Hohe Wand Zentennium 235 m (6-)

Igaz nem beszéltünk róla, de úgy érzem elindultunk Petivel egy úton, melynek első lépcsőfokát két hete csütörtökön, másodikat pedig most sikerült leküzdeni!
 
A tervem egyébként is az volt erre az évre, hogy gyarapítani szeretném a több kötélhosszas utakban szükséges ismereteimet, és még több tapasztalatot szerezzek a tájékozódás terén. Ez igazából minden kezdő mászónak lehet egyfajta célja, hogy aztán később a keményebb próbatételek során már ne okozzon semmilyen bonyodalmat a felfelé vezető út, falrajz szerinti pontos követése.
 
A következő kiszemeltünk, a Zentennium 235 métere, topo-ja szerint egy viszonylag egységes nehézségű mászást biztosító 7 hosszból álló út, melyben félúton van egy kisebb erdei túra.
A megközelítést kicsit hosszabb lére eresztettük, de viszonylag hamar, 45-50 perc alatt megtaláltuk a beszállót.
 
Peti kezdte meg a mászást, hogy mindegyikőnk a képességeinek megfelelő nehézségű kulcsrésszel birkózhasson meg.
Az út végig masszív kőzetből álló tömbökön halad, bemelegítésnek egy gyönyörű 5- nehézségű táblamászással kezd, majd egy kitettebb, tagoltabb hossz következik UIAA5 fokozatban. A harmadik szakasz egy folyamatos traverz volt, melynek standját, már az előző standból látni lehet.
Ezután én kimásztam az útból és elkezdtem keresni a túrásabb, biztosítatlan szakaszt, miközben Peti leellenőrizte a topot és felszólított az útba való visszamászásra, mert ugye nem emlékezetből kellene használni a falrajzot, ha már két példányban elvittük magunkkal, hogy mindenkinél legyen egy.
Aztán meglett ez is, átbaktattunk az erdőn a fákra és kövekre festett zöld kereszteket követve. Utána egy könnyed UIAA3- felszökés következett, majd az utolsó két hossz, mely mindegyikőnknek az aznapi kulcsmászást jelentette. Fantasztikus volt mindegyik kötélhossz, illetve az egész út. Még az utolsó standban gyorsan beleírtam magunkat a falkönyvbe, míg Peti húzta fel a kötelet, aztán felmásztam hozzá, mint aki jól végezte dolgát, mosollyal a számon, hogy ez is megvolt, de aztán konstatálnom kellett, hogy még jön egy könnyű 2-es nehézségű biztosítatlan szakasz, ami addig nem látszott. Ezen is túljutva, gyors fotózkodás, cipő csere és már indultunk is, hogy megkeressük a lefelé vezető ösvényt mikor egy újabb 2-3 nehézségű falba botlottunk.
Végül harmadikra sikerült valósan megélnem a végre fent vagyunk érzést! :)
 
A nap már régen lebukott a hegyek mögött, ezért megbeszéltük, hogy ne sötétedjen ránk, lefelé futva ereszkedünk, így volt szerencsém belekóstolni a ” trail running”-ba. Szuper nap volt, élmény volt a mászás végig, sok-sok kalandos pillanattal.
 
Végezetül a nap tanulsága: ha nagyon dörög, akkor inkább találkozzunk mindig az autónál!

---