Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Hohe Wand Nagelplatte

- sziklamászás -

Hohe Wand Nagelplatte

2014_10_19_Hohe_Wand_Naglplatten_007.JPG
Vasárnap reggelre korai indulást beszéltünk meg, egy Bence és számomra is ismeretlen hohe wand-i sportmászó szektor felfedezése céljából.
 
Peti 6.22-re ért oda hozzám, Bence és Attila társaságában, majd indultunk is, hogy a napkelte már az autópályán érjen minket. Csodálatos látványt nyújtottak a hajnali, lágy fény által pirosasan elszíneződő Schneeberg, és a környező völgyek, a bennük úszó köddel.
A parkolóba érve egy kis motyózás után neki is kezdtünk a majd' egy órán át tartó felfelé kaptatásnak, egy, a haladást helyenként létrákkal és acél sodronyokkal megkönnyített ösvényen.
 
A csúcskereszthez érve még 4 percnyi ereszkedés után meg is érkeztünk a Nagelplatte csodálatos, befele dőlő, UIAA6-7 nehézségű utakkal tarkított táblái alá.
Késő ősz ellenére az időjárás kiváló volt, egyikőnk sem gondolta volna, hogy ilyenkor még egy utolsó színárnyalatot szerezhet a bőrünk. Továbbá, ilyen nagy melegre nem számítva, az ivóvíz készletünk is hamarabb megfogyatkozott a vártnál, és a táblamászás precíz lépéseket megkövetelő, lábujj és vádli fáradtságát is megtapasztalva elindultunk egy közeli hüttéhez, egy jó hideg sör reményében.
 
Annak ellenére, hogy csak Bencénél volt némi felhasználható aprópénz, sikerült négyünknek egy almdudlert és két kis pohár sört elfogyasztani, mielőtt megkezdtük volna a parkolóba vezető, szintén nem túl rövid túrát, hogy a kora délutánban visszaérkezzünk Sopronba.

Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Hohe Wand Nagelplatte

Ezeket olvastad már?


Hohe Wand Besserpark 330 m (5+)

Nagy kihagyás után, újra sikerült Áronnal összeegyeztetni egy mászást a szeretett Hohe Wandon.

Schneeberg Großofen Himmelsleiter 370 m (7-)

Több kötélpáros variáció is szóba került a hét közepétől szombatig, végül Attilával vágtunk neki a…