Hohe Wand - szezonynyitó Osterhasi 160m (7-)

A több kötélhosszas mászásainkat – szokáshagyomány alapján – szeretjük az Osterhasi barátságos és szép 160 méterével kezdeni. Megvolt már párszor, de annyira szerethető út, és mostanra már maradéktalanul tudok az élvezetére koncentrálni.

Volt ugyan néhány zavaró tényező. Koronavírus miatti bizonytalanság a határátkelést illetően, hogy mást ne említsek.
Az időnk is nagyon érdekes: az autó ablakából nézve a Wand bizonytalan, párás, reszkető látványként bontakozik ki előttünk. Fölötte, a ciánkék égbolton galambszürke felhőpaplanok parallax szkrolloznak (Welcome to Quake. This hall selects normal skill.) Aztán a középső parkolóba érve sem lesz egyértelműbb a helyzet. Derűre ború, aztán megint derű – a magasban láthatóan igen erős a szél, de a beszállószinten csak kellemes szellő fújdogál. Időnként porlasztott vízpermetet érzek a tarkómon, de ez minden. Elvergődünk egy darabig a kérdésen, hogy ehhez a menethez melyik gönceinket hagyjuk magunkon, és mit vigyünk magunkkal?
És végezetül: vajon hogy teljesítenek felszerelésem új darabjai? Ma vizsgázik a lábamon az Ocun Jett LU hosszú utakra fejlesztett cipője, és a beülőm is új.

A beszállóhoz menet számba vesszük az ösvények változásait: mit mosott el a víz, hová dőltek fák... Mígnem ott állunk az ismerős hasadékban, amit mindig összekeverek a Steinbockalarm beszállójával. Ez azért gáz, mert egész másképp néz ki és máshol van. Valószínűleg a kecskeveszély miatt lehet: itt is igen gyakori a kőverés, meg a kecskevonulás.

Gyors, összeszokott rendben beállunk az útba, Attila nyit, Heron beköt, és már indul is. Innentől egy nagyon kellemes mászás kezdődik, nyugodt, kimért tempóban, próbálgatva és élvezve az új cipő nyújtotta lehetőségeket és kényelmes biztonságot. A kitaposott Vapor Laces ugyan ott lóg az oldalamon – arra az esetre, ha az új cipővel nagyon meggyűlne a bajom – de szerencsére ilyenről szó sincs, a Jett kényelme a La Sportiva Mythoséhoz mérhető. Viszont az orra sokkal jobban tetszik, és nagyon szépen áll ezen a kövön. Aztán elérkezünk az utolsó előtti kötélhosszhoz, ahol az út két legnehezebb problémája található. Az elsőre egy új megoldást próbálok ki, amivel ugyan nem vagyok teljesen elégedett, de legalább nem rosszabb, mint az eddigi próbálkozásaim. A második, "nevezetes", fotókról is ismerős, nagykeresztes-táblafellépéses kulcsprobléma is elsőre összejön, sosem ment még ennyire gördülékenyen. 

A tetőre érve úgy érzem, ezt az utat most legszívesebben újra végigmásznám, annyira magától értetődő volt az egész élmény. Persze időnk nincs rá, szürkül már, a nap átfordult a fal mellé, erősödik a szél. Attilával egyetértünk, hogy a téli mászótermes edzések erőnléti eredménye tisztán érezhető volt a mai túrán. Remekül sikerült, soha rosszabbat.

Hazafelé jövet érkeznek a jelei annak, mekkora szerencsénk volt, hogy a mai délutánt még a Wand szikláin tölthettük. Határkorlátozásról érkeznek aggódó SMS-ek, hazaérve terembezárásokról olvashatunk. Koronavírus veszély. Ki tudja, mikor mászunk Ausztriában legközelebb?

Krisz

---