Hahó. Kellene kicsit mászni.
Az idő esőre áll, de nem akarunk boulderezni. Persze, mehetnénk Fischauba, még az van legközelebb. De ott már voltunk párszor. Mehetnénk a Wandra. De az Arena szektort még nem derítettük fel. Különben is hétvégén a fene sem akar fizetni a bizonytalan "vagy tudunk mászni vagy nem" élményért.
Végül Puchberg mellett, Grünbachnál kötünk ki. Csak leparkolom az út szélén az SX4-est, és a parkolóból már lehet is mászni. Az esővel kecsegtető idő tesz róla, hogy ne legyen tolongás.
Aztán persze az első kövek után kicsit hátrébb tolat az ember, mégiscsak jobb az a szélvédő egyben.
A fal a kezdő három méteren nyálkásan csúszós, feljebb meg ropogósan törős. Érdekes nitt kiosztás és a málló részek jó kis elmetornává alakítják a bemelegítő hosszokat. Attila bátran megy elöl, őt én követem felsővel, közben bontom a falat. Zsigára gondolunk, hiányoljuk. Átformálná ezeket az utakat, annyi szent. Bónis zárja az utakat, vezekel az utóbbi időben besűrűsödött rocksztár életmódért.
Közben elmémesíti a következő hetemet
"A börtön ablakába" c. cukrostakony slágerrel.
Miután kivégeztük a parkoló melletti kezdőszektort, felcaplatunk a HerbsZeit (6-) beszállójához. Itt már komolyabb utak vannak. A HerbsZeit az utóbbi idők egyik legkiegyensúlyozottabb kihívásával ajándékoz meg. Gyönyörű, egyenletes nehézségű út az elejétől a végéig, van benne repedés, mini áthajló, meg egy négynyúlásos táblalépős kimászás, aminek a fellépőjétől még most is kiver a víz. Bónis gyönyörűen hozza előre – gyorsan visszatért – én topropiban vacogom végig. Annál is inkább, mert először történik meg velem, hogy a fogás letörik (mit letörik: kiszakad) a kezem alól. A szolidnak tűnő, négytenyérnyi kőpikkely már földet is ér Bónis mellett, mire feleszmélek. Nem kellemes élmény.
Kb. ennyire elég az időnk, összecuccolunk bevágjuk magukat az autóba. Visszafelé már csöpörgél. Érdekes expedíció volt, érdekes - és ismeretlen - köveken.
Krisz