Na ne! Már megint egy unalmas előtte-utána beszámoló! Búúúúúúú!
Az áprilisi Peilstein-túra óta nem volt ilyen. És az is milyen volt...
A mai napról csak annyit tudtunk, hogy sportmászóhely lesz négy személyre, én viszem a csapatot és hétkor indulunk. A cél menet közben alakult ki. A Flatz Bónis nagyszerű ötlete volt, ha rajtam múlik, Arnstein-ban kötünk ki megfagyni.
A Flatz kedves nekem, mert ugyan megszenvedtem vele
legutóbb, de rengeteget tanultam itt. Főleg táblát mászni, meg kicsit a repedések randa lelkivilágába is betekintést nyerhettem.
Az utóbbi pár mászóexpedíciónkon nem igazán találtam a formámat, így aztán a korábbi emlékeim fényében azon merengtem, vajon nem a medvét kereső vadász leszek-e?
A parkolót üresen találtuk. A közelítés nem tartott tíz percig se. A Sunshine szektor sziklái régi ismerősökként tornyosultak körém. EMLÉKSZÜNK RÁD. Igen. Én sem felejtettelek el titeket. Sok nap eltelt azóta, hogy itt jártam. Sok közülük – szürke hétköznapok – nyom nélkül halványultak ki emlékezetemből. A (6+)-os Hartlweg-et viszont kaller nélkül megtaláltam.
A szektor bal oldalán kezdtük el, szépen, rendesen, ahogy illik. (4)-ről. Tétován indult. A bizonytalan kezdeteket követően Attila és Bónis nyomában jobb felé tartottunk, és vettük sorra a nehezebb utakat. Tamás szoktatta magát az elölmászáshoz, az itteni "
vízöntő" utak remek lehetőséget biztosítanak ehhez. Aztán átmentünk a tömb sarkához, ahol sikerült előre teljesítenem két 6-ost. Az egyikben (Dülfelriss) egy trükkös táblalépős kulcsrész után minden idők legbarátságosabb klasszikus piazolós repkója a jutalom. A másik (Mundlausstieg) egy bevágásban megy fölfelé, egy középre eső repedésben (ahol "3D-ben kell gondolkodni"), nagyon szép problémákkal. Jót küzdöttem vele, elképesztő sikerélmény volt átmenni a kulcsrészén, onnantól örömmászás a standig. És a szemem sem vérzett be.
A Pék mindezt simán megcsinálta utánam másodban. A nyomorult.
Aztán az egészet megkoronáztam még a Hartlweg teljesítésével. Igaz, ezt már másodban mentem (kösz Attila, kösz Bónis!), de olyan jó volt, mint a Traum óta semmi. Ez volt az az út, aminek csak a második-harmadik nittávjából vagy hatszor kiestem tavaly, és hol volt még a vége! A standjába meg Attila húzott be, mert amúgy kimenekültem volna belőle. Szóval van remény, elképzelhető, hogy mégiscsak lesz belőlem valami mászó-féle.
Krisz
Ausztria
