- Készítsétek a papírokat!
- Guten Tag, Ausweise bitte! – a határőr bekandikál előbb a leeresztett első, aztán a hátsó ablakon, sokat ugyan nem lát a Royal Flush módjára arcába tolt igazolványoktól, de a számok stimmelnek: három pacák, három lepecsételt kétnyelvű oltási igazolás, három személyi igazolvány – Danke! – int végül. Mehetünk.
Vasárnap van, fél nyolc, és ő átengedett minket az osztrák határon.
Mennyi különbséget tesz a kis fehér lapra nyomtatott kétnyelvű igazolás.
Hihetetlen. Annyi hónap után újra osztrák sziklák irányába tartunk. Némileg megilletődünk. Hosszú, hosszú ideig kellett várnunk. Szeretjük a Kő-Árkot. Szeretjük Várgesztest. A Betekints völgyet. De most a másik irányba megyünk majd "ugyanannyit", Wachauig meg sem állunk. Célunk Sankt Lorenz mellett a Grabenwand már ismert fala. Ha nem hordták el azóta.
Jó hangulatban, gyorsan telik az út, Zsiga rendben leszállítja háromtagú csapatunkat a célterület parkolójába. Semmi sem változott. Semmi sem változott? Felcuccolás, öt perc közelítés aztán kicsit megilletődök megint.
De jó újra itt állni.
Grabenwand
kedves a szívünknek.
Különleges kő, magas sziklák, hosszabb utak. Némelyikbe még tán 10-12 köztest is be lehet pakolni. 80 út totál, de a fal két széle viszonylag alacsonyabb, a lényeg középen van, valami 40 nyomvonal közül válogatunk a mai napi kedvünkhöz illőt. Magas kedvünk van. Sehol egy lélek. Gyanítjuk, hogy ez délutánra megváltozik majd.
És nagyon jól megy. És nagyon jólesik. Kiélvezünk minden métert, ünneplős örömmászás a mai, még olyan gyakorlott rettegőknek is, mint én. Néha már-már hűvös van, a fal melletti fák kiváló árnyékot adnak, nem érezni a 26-28 Celsiust. Főleg, amikor enyhe szellő borzol végig rajtunk. Délután egy körül aztán elkezdenek szállingózni a mászópartik a fal alá, német, angol, olasz szavakat is hallani. Nem zavarjuk egymást, jut feladat mindenkinek kedve szerint.
Öt körül a betörés alatt álló cipők, lehorzsolt bőr, zselére mászott végtagok, valamint az előttünk álló két órás hazaút realitása előtt meghajolva nagyon elégedetten indulunk vissza a kocsi felé. Közben nem győzünk csodálkozni, hogy az oltalmat adó fák közül kiérve valójában milyen meleg az idő.
Hazafelé sem bonyolultabb az út mint odafelé, de mivel tavaly elkeveredtünk a
túl sok autópálya között és plusz egy fárasztó óránkba telt hazavergődni, most jobban odafigyelünk, hogy ez ne ismétlődjön meg. A határra érve megállapíthatjuk, hogy az esti átkelési szándékot már nem igazán támogatják az osztrák oldalon: a szemből érkező kocsisor csaknem a városig ér és csigatempóban halad.
Gyönyörűen sikerült ajándék-élmény a mai nap.
Krisz
Ausztria
