Kollerwand

Hárman vágtunk neki a vasárnapi mászásnak, bár úgy volt, hogy többen leszünk. Még szombat este értekeztünk Andrással és Varga Petivel, akik a hosszú szombati túrázás és klettersteig fáradalmait pihenték ki inkább, a hétvége hátralevő részében. Úti célunk nem volt, „csak menjünk, használjuk ki a szebb, egyre ritkább őszi napokat” alapon indult a túra.

Reggel negyed kilenckor elindultam, hogy felvegyem a srácokat, Áronék előtt még tanakodtunk, de aztán elindultunk, hogy a határátkelőig úgy is kitaláljuk, mi legyen az irány. A választás végül a Hohe Wand gyönyörű vonulatával szemközt található Kollerwand-ra esett. Útközben már szóba került az a sztori, miszerint az a területet, ahol a sziklatömb is van már volt lezárva a mászók elől, és most újra megnyitották, de talán hiányosak a nittelései az utaknak, viszont nemrég járt ott Attila, szóval menjünk csak!

A parkolóból már csodálatos látványt nyújtottak a fák közül kimagasló sziklatornyok, és már itt kezdtem érezni, hogy nagyon fog tetszeni az aznapi mászás is. Ahogy haladtunk felfelé egyre erősödött bennem az az érzés, hogy ez lesz a kedvenc sziklamászó helyem, mert a megközelítése sem tart sokáig és egyáltalán nem is megerőltető. Mikor lepakoltunk a fal aljában, kinyitottuk a kallert és elkezdtük szemügyre venni az utakat szépen sorban, itt még annyira nem is tűnt fel a nittek hiányossága, mert itt is ott is csillogott egy-egy. Az első út - amit bemelegítésnek szántunk - okozta az első meglepetést, mert a felénél elfogytak a biztosítási pontok, így vissza is ereszkedtem belőle mert, ugyan fenyőfák és szikla pikkelyek voltak bőven, melyek köré lehetett volna kötélgyűrűt, vagy hevedert fűzni, de egy darabot sem vittem magammal. Ezt a lehetőséget Peti használta ki, mondván úgy is jól jön most, a Paklenicai túra előtt egy kis gyakorlás a hasonló helyzetekre. Peti után Áron és én is felmásztunk a 40 m magas toronyra, ahonnan egy kis tájban gyönyörködés és fotózás után mindhárman leereszkedtünk. Sajnos a kötelünket a szikla nem adta egykönnyen, mert lehúzáskor szembesülnünk kellett a ténnyel, hogy annyira felfekszik és megszorult, hogy nem tudjuk másképp lehúzni, csak ha ismételten felmászunk és kimentjük szorult helyzetéből. Miután ez a művelet is megvolt, már kellőképpen be voltunk melegedve és jóleső V-VI nehézségű utakat másztunk meg, miközben Áront folyamatosan ”visszavadítottuk” a sziklák közelségébe!

A nap végére két kihívást is kinéztem magunknak, az egyik egy 7-es a másik pedig egy 7+ -os út volt, amiket sikerült is kiküzdeni és számomra különösen élvezhetőek is voltak. Az összepakolásra már a sötétedés kezdetekor került sor, ekkor nyugtáztam, hogy egy nagyon tartalmas, jó hangulatú napot sikerült eltöltenünk itt, csak a lefűrészelt nittek okoztak némi csalódást és bonyodalmat.

---