Kedden másztunk, mert a csütörtököm már valami víz partján várt rám.
Ezen a nyáron sem a folytonosságot, sem a fokozatosságot nem vagyok képes betartani. Mostanra az én épphogy-haladó tudásomhoz választható utak száma erősen fogyatkozni kezdett. A Wildenauerhez vagy
Sonnenuhr-revanshoz, pláne egy
Tristan-ismétléshez még csíra vagyok, hiszen a cél az lenne, hogy ezeket az utakat most már "elfogadható mennyiségű" vergődéssel (esetleg helyenként elölmászva) tudjam hozni. Így aztán Attila
a vasárnapi Draschgrat-mixet überelte ezzel a nagyon élvezetes vonalvezetéssel, mondván: bár nem egy Wildenauer vagy egy Sonnenuhr, de azért ez sem egy pajzán majális.
Első kötélhossznak az Osterhasi jól ismert problémáját választottuk. Ezt követte két gyönyörű, 40 méteres hossz az Überholspuren-ből, csodálatos problémákkal, nagyon szép kövön. Mintha nem másznák sokan. Végül felküszködhettem magam a
Totenköpflsteig kiszálló repedés-kürtő-nemtudommijében, abban a roppant kellemetlen hosszban, amiben számomra csak bizonytalan döntések, lecsúszással fenyegető lépések vannak és talán éppen ezért nagyon boldogító érzés letudni. Ezt a szakaszt én másztam előre, sikerült is elbénáznom a vonalvezetést és egy nittel korábban, az Espresso Doppio gyönyörű tábláján traverzáltam ki a tetőre a Totenköpfl kiszállója helyett.
A mai mix remekre sikerült, igazán minőségi mászás lett belőle, a negyven méter körüli, végig nagyjából egyenletes nehézségű kötélhosszakkal. Simán érdemes lenne saját névre is, tőlünk kapott is egyet, ami tapad ragad alapon. Ő lett a pajzán majális.
Krisz
Ausztria
