Hohe Wand - Karnitschwand

Mert megfagyni jó. 15 foknak jósolják, amiből majd – legjobb esetben – lesz 5-7. Meg napsütést is ígérnek, azt mondja. De ilyet már mondtak máskor is a sámánok, tudjuk, mennyit ér a szavuk. Egy kis jeges, hegyi szél, egy árnyékos beszálló elég a nyomorhoz. Na de Attila mégiscsak tapasztaltabb, tudja, mit kockáztat, ha sziklára menne, hát akkor gyerünk sziklára. Oda fogok fagyni, basszus. 

Háromfős csapat, indulás 9-kor, egy órás úttal, 50 perces közelítéssel, meg a beszállóban töltött tetvészkedéssel kalkulálva 11 körül már sütkérezhetünk a falon – lila ujjakkal, lefagyott füllel, párafelhőket zihálva. Ennek függvényében készülök aláöltözettel, alöltözet alá is öltözettel, meg polárral, kesztyűvel, dzsekivel, téliesített fejkendővel, sállal, továbbá termoszban forró teával, energiaszelettel, miegyébbel. Medvére készülök. Jegesmedvére. 

Remek hangulatban telik az odaút. Időközben változott a célszektor, a Karnitschwand ismeretlen tömbjét fogjuk felderíteni. A közelítés Stollhof mellől, egy erdei parkolóból indul és csak 25 perces, amiből Tomi vezetésével faragunk 5 percet. Mivel végig kaptatón megyünk fölfelé, eleve nekivetkőzök, hogy mikor majd megizzadva megállok a beszállóban, ne fagyjon rám a nedves gönc. És ez jól is van így, csak másképp, ugyanis meleg van és szél sem rezdül, továbbá a nap is süt. Lehet szabadulni a rongyoktól. Rövidujjú pólóig vedlek vissza és egy vékony technikai felsővel kiegészítve ennyi elég is a nap hátralévő felében, annyira jó az idő. Nincs melegem, nem fázok, nem izzadok – semmi nem vált valóra az elképzelt szenvedésből, pedig nagyon készültem rá. Igazán készültem, de nem jött el a nyomor. 

Helyette itt van ez a fal, 19 úttal (+1 projekt), csodás kilátással, a népszerű Hanselsteig túraútvonal mellett. Az utakat Thomas Behm nyitogatta, a biztosításuk már-már mászótermeket idézően sűrű, amiért most kimondottan hálás vagyok, hisz már jócskán benne járunk a termes szezonban. A vonalvezetésük helyenként izgalmasan zegzugos, vagy mert a tagolt kövön nem egyértelmű a nyerő vonalvezetésre ráérezni (a bőség zavara) vagy mert az előrejutás kulcsát rejtő fogás/lépés élek, begörbülések, pikkelyek mögé bújik.  

Szóval azt kell mondjam, hogy a nap elképesztően jól sikerült: lélek nem mászott rajtunk kívül; csodálatos, eszményi, fantasztikus, és egyéb szuperlatívuszokkal illethető időt fogtunk ki. Az utak is nagyon jól estek. Ráérősen, élménymászós nehézségi fokozatban mozogtuk végig a napsütéses órákat, és nagyon imádnánk is a helyet, egyetlen bökkenő miatt nem válogatjuk be mégsem a kedvenceink közé: ez a bökkenő pedig a törős, instabil szikla. Sárga és szürke tagolt kő alkotja: a sárga színű murvaként pereg ki az ember ujjai, cipője alól, a szürke valamennyire masszív – hacsak nem mászik be alá a sárga, mert akkor egész pikkelyeket lehet letépni, lerúgni belőle. Föntről folyamatosan potyog valami, amit vagy mászó, vagy a kötél sodor le a falról, olykor igen komoly, méretes darabok is, nem kis mentális próbatételt róva az elölmászóra, aki sosem lehet benne biztos, hogy amit megfog vagy amin áll, az terhelésre nem szakad le alóla. Nincsenek árulkodó jelek, SISAK HASZNÁLATA KÖTELEZŐ. Vacak favicc: ezek az utak tényleg jól esnek.

A mászás végeztével még felmentünk a túraútvonal kilátó-pihenő pontjaként szolgáló szerelmesasztalos-pados teraszra, kattintottunk emlékfotót, megnézegettük az innen induló nittsorokat, aztán levonultunk a szürkületben várakozó kocsihoz. 

December, meg fagyoskodás, meg hideg mi? Vajon mi lesz karácsonykor? 

Krisz

---