St. Lorenz – Grabenwand

A szombati sportmászás mély élményeket hagyott bennem, talán ezért is vártam két napot, míg leülepednek bennem a gondolatok. Nem akartam túl részrehajló lenni, ezért meg kellett várnom míg kiürül belőlem az adrenalin. Mielőtt bárki is aggódna: remek mászónapban volt részem Atuskával és Pékkel a Grabenwand barátságos szikláin!

Rövid előzmény: bő 10 nappal ezelőtt értünk vissza az érdélyi „nyaralásunkból”, mely szűk 2 hétig tartott. Miért fontos ez? Csak hogy értsétek, nagyon ki voltam éhezve egy jó kis sportmászásra, bár az is igaz hogy az összvissz 3-4 hetes kimaradás kissé aggodalommal töltött el, annál is inkább, mert nem vagyok egy tapasztalt mászó és folyamatosan karban kell tartanom magam, hogy a mázsámat fel bírjam cipelni a falra. Ezért különösen megörültem, hogy kimenőt kaptam és az új helyszín már az interneten feltalálható képek alapján is jó választásnak tűnt, annak ellenére, hogy nem a szomszédban van.

Barátságos fél 8-as indulás a dunakanyarba az Ignáccal: az utazás jó hangulatban telt és minnél jobban távolodtunk Soprontól, az idő annál inkább kezdett derülni. Minden a javunkra játszott. Könnyen megtaláltuk a helyszínt, és a parkoló is a közelben volt, közvetlenül a Duna partján. A szikla uszkve 50 méterre van a főúttól, gyakorlatilag zokniban is meg lehet közelíteni.
A szikla alá érve már biztos voltam benne, hogy a lehető legjobb helyen vagyunk: a 25 méteres fal remek, változatos utakkal van teletűzdelve, a szikla barátságos, lekerekített élű, a reggeli harmatban is tapadós, de nem csiszolja le a bőrt az ujjadról, mint pl. a Hölzelstein sziklája. Az idő és az elemek változatos alakzatokat faragtak a sziklán, van itt minden mint a búcsúban: remek peremek, itt ott párkányokkal és rövid zergefuttatókkal tűzdelve, egy szakaszon érdekes lyukacsos formáción lehet mászni, de pompás élek és repedések is bőven találhatók, ötöstől-nyolcasig minden szinten szinte minden. A szikla sűrűn biztosított és remek elhelyezkedésű, árnyékos oldalon van, ezért sejtem, hogy a helyiek számára is kedvelt helyszín, később ez be is bizonyosodott, mert szépen csordogáltak a fal alá a népek.

Bemelegítésként Damokles-t választottuk (5). Pék végignézett a sziklán és halkan megjegyezte, hogy lesz itt még Szopoklész is :). Igaza is lett. Később a Schimmelpiz-en (5+) egy remek élt másztunk, a fal alján még nedves kő is jól tapadt. A Vielseitig (6-) egy valóban sokoldalú út, pár méteres peremes, majd néhol repedésekkel tűzdelve, helyenként pihenőpárkányokkal. A kaller és mi is egyaránt három csillagosra értékeltük. Attila közben ment a maga útján és Erotikázott egyet (8-), közben mi meg lentről élvezettel néztük, hogy az ismeretlen szikla bizony számára is tartalmaz meglepetéseket és megoldandó problémákat.

Délidőt és a bemelegítést meghaladva nekiveselkedtünk egy nehezebb feladványnak: Halbstark (6) volt a következő kiszemelt út. Gondolkozós, itt-ott tapogatós út, de egyszerre bizalomgerjesztő is, közepes egyensúlyérzékkel az ember fél napig is elvan rajta. Nem egy Adlitz na! Péknek mondjuk feladta a leckét, de végtére is sikeresen vette az akadályt és leküzdötte.
Én felbátorodva, még érezvén a bugit az izmaimban bevállaltam a nap (számomra) legnehezebb feladatát: a Puzzle (6+) kirakóst néztem ki magamnak. Erős kezdés után kis szenvedés, majd győzelemmámor – röviden. Az út kb. 3-4 méterenként remek pihenőpárkányokkal kényeztet, melyekért meg kell küzdeni. Az elején könnyen adja magát, gondolkozós, egyensúlyozós (5+), (6)-os szintekkel, majd a harmadik párkány méretében jobban kilóg a falból. Itt egy érdekes boulder problémával szembesültem: bal kezemnek ott egy sarok, melyen szépen fut egy perem, ami hamarosan véget ér, jobb kezemnek egy félkész repedés – olyan nesze semmi fogd meg jól – ha tudod, és az út jobbra folytatódott tovább, a kifelé dőlő párkány aljában kevés és vékonyka lépésekkel. Itt beköszönt a para faktor is, mert éreztem, hogy fogy az erőm, s miközben a következő biztosítás fél méterrel feljebb volt, féltem, hogy ha az alattam lévő köztessel valami gond lesz, akkor 4-5 métert zuhanok az alattam lévő párkány szélére. Kicsit belepihentem a kötélbe és elkezdtem megkeresni a kirakós hiányzó darabkáját. Tudtam hogy túl sok pazarolni való energiám nincs. Vettem egy nagy levegőt és újra nekiláttam. A lábamat sokadik próbálkozásra sikerült egy bizonytalan keskeny peremre feszíteni, majd a kiszögellést amolyan ölelő fogással igyekeztem leküzdeni. Az izzadság patakokban folyt rajtam, de tudtam: ha még egyszer visszamegyek a kötélbe, nem lesz erőm újra felküzdeni magam. Végül sikerült találni egy biztosabb fogást a párkányon és szó szerint felkúsztam rá, térdelve. Néhol a vérem is kicsordult már, de nem törődtem vele, hisz a stand már csak 2 méterre volt tőlem. Ki is szökött belőlem egy őszinte győzelmi kiáltás.

Ezek után már csak egy laza levezetésre vágytam, amit meg is kaptam a Stufenwahn (5+) által. Attila még élvezkedett egyet a kerékpáron (Fahrrad 6+), közben én megkértem Péket, hogy keressen nekem egy utolsó utat. Pék a felfedező körút után jött is egy remek ajánlattal: Wolfgangriss (6-) jó lesz neked – mondta, én meg bólogattam, hogy persze. Egy alig 2 nittes út, végig repedésmászás. Az alja remek, befér az ujjacska, szépen lehet piazolni, 3 méter után azonban a repedés zár, a lépések fogynak és az ember ott áll pucér seggel, a megoldást keresve. 2-3 pihenés és megoldáskeresés után valahogy sikerült meglépni a semmit és egy nagyot nyúlni a fejem fölé a biztos(abb) fogásra, mellyel továbblendültem a holtponton. Nem volt könnyű, de végülis nem bántam: remek befejezése ez egy remek napnak!

Az eddigi mászó tevékenységem során még nem volt alkalmam túl sok helyszínt megismerni, de ezek közül egyértelműen kiemelkedik a Grabenwand, alig várom, hogy újra másszam! Ajánlom mászótársaimnak a nyári forró napokra, hideg sör mellé, rántotthúsos szendvicshez vagy csak úgy önmagában! Nem fogjátok megbánni!
 
Zsiga

---