- -
Kinézel reggel az udvarra és mindent dér borít.
Amúgy szikrázón süt a nap. Árnyékban álldogálva fázni fogsz, a napon mászva ver a víz.
Okosan válassz rétegrendet.
Okosan válassz feladatot (=bízd olyan emberre, aki okosan választ feladatot).
Tavaly a „kialakult helyzet”-nek csúfolt körülmények kicsuktak minket a termekből. A kényszerből szabadban, fagyoskodva töltött túrák átformálták a szemléletünket. Most már másképp értelmezzük a sziklázáshoz alkalmas időt. Nem igyekszünk annyira a terembe. Irány a Wand.
Beszivárgó útvonalon érkezünk a parkolóba 10 körül. A műszer 11 °C-ot mutat. Szél nincs. Már elég sokan vannak, néhányukkal múlt hétvégén is találkoztunk.
A mai elképzelés a Neue Turnerbergsteiger Kante utolsó két hosszának teljesítése a fantasztikus bevágásával és a megkerülős-manőveres kiszálló kulcshosszával; a Betty repedésrendszerén keresztül közelítve (tavaly volt egy hasonlónk, akkor az Alte Wolfon értünk a Neue Turnerbergsteiger Kante alá) Élménymászás a cél, így több lehetőség közül választhatunk, ha a körülmények nem alakulnának kedvezően: a második kh teljesítése után maradhatunk a tervnél vagy folytathatjuk akár a Paul-lal, akár az Alte Wolffal, vagy (ha továbbmegyünk jobbra) a Hochemporverschneidunggal.
A beszállással várnunk kell, egy pár már halad előttünk, előnyt kell adnunk nekik.
Számítottunk rá, múlt hétvégén is tapasztaltuk, hogy elég sokan próbálkoznak a napos oldalon.
Kb. fél óra múlva tud csak Attila nekiindulni. Nem unatkozunk, nagyszerű az idő, a látvány képeslapokra kívánkozik, ráérősen készülődünk.
A Betty első és második hossza repedésekben vezet, és hiába jártam már itt (nem is egyszer), mikor a másodikban előre indulok, meg vagyok kavarodva. Megküzdök vele, a magam módján, Attila közben új élményekkel gazdagodik, ilyen megoldásokat még senki mástól nem látott. Aztán gyors zergézés következik felfelé és a fenti válaszúthoz érve úgy döntünk, tartjuk magunkat a tervhez. Az árnyékos fagyzugban hagyom Attilát, és indulok a Neue Turnerbergsteiger bevágásában. Ez egy fantasztikus hossz, kb. a harmadánál tartok, mire a korábban átélt vergődés után ráébredek, hogy én nagyon szeretem ezt csinálni. Végre visszatalálok magamhoz, visszatalál hozzám a kedvem, amit valahol a második hossz közepe felé elhagytam. Innentől visz a flow.
A kiszálló kulcshossz nyitó repedése alatt bestandolok, felbiztosítom Attilát, és nagyon remélem, hogy lendületben lesz, mert most én kapok ízelítőt abból, hogy a remek idő ellenére árnyékban milyen átkozottul hűvös tud lenni, mennyire át lehet fagyni, miközben az "indulhatsz"-ra vár az ember.
Az egész harmadik hossz árnyékban vezetett, és a kiszálló hossz fele szintén, amíg a saroknál ki nem fordulunk balra. Onnantól megjön a napfény és a meleg is.
De addig vacogás van, toporgás, meg lilára fagyott körmök. Irigykedve nézek jobbra, a Turnerbergsteiger Kamine kéményén túl, a napos táblán rövid ujjú pólóban felfelé kapaszkodó párokra. Benépesült a fal.
Végre megindulhatok, és nagyon örülök, hogy a mozgás már az első métereken átmelegít. Érdekes módon az él előtt pár méterrel – mintegy varázsütésre – érzéketlenre fagynak át az ujjaim (akárcsak előttem Attilának). Mégiscsak repedésekbe nyúlkáltunk egész eddig.
Az élkerülős manőver továbbra is valami olyan dolog, amit irigyelek azoktól, akiknek elölmászóként, ismeretlenül (vagy akár ismerten is) simán megy. Összességében gyorsabban jobb megoldást rakok össze mint legutóbb.
A torony tetejére érve boldogan sütkérezünk még pár percig, aztán levonulás, lecucccolás, autóba be. Irány haza.
Újabb ajándék nap.
Krisz