Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Hohe Wand Draschgrat schwer 220 m (5+)

- sziklamászás -

Hohe Wand Draschgrat schwer 220 m (5+)

20141016_174623.jpg
Atinak már régen megígértem, hogy elviszem a közeli Hohe Wandra, hogy belekóstolhasson a több kötélhosszas utak mászásának világába, és most végre minden együtt állt egy szuper kis délutáni kiránduláshoz.
 
Mindketten izgatottan vártuk ezt a napot, egyrészt már tavasszal akartam sort keríteni egy hasonló mászásra, másrészt így egy szülinapi ajándék is lett belőle.
Munka után egyből mentem is a megbeszélt helyre, ahol Ati bepattant az autóba és már húztunk is kifelé az országból.
A terveknek megfelelően fél négykor a beszálló alatt álltunk, amikor észrevettem, hogy a kiszemelt Duettsteig nevű útban mászik egy kötélpáros, így javaslatomra az ugyanezen a tömbön haladó, kicsivel könnyebb Draschgrat schwer út beszállójához rohantunk át, hogy elkerüljük a standokban a tömegnyomort.
A tervem az volt, hogy a két út találkozásához mi érünk előbb, de sajnos ez nem sikerült, így várakozásra lettünk ítélve, amit nem bántunk, mert addig is élvezhettük a csodálatos kilátást, a kellemes őszi időjárási viszonyok közepette.

Az idő múlásával a napnyugta is eljött és az utolsó két szakaszon sötétben, fejlámpával kellett másznunk, ami ebben a könnyű útban még kalandosabbá tette a feljutást a tömb tetejére.
A csúcsfotónk hátterét is már csak a közeli városkák halványan pislákoló közvilágításának fénypontjai alkották.
 
Ati nagyon jól vette az első ilyenfajta megpróbáltatását, ahogy láttam végig élvezte, és a magasság, ill. a kitettség sem okozott különösebb gondokat számára a mászása során. Befejezésképp még elsétáltunk a Skywalk kilátóhoz, hogy gyarapítsuk vizuális élményeinket, de azt nem gondoltuk, hogy egy másik fejlámpával felfelé haladó párost pillantunk meg alattunk. Miután a parti egyik tagja felért, mi elindultunk az autóhoz, hogy még nyitva érjük a kebabost, és egy méltó vacsorával zárjuk le ezt a különleges napot.

Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Hohe Wand Draschgrat schwer 220 m (5+)

Hasznos linkek


Ezeket olvastad már?


Schneeberg Großofen Joe Stickler Gedachtnisweg 385 m (7)

Attilával úgy döntöttünk, kihasználjuk a jó időt és nem a munkahelyen sínylődünk, hanem mozgunk egy keveset.

Rax Klobenwand Zwidawurzn 215m (8-); De Oide Wurzn 250m (7-)

Munka utáni Hohe Wandi mászásainkat a korai sötétedés miatt, az ősz még hátralevő részében teljes…