Már a téli edzéseink folyamán is rengeteget hallottam arról a horvátországi helyről, melyet a többiek csak úgy emlegettek, hogy „A Kukovi”. Ezek a történetek általában mindig három téma köré csoportosultak: a nagy nitt-távokról, a nomád körülmények nyújtotta bájról, de legfőképpen a táj és sziklái szépségeiről. Ilyen beharangozó után már nagyon váram, hogy én is eljuthassak ide.
A szezon kezdetekor még nem gondoltam volna, hogy már idén megcsodálhatom a völgyet, ám ahogy szaporodtak a sziklán töltött méterek, egyre inkább valósággá vált az utazás lehetősége, annyira, hogy június közepén már a dátumot is kitűztük. Végül hatan indultunk útnak, Attilával Aszuval és Ádámmal alkotott négyesünkhöz, még csatlakozott Nyikos Peti, és Király Zsuzsi is. Az indulás időpontja aug. 9-e 7:00 volt, melyet természetesen hosszas készülődés, valamint pakolás előzött meg. Az utazás során nem siettünk, még volt időnk megállni, hogy vásároljunk néhány kiegészítő holmit, valamint egy finom ebédet is megejtettünk. Végül a délutáni órákban érkeztünk meg a völgybe, melynek szépsége azonnal rabul ejtett, ahogy a sziklatömbök méltóságteljesen terpeszkednek el a vad környezetben.
A gyors sátorállítást követően még volt lehetőségünk egyet mászni is. Számomra ez volt az első találkozás a horvát kővel, ami elsőre jócskán okozott meglepetéseket, és kellett is jó pár méter, hogy hozzászokjam a technikás lépések kivitelezéséhez, valamint bízni a szikla tapadós felületében. Ahogy telt az idő mindannyian egyre inkább megtanultuk mászni az itteni köveket, és ami fontosabb az, hogy hozzászoktunk a trad eszközeink (frendek, ékek) használatához. Erre rendkívül nagy szükségünk is volt, hiszen az utak nittelése jóval ritkásabb, mint amit megszoktunk. Szerencsére a szikla rengeteg lehetőséget biztosított ehhez.
Sajnos az időjárás nem fogadott bennünket kegyeibe, habár első nap még jó időnk volt, de a második estére már jött az eső, ami egy egész hetes hidegfrontot, és óriási szelet is hozott magával. Ez természetesen nem kedvetlenített el minket, csupán extra izgalmakat kínált számunkra, hiszen az orkán erejű szél gyakran kimozdított bennünket az egyensúlyunkból.
A túra szépségei nem csak a mászásból fakadtak, hanem a kempingezés izgalmaiból is. Napjaink nagyjából ugyanazon rutin szerint teltek. A reggeleink szerves része a volt az evés és a mosogatás, amit közvetlenül a mászás követett. Igyekeztünk minden alkalommal más-más tömböket meglátogatni, melyek egyre több izgalmat és szépséget tartogattak nekünk. Miután végeztünk, autóba ültünk, és már robogtunk is a tenger felé, hiszen fürdőszoba hiányában, csak itt volt lehetőségünk mosdani (a víz természetesen jéghideg volt). Ezt minden alkalommal a kötelező vacsora követte, ami általában különböző konzervekből állt, de szerencsére Aszu hozott sült húst, mely ínyencségnek számított. Az estéink további jó hangulatáról pedig a Summit Sport Blues Band gondoskodott.
Habár túránk végére mindannyian elfáradtunk, és főként a hazaút volt hosszú, de rengeteg új élménnyel gazdagodtunk, és a későbbiekre nézve is hasznos tudásra tettünk szert, de a legfontosabb, hogy jól éreztük magunkat. Én, a magam részéről pedig nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyen csapat részese lehetek, és részt vehettem ezen a túrán.
Horvátország
