Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Peilstein

- sziklamászás -

Peilstein

DSC03251.JPG
A téli felkészülés alatt abban egyeztünk meg többen is, hogy idén nagyobb hangsúlyt fektetünk az elhanyagolt sportmászó helyek újralátogatására.
 
Ezt a döntésünket alapvetően két okból kifolyólag hoztuk meg, az egyik, hogy újoncaink is kipróbálhassák magukat a sziklamászás világában, illetve, hogy az aktív, többnyire több kötélhosszas utakat meghódító kis csapat se kényelmesedjen el.
A keményebb, sportosabb, rövid mászásokkal tovább igyekszünk fejleszteni készségeinket és bátorságunkat. Amíg mi ezzel foglalatoskodunk, addig Lui elkezdheti a felzárkózást, Krisztián és családja pedig egy újabb dimenziót tapasztalhat meg ebben az összetett sportban.
 
Peilstein sziklatornyai és falai a temérdek szektorral egy kiváló választás az ilyen megmozdulások abszolválására. Jómagam is itt másztam életemben először sziklát, és azóta már többször is visszatértem ide, újabb és újabb nitt sorok felfedezésére.
A délelőtti órákban, míg nem sütötte meg a falakat a napfény, elgémberedett, fázós ujjakkal próbáltunk bemelegíteni. Később, mikor már a levegő is elkezdett felmelegedni, lekerültek Rólunk a pehelykabátok és polár pulóverek is. Mindenki jókat küzdött a saját szintjének megfelelően, én többnyire fejben igyekeztem újra összerakni magam, mert még mindig van min dolgoznom.
 
Miután energiánk és elemózsiánk is elfogyott, össze szedelőzködtünk, majd vissza túráztunk az autókhoz, és megcéloztuk Sopront.
 
Ádám

Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Peilstein

Ezeket olvastad már?


Hohe Wand Auf Wildenauers Spuren 220 m (6+/7-)

Hétköznapi szökésünk ezúttal kétfős létszámra csappant, így kerültem újra egy kötélpartiba Attilával.

Hohe Wand Osterhasi 160m (7-); Totenköpfl mix 180m (7+)

Vasárnap reggel öten érkeztünk a Hohe Wand parkolójába. Gyors pakolás, útválasztás és már indultunk is…