Hohe Wand Jagd den Snark 275 m (6+)

A Sarca-völgy falai után újra hazai pálya, ismét a Hohe Wand. Ezúttal a Sonnenurhwand legújabb útját, a 275 méter hosszú Jagd den Snarkot választottuk.
Telt házas autóval, öten érkeztünk a falak alá, majd rövid séta után kettévált csapatunk, Levente és Emi a Smokyjoki nitt sorának feszült neki, mi a Kronjuwel első három kötélhosszával közös utunk beszállójához ballagtunk. Itt egy 45 perces várakozásra kényszerültünk, hogy a falban lévő, több párosból kialakult emberkígyó kellő távolságra távolodjon tőlünk.
Az idei év több napos mászótúráit a trad mászás alapjainak elsajátításának szenteltük, ezért a teljesített utak erősségéből visszavettünk, a nehézségek helyett az ékek, tricamek, friendek helyes elhelyezésére fókuszáltunk. Most, hogy nem tudtunk normál tempóban haladni az előttünk lassan ballagó vonatok miatt, volt időnk játszani, így most is a mászás e válfaját választottuk. Ahol tudtuk, és lehetséges volt, ott a nitteket figyelmen kívül hagytuk, és a saját köztes biztosítási pontokra hagyatkoztunk. Az út 80 százalékát így teljesítettük.
A Sonnenurhwand megmászásának új variációja egy kellemes mozgás, a falmagassághoz képest hosszú úton, mely a folyamatos kanyargás és oldalazás közben egy röpke kötélhosszt lefele is halad.
Attila
Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!