Ezen a hétvégén egy viszonylag újonnan nyitott utakkal kecsegtető sportmászóhelyet derítettünk fel, ahol még Attila sem járt.
Ennek megfelelően csak a kalauz némileg homályos leírására hagyatkozhattunk. A helyszín az általunk ismert Scheiblingkirchennel szomszédos faluból (Peterbaumsgarten) érhető el.
A kaller útmutatása szerint gyalog indultunk neki a közelítésnek, ám dacára, hogy megtaláltuk a parkolót és az induló utat, a rövidítő ösvény elkerülte csapatunk figyelmét (pedig nagyon kerestük) mígnem rádöbbentünk, hogy nyílt aszfaltút megy az utolsó pár száz méterig a Buchbergen felfelé, ahol aztán egy farakodó tisztáson leparkolható az autó és onnan viszonylag kevés sétával elérhető a több mászószektor közül a mára kiszemelt Windhoh tömbje. A kallerben említett tájékozódási irányokra odafent semmilyen utalás, kiírás nem utal. Kérdezősködnünk kellett.
A helyszín viszonylag elszigetelten, erdőben, fák között, árnyékban áll; nyáron, nagymelegben eszményi lehet. A környezet nem különösebben megragadó és vannak szúnyogok, ahogy az az ilyen helyeknél várható is. A beszálló elég kellemetlen, morzsolódó, poros, csúszós, meredeken ferde erdőtalaj.
A szikla a Sheiblingkirchen
Waldmarktwandl-nál és a
Scheiblingkirchner Wandl-nál megismert formákat idézi: lyukacsos, príma, horzsolós kő, vágó élű zsebekkel. Az áthajlók aljában meg a porladós, sárga kő köszön vissza. Mindez nagyon tagolt, zegzugos, likacsokkal, üregekkel, odúkkal tagolt falban. Az utak zöme elég új nyitású, jellemzően 2013-tól, nehézségi szintjeik (6-)-tól indulnak felfelé. (Nehézségi szintek belövése szerintünk korrekt különben, nem éreztük sehol, hogy valamelyik út kilóg a megállapított számból.) Az utak hossza rövid, 6-8 méteres mászkáktól a 16-18 méteres hosszokig terjed. Akad pár kombinált lehetőség is, ezek esetében elérhetők akár 25 méteres kimászási hosszok is. A biztosítás megfelelő, mindenféle fajtájú (pl. hajlított betonvas!) nittekkel, minőségi standkarabinerekkel. Van az egésznek valami zárt mászóklubos, csak beavatott kevesek számára fenntartott hangulata. Olyan kis családias fal.
A csapatot András, Attila, Tádé és én alkottuk, ennek megfelelően próbáltunk úgy forogni az utakban, úgy párokba állni, hogy mindannyiónknak a lehetőségekhez mérten a legtöbb mászás jusson. Még némi projektelésre és kísérletezgetésre is jutott időnk. Kora délutánra nagyjából végeztünk a kiszemelt útjainkkal, kellemesen elfáradva indultunk vissza, a helyszín még számos szép kihívást tartogat, megéri majd időről-időre visszalátogatnunk.
Krisz
Ausztria
