Hohe Wand Superspur 170 m (7-)

Az elmúlt egy hétben a Bónis által diktált őrületes tempóban haladtunk terveink megvalósításában, így került sor a hétfői Superspur mászásra is.
Már korábban kinéztük ezt az utat, melynek mindegyik hosszában van kihívás számunkra. A vonalvezetése egyértelmű, minimális traverzekkel, melyekből kijutott mostanában úgy is. A nitteket viszonylag közel helyezték el egymáshoz, szóval a határon mászóknak is jó kis feladat lehet.
Az első két hosszát egybe mászva kezdtem meg az utat, így mindegyikőnknek két-két 40-50 méter körüli előlmászó hossz jutott egységesen. Az út fantasztikus táblákon vezet, egy-két rövidebb áthajló, ill. az utolsó hosszban egy repedéses betéttel, az ilyen jellegű utakat kedvelőknek igazi csemege.
A körülményekhez képest viszonylag jó időt futottunk, annak ellenére, hogy a tűző napsütéstől forrt a levegő, a mászócipő és a magunkkal vitt folyadék is, amit folyamatosan pótolnunk kellett, mert egyfolytában vert minket a víz.
A hazaúton Bónis indítványozta még, hogy szerezzünk be két üveg jutalom, jéghideg Almdudlert a szuper túra megkoronázásaképp, ez után már robogtunk is vissza Sopronba.
Ádám
Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!