Hohe Wand Wüde Posteline 265m 6

Lassan, küszködősen érkezett el a várva-várt szombati mászónap.
A logisztika úgy adta ki, hogy csak délután tudtunk megindulni a Wandnak, mert előbb nem került jármű.
A mai csapatot Attila, Ádám, Bónis és jómagam alkottuk. Annyi csavar azért került a dologba, hogy Attila ma Bónissal mászott, mi pedig Ádámmal alkottunk egy párost. Ez számomra újdonság, eddigi összes több kötélhosszas mászásomnál Attila volt a mászótársam.

Forróságtól hullámzó levegőben kaptattunk felfelé a fal lábához a legelőn keresztül. A meleg alkalmat adott pár színes történet felidézéséhez: nyomorult mászásokéhoz, amikor éget a kő, vagy amikor úgy égsz meg a napon, hogy közben dideregsz, mert fúj a szél...

A mai feladat a Wüde Posteline 265 métere. Két 6-os rész van benne, az egyik rögtön az első kötélhosszban, a másik az út közepe táján egy kőpillér tetején. Ezeket a szakaszokat Ádám elölmászóként bevállalta, így kiváló biztosítás mellett nekem csak a mászás technikai megoldásaival kellett törődnöm. Nagyon élvezetes volt, mint egy ingyen menet a vidámparkban. A két (nekem) nehéz részt összekötő 4-es szakaszon én mentem elöl. Kicsit belassultunk, mert nehezen találtam meg a felvezető utat.

Az idő csodálatos volt, várakozásainkkal ellentétben nem égtünk rá a falra, az út nyomvonalának köszönhetően jutottak árnyékos szakaszok. Számomra a legnehezebb rész egy rövid (5+)-os traverz volt az utolsó kötélhossz előtt. Nem sok traverz került elém eddig, ez egy nagyon érdekes, egyensúlyozós probléma volt, még másodmászóként is elővett a para, nagy kérdés, elölmászóként mit kezdtem volna vele.

A kilátóterasz mellett értünk fel a fal tetejére, az elénk táruló látvány mesébe illő: az égen tucatnyi siklóernyős cikázik, a falon mászók kapaszkodnak, a füves tetőn emberek üldögélnek, napoznak, beszélgetnek. Leültünk mi is, az imént átélt mászás után még inkább kiélvezve a nyugalmat és a látványt. Szerencsések vagyunk mi mind, akiknek ilyenben részünk lehetett.

Megfeledkeztünk a Richters Endé-ről. Mondjuk kb. minden másról is. A Richters Ende lett volna a mai "szorgalmi", az ÖTK Klettergartenből indul, 3 kötélhossznyi élménymászás. Még belefért volna az időnkbe, de megelégedtünk azzal, ahogy a kilátóból néztük Attilát és Bónist, ahogy feljönnek rajta.

Krisz

---