...az eső meg csak esik. Már egy hete.
A csütörtöki mászónapon sokat töprengtünk, boulder helyszínek jöttek szóba, komolyabb felhőszakadás esetére talonban ott a Vertigo (de az már mégiscsak keserves nyomor, ha odáig fajul az ember, hogy sziklaszezonban Pozsonyig szalad mászni). Végül azt találtuk ki, hogy felderítjük a szomszédos
Eisenstadtban áprilisban frissen nyílt mászófalat.
Délután három körül indultunk neki Attilával. Megtalálni nem volt nehéz, a városi Allsportzentrumot kell keresni, csak lefordulsz az 50-esről a Burger Kingnél és már ott is vagy. Gyorsan.
Kicsit meglepődtek a két magyar mászón, mikor tört németemmel érdeklődtem, hogy hol a mászófal? Nem igazán értették, miért akar valaki szemerkélő esőben mászni? De nagyon kedvesen kivezettek minket a falhoz, megnézhettük milyen, szárazak-e a fogások ésatöbbi. A fogások pedig száraznak bizonyultak, köszönhetően a fal fölé kinyúló, mintegy három méter széles eresznek. Így a maradás mellett döntöttünk, visszaslattyogtunk a kasszához, kitöltöttük a két oldalnyi regisztrációs papírt, leszurkoltuk a fejenként 4,50 € belépődíjat (nem hatódtak meg az Alpenverein-kártyámon) és birtokba vettük a falat. Mivel rajtunk kívül nem volt ott senki.
Az első benyomásunk nem kedvező: "nagyobbnak gondoltuk". Szó sincs 12-13 méteres magasságról. Max. 9 méter az. Nincsenek 9-es nehézségű utak. A számozás a francia skálát követi, a legnehezebb út, amit találtunk, (6c+). Hiányoznak a nagy izmokat megmozgató áthajlók, 45 fokos dőlők (Attilának).
Egyébként viszont nagyon tüchtig kis fal ez. Zsír új. Tiszta. Vakítóan fehér. Lenne, ha sütne a nap. De "szerencsére" borús az ég. Az eresz remekül megvéd a szemerkélő esőtől. Lehet elölmászni, fixen telepített Austrialpin köztesek vannak fent, jó sűrűn. A fogások gyönyörűek, még úgy dörzsölnek, mint a smirgli. Vérzik a szívünk.
Az alacsony falmagasság miatt triplázásokban állapítottuk meg a normát. A nagyon könnyű bemelegítő utakat követően 5b fölött már elég érdekes problémákat is találtunk. Hogy a számozás mennyire nem jelent semmit – még "egy falon belül" sem – azt az is bizonyítja, hogy szanaszét szakadtam egy (5b)-re értékelt úton, amúgy meg sikerült teljesítenem két (6a+)-t a fal másik oldalán. Attilának meg kb. mindegy, az összes úttal boldogult ezen a falon. Kb. két tucat út lehet amúgy összesen, ezeket öt építő telepítette fél hónapja. Nagy kérdés, hogy mi a koncepció a fal célját illetően. Ha kurzusfal lesz, akkor nem számíthatunk gyakori átépítésekre. De reménykedünk, hogy esetleg edzőfalnak szánják, az jó lenne nagyon, mert ezeken a fogássorokon szívesen kipróbálnánk több kombinációt is.
Tömény két és fél-3 órát tornáztunk, a vadiúj kisperemes fogásokon Attila sikeresen lenyúzta a bőrt az ujjbegyeiről. Én csak simán szétszakadtam a sárga karikafogásos úton, azóta sem tudok fogni a bal kezemmel :) Aztán levezetőnek kaptuk Andrástól a hírt, hogy daruzzák a Summit házikót.
Lassan kezdhetjük építeni a saját falunkat itthon. Attila már kuncog.
Krisz
Ausztria
