Baden Jammerwand

Vasárnap, családi mászás Attilával és Louis-val rovat. Távirati stílus.
Újabb badeni helyszín. Még itt sem jártunk. Az egyesületből már szinte mindenki, de mi még nem.
Frekventált hely, leparkolod az autót, mész száz métert és már mászhatsz is. Ha van hely.
A beszálló keskeny, meredek, egyik széle a fal, a másik meg "szakadék". Hegyi öszvércsapás. Gyilokjáró. Nézd, hová lépsz.
A mászók egymás cuccán és egymáson mászkálnak keresztül az utakhoz. Közösségi élmény.
A fal a Kletterschule után maga a gyönyörűség. Szétmászták ezt is, de messze nem olyan kopott, zsíros, mint amit a szerdai helyszínen tapasztaltunk.
Könnyebb utak a fal szélein. Legtöbb foglalt. De azért találunk egy sarokban futót: Andrea, Tádé és én. Attila könnyebben megoldja, az ő szintjének megfelelő utak üresek, válogathat kedvére. Ez már önmagában elég motiváció a fejlődéshez.
Aztán mászás. Előmászás. Megy. Lassan. Végignyomjuk. Új út. Mászókon átmászás. Van üresedés az egyiknél. Mászunk.
Délután. Louis már elment, így is tovább maradt, mint amennyi ideje volt. Attila végtelen türelemmel tanít, magyaráz, biztosít, biztat, sürget.
Kezdem megszeretni a repedéseket. Ha mennek. Különben utálom őket, mert küszködök velük. De most mennek. Tehát szeretem őket. Maradhatna így.
Érdekes biztosítási kérdések. Hét méter után megtörik a fal, a következő nitt egy méterrel a két méter széles párkány fölött van, aztán a következő négy méterrel feljebb. Mi történne eséskor? Hm? No, akkor ne essünk.
Lassan mászunk. Elfogyott az idő. Gyorsan eltelt.
Pedig megállt, egész eddig. Mászás közben mindig megáll az idő.
Amíg mászol, nem öregszel. Amíg mászol, élsz. Napi Coelho.

Krisz

---