másik történet, egy másik, teljesen más vidék és élmény..