Schneeberg Stadelwand Plattensymphonie 340m (7-)

Szombat délután a nagy hőségben egyre jobban kezdtem várni az est közeledtét, amikor is a megbeszéltek szerint elindultunk a Höllentalba, egy hűvös szabadban töltött éjszaka utáni, remek mászás reményében.
 
Gabival és Attilával vártuk a vasútállomáson Pált és Janót, akik meg is érkeztek a terveknek megfelelően, és fél kilenc után már öten száguldottunk a völgy felé. Tíz körül megérkeztünk a beszállókhoz vezető út alatti parkolóba, ahol némi szöszmötölés után, 11 óra körül el is foglaltuk ideiglenes szállásunkat a csillagos ég alatt.
Az egyébként sem hosszú éjszakánk hamar eltelt, 4-kor csörgött is az ébresztő és a félhomályban elkezdtük elcsomagolni derékaljainkat, hálózsákjainkat és előkészíteni a mászáshoz szükséges felszereléseinket. Mindannyian bevittük az ilyenkor, a gyomrunk által befogadni képes táplálék mennyiséget, majd útjára eresztettük Gabit, aki egy egész napos túrázást tervezett a völgyben.
 
A felmenet a beszállókhoz 40 perc (számomra még elég kemény) túrát jelentett, s miután Paliékat útba igazítottuk, még vagy 50 méter szintet tettünk meg Attilával, hogy nekivágjunk a 80 m UIAA I-II szóló felmászásnak a Plattensymphonie beszállójához.
Az első 3 hossz tökéletes bemelegítés volt, majd következett a ”táncos” rész a 4-5 hosszban VI majd a 6-7 hosszban VII- nehézségért. Csodálatos kunsztokat rejtegetett számunkra a masszív, simábbnál simább táblák egymásutánja. A 8. hossz, egy 6+/7- szakasz, szintén élménymászás volt azonban a stand megtalálása okozott egy kisebb fejtörést, mert a biztonságot nyújtó nagy fogásokat választva fejeztem be az utolsó 2 métert, ezért cserében egy 10 m széles teraszon még átmászhattam egy fenyőn is.
A hátralévő 9. hossz egy rövidke, de annál trükkösebb 5+ volt, amit Attila hamar átmászott, végül rám várt az utolsó, de azért még minden lelki és fizikai erőmet igénybe vevő 6+/7- befejező hossz.
Itt már éreztem magamon a fáradság jeleit, ezért kicsit időztem is az utolsó standban a tovább indulás előtt, mert úgy éreztem kezd inamba szállni a bátorságom, azonban egy fantasztikus mély zsebes fogás új energiákkal töltött fel, minekután egy keresztbenyúlást követően, meg is volt akasztva az első két nitt, és már a hossz kulcsrészénél is találtam magam. Ez egy 1-2 méteres szakaszt jelentett, egy tankönyvbe illő ”reibung” fogás alá kellett szinte fellépni, majd ebből egy egyensúlyos felállást követően rácsapni egy kellemes, mélyebb fogásra. Innentől kezdve már egyre jobban sajnáltam, hogy mindjárt kiszállok az útból, felbiztosítom magam után Attilát és véget is ér az aznapi móka.
 
Azonban korántsem volt még vége az összpontosításnak, mert az út kiszállójától a biztonságos fennsíkig még kétszer 60 méter 1-2-es ”zergefuttatón” biztosítottuk fel egymást, amit a magasság, a mozgó kövek, és a csúszós talaj tett veszélyessé.
Felérve még fotóztuk Janót és Pált, majd megérkezésük után összeszedtük a felszereléseinket, és együtt nekivágtunk a bő egyórás lemenetnek.
 
A parkolóba érve két-három perc pakolászás után, teljesen véletlen befutott Gabi is, így újra együtt elviharoztunk a mászók strandjára, és lehűtöttük magunkat a jéghideg Schwarza patakban, majd összepakoltunk és haza indultunk.
Fantasztikus másfél nap volt, csodálatos mászással, és rengeteg élménnyel, amit csak átélni lehet, elmesélni annál kevésbé, szóval, aki teheti, az vágjon neki ennek az útnak, vadkempingezzen a szabad ég alatt, és végül bontson egy sört, amit mi is megtettünk!

---