Hohe Wand Reinecke fuchs 130m (5-)
![20141010_101608[1].jpg](http://cdn.summitsport.hu/filesc/thumb/800/450/430/3266/843/2431/67d52188797edda/3aba073e4134606b2a0091b93a7cdbf7.jpg)
Péntek délelőtti mászásunkat, a „kellemeset a hasznossal” kombinációból kiindulva terveztük meg, egy könnyed átmozgató úton.
Peti Kedvesét korán reggel a schwechat-i reptérre kellett eljuttatni, ezért vissza úton úgy gondoltuk érdemes lenne útba ejteni a Hohe Wand-ot.
A korai indulás és érkezés a fal alá lehetőséget adott, hogy megcsodáljuk a felhők feletti napfelkeltét, ami ámulatba ejtően szép volt. Az odavezető úton nem is gondoltam volna, hogy a felhők felett fogunk járni aznap és e csodás panorámában gyönyörködhetünk mászás közben.
Szükség is volt az optikai tuningra, mert az út nem volt épp a Wand legszebbjeinek egyike, illetve már a beszállóig vezető szakasz is megtréfált minket, ugyanis az ösvény nittelve volt, amit mi az első hossznak hittünk.
Megtalálva a tényleges beszállót hamar túltettük magunkat az öt kötélhosszon. A másodikat és harmadikat Peti mászta egybe, az utolsó kettőt én. Így 3 szakaszból megoldottuk az utat, ami utólag közös megegyezésünk szerint veszélyesebb volt, mint bármelyik jóval nehezebb fokozatú a korábban teljesítettek közül (+az első stand mellől egy mókus - nyilván élelmet keresve - folyamatos kőzáport zúdított ránk).
Ezt az utat egyrészt azért választottuk, hogy mozogjunk egyet a szombati tervünk előtt, másrészt, ha majd nyugdíjas korunkban sorra vesszük a Hohe Wand útjait, akkor ez már ne legyen a teljesítetlenek között. Szóval pipa! :)
Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!