Rax - Höllental

Eredetileg a Hochschwab környékére indultunk, de az időjárás nem kedvezett a tervünknek, így a már jól bejáratott Höllentalba vettük be magunkat két napra.
Vendégmászónk, Janó az indulás előtt érkezett meg egy órával, én pedig a munkahelyemről indultam meg a hegyek közé. Attila és Aszu kötélpárosának és nekünk is megvoltak a magunk tervei és kinyomtatott falrajzai.
A délutáni érkezésre egy könnyebb, rövidebb utat tervezett mindkét páros mászni, hogy még világosban kereshessünk magunknak egy megfelelő parkolót a vacsora elfogyasztásához, majd a csillagos ég alatt alváshoz. Nekem nagyban segített a fáradtság mellett az elszenderedésben Aszu jóféle mézes házi pálinkája, és a vacsora utáni telítettség érzése.
Vasárnapra az időben kelés és a rapid reggelik elfogyasztása után, két-két vonalvezetést terveztünk abszolválni a Klobenwand és a Blechmauer impozáns sziklatömbjein.
Janóval elsőnek mászott utunkat hetek óta először félelem nélkül, élvezettel küzdöttem le és bármikor újra is másznám annyira tetszett (John Wayne der alpen). A második nittsor (Der Freiheit+Stadler Kröttlinger Risse), ami a nehezebb és a hosszabb is volt, a végére megviselt mentálisan, de ezt nagyjából előre tudtam, az edzettségemet, és egyéb személyes tényezőket számba véve.
Attila és Aszu elégedetten és vidáman zárta a hétvégét. Az általuk választott utak inkább szórakoztatóak voltak számukra, mint sem megterhelőek, így a tapasztalataik bővítése mellett, jóleső mozgással teljesítették a következőket:
Weichtal Wichtel 170m 6+
De Oide Wurzn 250m 7-
Weichtaler Trachtenkirtag 215m 7
Számomra a legnagyobb élményt ezúttal a természet közelsége jelentette, amit a sátor nélküli szabadban alvás tett különlegessé.
Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!