Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Arco 2015

- sziklamászás -

Arco 2015

150901-07_Arco_054.JPG
Másodjára szerveztük meg a nyár végi mászós-nyaralós kirándulásunkat. A tavalyi jól sikerült omisi után, idén az Arco környéki sziklafalakat és olasz vidéket fedeztük fel.
 
Pár szó erejéig térjünk vissza Omisba, néhány vidám percet Aszú idéz fel:
 
    Indulás előtt eszembe jutott, hogy tavaly Omisban ugyanez a csapat volt egy apartmanban és voltak azért gondok. Történetesen a meleg vízzel. Történt ugyanis, hogy egyik nap estéjére nem volt meleg vizünk. Gondoltuk, éjszakai áramra van kötve, majd reggelre lesz. Hát nem. Kezdtük keresni az okát. Végül is nagy nehezen estére meglett. Egy kis helyiségben volt a bojler, ahol az hadtápot tároltuk. A helyiségben két kapcsoló volt az ajtó mellett, az egyik a lámpát, a másik /hogy miért?/ a vízmelegítőt kapcsolta. Örültünk, visszakapcsoltuk. Hurrá, reggelre lesz meleg víz, holnap este nem kell sikongatva tusolnunk. A felettünk lévő apartmanban laktak az egyesület további tagjai is. Áron lejött este Ádámhoz, hogy hangos a bojlerünk, nem tudnak tőle aludni, ezért lekapcsolták. Reggel Ádám, öt perccel a csapat ébredése előtt megriadt és rohanva visszakapcsolta a melegítőt. Így reggelre még mindig nem volt meleg vizünk. Nem értettük. Végül is nem bírta magában tartani, így elmondta. Először nem hittük el. Hangos a bojler? Ekkor Nyikos Peti közelebb lopakodott a spájzhoz, türelmesen figyelt, majd csendre intett minket:
 
    Maradjatok csendben, nem hallom a bojlert!
 
Innentől már felettébb vidáman mosakodtunk, immár két napja, hidegvízben.
 
Később kiderült, a teraszon lévő korlátot fújta a szél, ezért nem tudtak aludni a felettünk lakók.
 
   Igaz, ez a történet már közel egy éves, de nem akartam, hogy a feledés homályába vesszen, ezért kértem egy kis helyet a beszámolóban.
 
Vissza is adnám a szót Ádámnak, mi is történt idén Arcoban és környékén.
 
A többségnek nem ez volt az első útja a Sarca völgybe, melynek végén terül el a Garda-tó, ami egészen a Pó-síkság kezdetéig nyúlik el, több mint 50 km-es hosszával.
 
Az indulás előtt két héttel vált csak biztossá, hogy Arco lesz az úti célunk. Ugyanis az erre az időszakra eső Rock Masters miatt, a jó áron levő szállásokat már korán elkapkodták, de az utolsó pillanatban sikerült még nekünk is találni egyet.
 
A kedves olasz család birtokán, az Attila által csak ”présháznak” nevezett kétszintes objektum csodálatos környezetben, és fantasztikus belső terekkel, illetve felszereltséggel biztosította a pihenésünket az ott töltött idő alatt.
 
Napjaink a délelőtti mászással és a délutáni kirándulásokkal zajlottak. Négy mászónapunk volt, melyeken egy-egy 2-3 száz méteres, több kötélhosszas utat másztunk meg. A cél továbbra is az év elején elkezdett tradmászó’ eszközök használatának gyakorlása volt az UIAA 6 - 6+ nehézségi fok között. Mindannyian igyekeztünk a képességeinknek és vérmérsékletünknek megfelelően, a nitteket figyelmen kívül hagyva, friendek, ékek és tricamek használatával biztosítani a hosszokat, és kiegészíteni a standokat.
 
Kirándulásaink során felfedeztük a szomszédos Riva del Garda városát, ahol volt alkalmunk fürdeni is az átlagosnál melegebb vizű tóban. Bejártuk Arcot, melynek egyik utcájában legalább 7-8 mászófelszerelést áruló bolt található, és mindig rá lehet akadni valami akciós holmira. Harmadik napunkon a hosszúra nyúlt mászás miatt, az apartmanban töltöttük el szabadidőnket, melynek része volt a puding, a mézes pálinka és a römi is.
 
Mászásmentes irányított szabadidőnkben meglátogattuk Sirmionet, mely a tó déli partjáról nyíló félszigeten található. Lenyűgöző utcácskáin jó pár órát töltöttünk el sétálgatva, fotók készítése és óriás fagylalt fogyasztása közben.
 
Utolsó délutánunkat az arcoi vár és egy helyi étterem felfedezésének szenteltük.
 
Szuper hetet sikerült eltöltenünk ezen a mesébe illő vidéken, kellemes időjárási viszonyok közepette, ahol rengeteg élménnyel gazdagodhat bárki, aki ellátogat ebbe a bringás, szörfös, mászó és turista paradicsomba.

Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Arco 2015

Ezeket olvastad már?


Rax - Höllental

Eredetileg a Hochschwab környékére indultunk, de az időjárás nem kedvezett a tervünknek, így a már…

Hohe Wand Jagd den Snark 275 m (6+)

A Sarca-völgy falai után újra hazai pálya, ismét a Hohe Wand. Ezúttal a Sonnenurhwand legújabb…