Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Hohe Wand – Espresso Doppio 170m (7)

- sziklamászás -

Hohe Wand – Espresso Doppio 170m (7)

2020_06_24_Hohe_Wand_Espresso_Doppio_170m_7+_030.JPG
Ez elég ütős lett. Ez az út frankó. Továbbá a legtökösebb dolog, amihez mostanában közöm volt, és itt muszáj megemlítenem Attilát, mert nélküle meg nem lett volna hozzá közöm sem. Kösz Papa.

Dupla eszpresszó. Gyorsan bedobod, aztán nagyot üt. És akkor lehet pörögni. A következő koffeincrashig.
Végül is igen. Kapásból két 40 méteres hosszal kezd – egy váltással megvan 80 m, és már csak 3 hossz marad. Szóval rapid. Patchwork power kombómix. Ez a tömb valahogy olyan a Wandon, hogy kis helyismerettel szanaszét variálhatod a pár klasszikust. A jobban sikerült mixek saját nevet kapnak. Győzz eligazodni a nagy jóságok közepette. Eligazodni meg nem árt, mert könnyen találhatja magát az ember nyakig kakaóban.  

A mai mixet Alfred Riedl követte el. A Totenköpflsteig-Osterhasi-Superspur-Überholspuren-stb. görbeseregben tör felfelé 170 métert. Hosszakat kölcsönöz más utakból, néhány szakaszát már másztam korábban. Papíron az utóbbi hetekben teljesített utak nehézségére ígér rá kicsit. Változatos, széles spektrumot lefedő, technikás mászás, szinte végig (6)-(6+) nehézségi szinten, pár (7-)-(7) kulcsproblémával megbolondítva. Príma kövön, jó biztosítás mellett.

A Behm-féle topo – szokás szerint – rendkívül részletes és pontos (Csak az út szomszédságában futó "görbesereg"nem látható rajta: ezen a szakaszon olyan sűrűn futnak más utak is, hogy még helyismerettel sem olyan könnyű a tervnél maradni. Mondjuk lehet ezt előnyként is elkönyvelni: ha az első vagy a második, esetleg a harmadik vagy akár a negyedik hossz után valaki úgy érezné, hogy másfajta szórakozásra vágyik, simán folytathatja valamelyik másik szomszédos út hosszaival. Némelyikkel jobban jár, másokkal nem biztos. Lehet kártyát vetni, érmét feldobálni, varázsgömbből olvasni. Cigány javasasszonyt felcipelni, hogy jósoljon.)

Hétfő este néztem rá a topóra, azóta nem ereszt el. Piszkál, izgat, ijesztget, alig várom, hogy kipróbáljam magam rajta. Bő másfél évvel a Tristan Expresses küzdelem után vajon hol tartok? 
Két nap mötál. Minden órában eszembe jut. Mindenre sokkal, sokkal jobban odafigyelek: mennyit eszem, mennyit iszom. Mennyit edzek. Mennyit pihenek. Közben megy a mötál. A fejemben szól, mantrává olvad össze, zárja ki a világot, csak azt a keveset engedem be, amit muszáj. Keresem a pozitív erőket, gyűjtöm magamba őket. Kondenzátorrá alakítom magam, építem fel az energiát: két nap múlva kisülés. Megyek 7-est mászni hosszúban. 170 méter. Öt hossz. Mumusok: áthajló boulderprobléma, szupertábla traverz, táblapillér. Valószínűleg meleg lesz. 47 óra. 46 óra. 45. 44...
Nem hiszem, hogy látszik kívülről. Közben nem győzök csodálkozni, mennyire új az élmény. Fókuszba áll minden.
Van tétje? Veszélyes? Az lenne? Meg akarom csinálni. Miért? Nem érdekel. Az első hetes.
Mi ez a hetes? Csak egy szám. Nem nagy szám. Van aki erről a szintről kezd. Én meg itt verem magam, nyomom róla a drámát, Discovery Channel stílusban: "Az indulásig már csak 4 óra van hátra és Krisznek még végeznie kell a feladataival a munkahelyén. Az előrejelzés meleg időt ígér, de vajon mivel szembesülnek majd, mikor a fal alá érnek?" – És akkor itt bevágunk egy klippet az aggódó feleségről, ahogy kicsit idegesen mondja a kamerába, közben észre sem veszi, hogy tördeli a kezét: "Az utóbbi napokban olyan távoli lett, nagyon készül erre, de talán ez túl sok lesz."
Satöbbi. Ha láttál egyet, az összeset láttad.
Ez a drámázás csak nekem fontos. Nekem három és fél év munkám van abban, hogy másodban egyáltalán gondolni merjek ilyesmire. Attilát ne említsük. Az ő három és fél éve, amíg engem ide felhozott, biztos hosszabbnak tűnt, mint az enyém.
És most úgy készülök erre az útra, mintha az életem múlna rajta, magam sem tudom miért. Ilyen lenne egy profi vagy egy dirtbag climber élete? Létezésed minden pillanata a következő kihívás leküzdésének csataterve: stratégiát, taktikát dolgozol ki, logisztikázol és mindent e köré szervezel? Ilyen lenne? Ilyen lehet.
Úgy készülök erre az útra, mintha valami tűzkeresztség lenne. Csak egy újabb hosszú út. Lám, mégis behülyültem: hagyom, hogy megvezessenek a számok. Tudod mit jelent a 7-es? (Kórus:) Semmit. Irányadó, nem mérvadó: valamikor, valakik, erre itt éppen ezt tűzték rá. Ha megy, akkor lehetne 5-ös is. Ha meg nem megy, akkor mindegy, hogy 7-es vagy 9-es. Na ennyit jelent. 

Amúgy jó időnk volt. Nem égtünk oda a falra, sőt, a negyedik hossztól a standokban simán jólesett volna a széldzseki. Az út saját névtáblát kapott, mint valami intézmény: Espresso doppio. Ne vesződj kopogtatással, lépj be. Az első hossz vége előtt van egy boulder jellegű áthajlóprobléma-szerűség. 183 centi testmagassággal kihívás, onnantól lefelé pedig nem tudom elképzelni mekkora szívás. Behm bácsi tréfás megjegyzése: Es lebe die Schilddrüsenüberfunktion! (kb: Éljen a pajzsmirigytúltengés!)
A második hossz az enyém, szép, finom mászás, már egyszer megvolt. Persze nem emlékszem rá, érdekes módon a könnyebbik részébe keveredek bele: a fentebb emlegetett tájékozódással akadnak problémáim. Kis malőr a stand megtalálásával.
Attila összevonja a harmadik és a negyedik hosszt. Kemény döntés, mert az út kötélvezetése ezt nem igazán támogatja, a végén már komolyat kell húznia a haladás érdekében.
A harmadik hossz egy trükkös, tagolt repedéssel kezdődik, abból ki is esek iziben, mert nem jó lábsorrenddel érek a tetejére és összehozok egy ólajtós kifordulást. Restelkedve megyek át rajta másodszorra. Így kellett volna elsőre. Technikás. Túljárt az eszemen. Aztán odaérek a negyedik hossz elejére, ahol az út vesz egy jobbost és fölkanyarodik egy (6+)-os szuperplattéra. Ez a három nittávnyi jobbra traverz elképesztően idegőrlő. Volt már ilyennel dolgom, de valahogy ez meredekebb. Makulátlan, príma kő, a Jett remekül tart rajta, de a fejem leold. Üvöltök, hogy leadjam a feszkót. Aztán kiderül, ez csak az előjáték volt. Jön egy finomkodós repedésnyom (diffizile Rißspure) (6+)-ért. Ezt átfejem. Az egyensúlyérzéknek, a lépéstechnikának és a zennek valami olyan elegyét kellene összehoznom négy mozdulat erejéig, amire jelen állapotomban nem vagyok képes. Repedés után stand a fánál.
Ötödik hossz. Hát ez megint kemény. Attila keresgél. Aztán mikor rám kerül a sor, sajnálom, hogy nem lát, biztos jót nevetne a tanácstalan pofámon: nézek a tüskére, mint a vett malac. A cucc sima, mint a cukorsüveg, valahol a tetején, úgy három nitt múlva, lóg egy wc-lehúzó – ki tudja miért, addig el is kellene jutni. Jobbról veszem az élet, így adódik valami fogás, de végig töprengek, vajon nem oldalazok-e ki túlzottan a nyomvonalból (utólag összevetem az emlékképeimet a topókkal – legálnak tűnik). Ha megvan a wc-lehúzó, onnantól gyakorlatilag kész vagyunk, átlépi az ember a Totenköpflsteig kiszálló repedését, és levezetésül kap egy gyönyörű, nem nehéz, de azért technikás, traverzálós lyuktáblamászást a tető alatti tagolt kőig. És finis.

És furcsa, és sajog, és továbbra sem ereszt el. Mert megküzdöttem vele, de nem rendeztem le. Voltak megoldásaim, és maradtak adósságaim. Remek út a Doppio, sok mindenre megtanított, és még sokat taníthat nekem. Ha leszek elég tökös, hogy kikezdjek vele megint. 

Krisz

Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Hohe Wand – Espresso Doppio 170m (7)

Ezeket olvastad már?


Hohe Wand – Trüffelschwein 215m (7)

Gyerekként gyakran hallottam a mondást, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet megunni.