Varga PéterBecenév: Peti, Üvegkemény

Magamról:

2005-ben, 19 évesen kezdtem falatmászni az egyesület elődjének számító baráti társasággal. Segítségükkel egy évvel később eljutottam számos közeli osztrák sportmászóhelyre. Gyerekkorom óta túráztam szüleimmel és cserkészként is sok magyarországi tájat bejártam, így a sziklák megismerésével párhuzamosan a magasabb hegyek és a hegymászás kezdett érdekelni. Az utóbbi évek legszebb hegyi élményei a Hohe Tauern híres csúcsaihoz és Svájc könnyebb négyezreseihez kötődnek. Benedek István - Csavargás az Alpokban c. könyvének meghatározása szerint "Igazi turistának" vallom magamat: "A teljesítményen kívül a természet is érdekel. Felszerelem magamat kötéllel, jégcsákánnyal, hágóvassal, ha a szükség úgy kívánja, nekivágok a legmagasabb csúcsoknak és örülök, ha meghódítom őket. A csúcson aztán kétszeresen jól érzem magamat: a megtett út, a nehézségek legyűrése mellett élvezem a természet szépségét is… " A mászó sportok mellett nyáron vitorlázni, télen síelni tanulok, a szürke hétköznapokon pedig az erdei futás jelenti a kikapcsolódást. Távolabbi céljaim a nehezebb alpesi csúcsok és a síalpinizmus irányába vezetnek.

Kedvenc mászásom:

Péter még nem árulta el melyik volt a kedvenc mászása.

Aktivitás sportágak szerinti bontásban



Aktivitás havi bontásban




Mászásaim a Summit Sport mászónaplójában:

Dátum Program Sportág Helyszín
2016.08.12 Ankogel hegymászás

Ausztria Ausztria

2016.06.04 Schneeberg (Puchberg-Baumgarten) terepfutás

Ausztria Ausztria

2016.05.20 Kleiner & Grosser Wildkamm hegyi túra

Ausztria Ausztria

2016.05.07 14. Fraknó túra túra

Ausztria Ausztria

2016.04.02 Hochschwab túra túra

Ausztria Ausztria

2016.03.14 Wechsel Panoramaloipe - Feistritzsattel sífutás

Ausztria Ausztria

2015.12.29 Gösseck (2214m) hegyi túra

Ausztria Ausztria

2015.12.27 Rax - Fuchsloch - Heukuppe terepfutás

Ausztria Ausztria

2015.10.24 Yosemite Valley - Glacier Point terepfutás túra

USA USA

2015.09.17 Iron Works - Berkeley falmászás

USA USA

2015.09.12 Tahoe Rim Trail (Barker Pass trailhead) túra

USA USA

2015.09.11 Tahoe Rim Trail (Kingsbury trailhead) terepfutás

USA USA

2015.08.01 Waxenegger - Windberg hegyi túra

Ausztria Ausztria

2015.06.21 Hochtor (2369m) Josefinensteig (1+) hegyi túra hegymászás

Ausztria Ausztria

2015.06.13 Hochwechsel (rehab) hegyi túra

Ausztria Ausztria

2015.03.14 Hochschwab sítúra

Ausztria Ausztria

2015.03.08 Kleiner Wildkamm (1757m) sítúra

Ausztria Ausztria

2015.02.21 Spital - Semmering Loipe sífutás

Ausztria Ausztria

2015.02.06 Dachstein (Piste + Freeride)

Ausztria Ausztria

2015.01.24 Hohes Waxenegg (1647 m) sítúra

Ausztria Ausztria

2015.01.18 Hohe Veitsch sítúra

Ausztria Ausztria

2015.01.04 Steinerne Stiege (1432m) sítúra

Ausztria Ausztria

2014.12.31 Őrségi évzáró egyéb túra

Magyarország Magyarország

2014.12.29 Vasfüggöny sífutópálya 2014-2015 (5 alkalom) sífutás

Magyarország Magyarország

2014.12.22 Rax - Waxriegel (1913m) hegyi túra

Ausztria Ausztria

2014.12.12 Kleiner Göller (1620m) hegyi túra

Ausztria Ausztria

2014.10.26 Schneeberg Sonnenplatten 300m (6) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.10.19 Hohe Wand Nagelplatte sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.10.11 Hochschwab - Lufthammer 300m (6) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.10.10 Hohe Wand Reinecke fuchs 130m (5-) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.10.04 3 a Károly terepfutás

Magyarország Magyarország

2014.09.22 Omis sziklamászás

Horvátország Horvátország

2014.09.27 Omis Stomorica, Canadair 90 m (6a+) sziklamászás

Horvátország Horvátország

2014.09.26 Brela Capitan Pampirula 90 m (6a) sziklamászás

Horvátország Horvátország

2014.09.21 Hölzlstein boulder futás

Ausztria Ausztria

2014.09.20 HTL (Blutspur) - Hohe Wand via ferrata

Ausztria Ausztria

2014.09.18 Hohe Wand Hamburger Pfeiler 200m (6) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.09.17 Hölzlstein boulder

Ausztria Ausztria

2014.09.07 HH1 (52km 2000 D+) teljesítménytúra terepfutás

Ausztria Ausztria

2014.09.05 Hohe Wand Draschgrat Light (4-) + Schwer (5+) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.08.30 Pittentaler Klettersteig via ferrata

Ausztria Ausztria

2014.08.29 Hohe Wand Traum und Wirklichkeit 200 m (6+) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.08.28 Hochwechsel v.1 speed hiking terepfutás

Ausztria Ausztria

2014.08.22 Hohe Wand Betty und Paul 145m (6) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.08.18 Zillertal Trekking hegyi túra

Ausztria Ausztria

2014.08.15 Gebirgsvereinssteig Hohe Wand via ferrata

Ausztria Ausztria

2014.08.05 Hohe Wand Zentennium 235 m (6-) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.07.24 Hohe Wand Smoky Joki 235 m (6-) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.07.18 Hochalmspitze (3360m) hegymászás

Ausztria Ausztria

2014.07.12 Schneeberglauf 'edzés' futás

Ausztria Ausztria

2014.07.05 Königsjodler / Hochkönig :( speed hiking via ferrata

Ausztria Ausztria

2014.06.29 Rekeszmászás - Fertőszentmiklós egyéb rekeszmászás

Magyarország Magyarország

2014.06.21 Schneeberg és Rax körök hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2014.06.12 Watzmann Überschreitung hegyi túra via ferrata

Németország Németország

2014.05.24 Kinizsi 100 teljesítménytúra

Magyarország Magyarország

2014.05.01 Schneeberg kör hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2014.04.06 Kleiner Göller hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2014.03.29 Windberg (Schneealpe) hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2014.03.21 Schneeberg hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2013.12.18 Stuhleck (1783m) sítúra

Ausztria Ausztria

2013.12.07 Stuhleck sítúra

Ausztria Ausztria

2013.12.01 Stuhleck túrasível (1783m) hegyi túra sítúra

Ausztria Ausztria

2013.10.02 Schneeberg Waxriegel v.2 hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2013.09.28 Rax Heukuppe hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2013.09.22 Gretlwandl sziklamászás

Ausztria Ausztria

2013.09.14 KFJ - Hochblaser hegyi túra via ferrata

Ausztria Ausztria

2013.09.08 Schneeberg - Waxriegel hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2013.09.07 Flatz sziklamászás

Ausztria Ausztria

2013.09.05 Mászófal Mozi egyéb

Magyarország Magyarország

2013.09.03 Mödling - Glocknergrat sziklamászás

Ausztria Ausztria

2013.08.17 Eisenerz Klettersteig via ferrata

Ausztria Ausztria

2013.08.07 Grossglockner - Stüdlgrat hegymászás

Ausztria Ausztria

2013.08.04 Schneeberg - Fadensteig hegyi túra

Ausztria Ausztria

2013.05.23 Hohe Wand Steinbockalarm (7-) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2013.05.20 Roterofen - Falról a sziklára sziklamászás

Ausztria Ausztria

2013.05.16 Mödling - Glocknergrat Ost sziklamászás

Ausztria Ausztria

2013.02.25 Zion Nemzeti Park hegyi túra

USA USA

2012.12.02 Schneeberg - Weichtal egy kicsit másképp hegyi túra

Ausztria Ausztria

2012.11.17 Rax Brandschneide hegyi túra

Ausztria Ausztria

2012.11.04 Highline egyéb

Magyarország Magyarország

2012.11.02 Schneeberg - Nandlgrat hegyi túra

Ausztria Ausztria

2012.10.20 Arco 2012 sziklamászás

Olaszország Olaszország

2012.09.09 Helenental Arnstein sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.08.30 Hohe Wand Traum und Draschgrat mix 200 m (5+) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.08.21 Hohe Wand Traum und Wirklichkeit sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.08.20 Triglav és Mangart hegymászás

Szlovénia Szlovénia

2012.07.06 Monte Rosa 2012 hegymászás

Olaszország Olaszország

2012.06.20 Mászófal Mozi 2012/1 egyéb

Magyarország Magyarország

2012.06.07 Hohe Wand Steinbock alarm (7-) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.05.25 Hohe Wand Dir. Sonnenuhrwand(7+) Sonnenhur(6+) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2011.05.21 Hohe Wand - Wildenauersteig via ferrata

Ausztria Ausztria

2012.05.20 Flatz sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.05.16 Hohe Wand Espresso Doppio(7) Totenköpflsteig(6) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.05.05 Helenental Peilstein sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.04.28 Türnitzer Alpen - Frankenfels sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.02.18 Alice jégmászás jég és mix mászás

Ausztria Ausztria

2011.12.30 Schneeberg - Évzáró hegyi túra

Ausztria Ausztria

2011.12.27 Baden jég és mix mászás

Ausztria Ausztria

2011.11.26 Hohe Wand Schlüsselerlebnis - Postlgrat sziklamászás

Ausztria Ausztria

2011.11.19 Hohschwab körtúra hegyi túra

Ausztria Ausztria

2011.11.12 Höllentahl - John Wayn der Alpen sziklamászás

Ausztria Ausztria

2011.10.13 Arco kerékpar sziklamászás

Olaszország Olaszország

2011.09.23 Königsjodler via ferrata

Ausztria Ausztria

2011.09.17 Tátra Treking hegyi túra hegymászás

Szlovákia Szlovákia

2011.08.06 Grossglockner Panorama Weg - Matrei Treking hegyi túra

Ausztria Ausztria

2011.07.31 Salza Rafting egyéb

Ausztria Ausztria

2011.07.14 Mangart via ferrata

Szlovénia Szlovénia

2011.07.09 Rax Haidsteig via ferrata

Ausztria Ausztria

2011.06.12 Fixivel a dunához kerékpar

Ausztria Ausztria

2011.06.10 Mászófal Mozi 2011/3 egyéb

Magyarország Magyarország

2011.05.26 Mászófal Mozi 2011/2 egyéb

Magyarország Magyarország

2011.05.21 Hohe Wand Wildenauersteig via ferrata

Ausztria Ausztria

2011.05.20 #1 Slackline - Deák tér egyéb

Magyarország Magyarország

2011.05.07 Szent György nap egyéb

Magyarország Magyarország

2011.05.01 Sportmajális falmászás

Magyarország Magyarország

2011.04.22 Mászófal Mozi 2011/1 egyéb

Magyarország Magyarország

2011.04.11 Thalhofergrat sziklamászás

Ausztria Ausztria

2011.01.05 Alice - Grazer Bergland jég és mix mászás

Ausztria Ausztria

2010.12.28 Rax - Prein - Heukuppe hegyi túra

Ausztria Ausztria

2010.12.12 Kletterhalle Wien falmászás

Ausztria Ausztria

2010.11.06 Hohe Wand kétkeréken kerékpar

Ausztria Ausztria

2010.10.01 Bohinj 2010 ősz sziklamászás

Szlovénia Szlovénia

2010.09.23 Schwarzau im gebirge (Frisbee-platten) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2010.08.28 Grossglockner (Normal Weg) hegymászás

Ausztria Ausztria

2010.08.17 Peilstein - Thalhoferwand sziklamászás

Ausztria Ausztria

2010.08.09 Richter sziklamászás

Ausztria Ausztria

2010.07.23 Grossvenediger csúcs nélkül, hóviharral hegymászás

Ausztria Ausztria

2010.06.23 Svájci négyezresek hegymászás

Svájc Svájc

2010.06.11 Roterofen Sziklamászás kezdőknek sziklamászás

Ausztria Ausztria

2010.05.28 Paklenica 2010 sziklamászás

Horvátország Horvátország

2010.05.23 Triglav hegymászás

Szlovénia Szlovénia

2010.04.24 Critical Mass Sopron kerékpar

Ausztria Ausztria

2010.02.02 Téli Mászótábor a Magas-Tátrában hegymászás

Szlovákia Szlovákia

2009.12.30 Kletterhalle Wien falmászás

Ausztria Ausztria

2009.12.22 Szombathely - Olad falmászás

Magyarország Magyarország

2009.12.09 Steinbrunn Viva Sportcentrum falmászás

Ausztria Ausztria

2009.12.06 Hochtori hétvége hegyi túra

Ausztria Ausztria

2009.11.29 Hochschwab túra hegyi túra

Ausztria Ausztria

2009.11.07 Idényzáró(nak szánt) Rax mászás hegyi túra

Ausztria Ausztria

2009.10.09 Grossvenediger (3666m) hegymászás

Ausztria Ausztria

2009.08.06 Steinbrunn Viva Sportcentrum falmászás

Ausztria Ausztria

2009.07.30 Dachstein - Klettersteig via ferrata

Ausztria Ausztria

2009.07.26 Schneeberg - Weichtal hegyi túra

Ausztria Ausztria

2009.03.22 Schneeberg - Weichtal hegyi túra

Ausztria Ausztria

2009.01.13 Steinbrunn Viva Sportcentrum falmászás

Ausztria Ausztria

Beszámolóim a Summit Sport weboldalán:

Dátum Program Sportág Helyszín
2016.08.12 Ankogel hegymászás

Ausztria Ausztria

2016.06.04 Schneeberg (Puchberg-Baumgarten) terepfutás

Ausztria Ausztria

2016.05.07 14. Fraknó túra túra

Ausztria Ausztria

2016.04.02 Hochschwab túra túra

Ausztria Ausztria

2015.12.29 Gösseck (2214m) hegyi túra

Ausztria Ausztria

2015.12.27 Rax - Fuchsloch - Heukuppe terepfutás

Ausztria Ausztria

2015.10.24 Yosemite Valley - Glacier Point terepfutás túra

USA USA

2015.09.17 Iron Works - Berkeley falmászás

USA USA

2015.09.12 Tahoe Rim Trail (Barker Pass trailhead) túra

USA USA

2015.09.11 Tahoe Rim Trail (Kingsbury trailhead) terepfutás

USA USA

2015.08.01 Waxenegger - Windberg hegyi túra

Ausztria Ausztria

2015.06.21 Hochtor (2369m) Josefinensteig (1+) hegyi túra hegymászás

Ausztria Ausztria

2015.06.13 Hochwechsel (rehab) hegyi túra

Ausztria Ausztria

2015.04.12 Hohe Wand Gebirgsvereins klettersteig

Ausztria Ausztria

2015.03.14 Hochschwab sítúra

Ausztria Ausztria

2015.03.08 Kleiner Wildkamm (1757m) sítúra

Ausztria Ausztria

2015.02.21 Spital - Semmering Loipe sífutás

Ausztria Ausztria

2015.02.06 Dachstein (Piste + Freeride)

Ausztria Ausztria

2015.01.24 Hohes Waxenegg (1647 m) sítúra

Ausztria Ausztria

2015.01.18 Hohe Veitsch sítúra

Ausztria Ausztria

2014.12.31 Őrségi évzáró egyéb túra

Magyarország Magyarország

2014.12.29 Vasfüggöny sífutópálya 2014-2015 (5 alkalom) sífutás

Magyarország Magyarország

2014.12.22 Rax - Waxriegel (1913m) hegyi túra

Ausztria Ausztria

2014.12.12 Kleiner Göller (1620m) hegyi túra

Ausztria Ausztria

2014.10.26 Schneeberg Sonnenplatten 300m (6) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.10.11 Hochschwab - Lufthammer 300m (6) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.10.04 3 a Károly terepfutás

Magyarország Magyarország

2014.09.26 Brela Capitan Pampirula 90 m (6a) sziklamászás

Horvátország Horvátország

2014.09.23 Bad Fischau sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.09.21 Hölzlstein boulder futás

Ausztria Ausztria

2014.09.20 HTL (Blutspur) - Hohe Wand via ferrata

Ausztria Ausztria

2014.09.18 Hohe Wand Hamburger Pfeiler 200m (6) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.09.17 Hölzlstein boulder

Ausztria Ausztria

2014.09.07 HH1 (52km 2000 D+) teljesítménytúra terepfutás

Ausztria Ausztria

2014.09.07 Rax Prein kör terepfutás

Ausztria Ausztria

2014.09.05 Hohe Wand Draschgrat Light (4-) + Schwer (5+) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.08.30 Pittentaler Klettersteig via ferrata

Ausztria Ausztria

2014.08.29 Wandeck Klettergarten - Hohe Wand sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.08.28 Hochwechsel v.1 speed hiking terepfutás

Ausztria Ausztria

2014.08.22 Hohe Wand Betty und Paul 145m (6) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.08.18 Zillertal Trekking hegyi túra

Ausztria Ausztria

2014.08.15 Gebirgsvereinssteig Hohe Wand via ferrata

Ausztria Ausztria

2014.07.24 Hohe Wand Smoky Joki 235 m (6-) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2014.07.18 Hochalmspitze (3360m) hegymászás

Ausztria Ausztria

2014.07.12 Schneeberglauf 'edzés' futás

Ausztria Ausztria

2014.07.05 Königsjodler / Hochkönig :( speed hiking via ferrata

Ausztria Ausztria

2014.06.29 Rekeszmászás - Fertőszentmiklós egyéb rekeszmászás

Magyarország Magyarország

2014.06.21 Schneeberg és Rax körök hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2014.06.12 Watzmann Überschreitung hegyi túra via ferrata

Németország Németország

2014.05.24 Kinizsi 100 teljesítménytúra

Magyarország Magyarország

2014.05.17 Fighters Run - Budapest akadályfutás terepfutás

Magyarország Magyarország

2014.05.01 Schneeberg kör hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2014.04.06 Kleiner Göller hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2014.03.29 Windberg (Schneealpe) hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2014.03.21 Schneeberg hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2013.12.18 Stuhleck (1783m) sítúra

Ausztria Ausztria

2013.12.07 Stuhleck sítúra

Ausztria Ausztria

2013.12.01 Stuhleck túrasível (1783m) hegyi túra sítúra

Ausztria Ausztria

2013.10.02 Schneeberg Waxriegel v.2 hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2013.09.28 Rax Heukuppe hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2013.09.08 Schneeberg - Waxriegel hegyi túra speed hiking

Ausztria Ausztria

2013.09.07 Flatz sziklamászás

Ausztria Ausztria

2013.09.03 Mödling - Glocknergrat sziklamászás

Ausztria Ausztria

2013.08.17 Eisenerz Klettersteig via ferrata

Ausztria Ausztria

2013.08.07 Grossglockner - Stüdlgrat hegymászás

Ausztria Ausztria

2013.08.04 Schneeberg - Fadensteig hegyi túra

Ausztria Ausztria

2014.03.29 Fighters Run - Kecskemét akadályfutás terepfutás

Magyarország Magyarország

2013.05.23 Hohe Wand Steinbockalarm (7-) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2013.05.20 Roterofen - Falról a sziklára sziklamászás

Ausztria Ausztria

2013.05.16 Mödling - Glocknergrat Ost sziklamászás

Ausztria Ausztria

2013.02.25 Zion Nemzeti Park hegyi túra

USA USA

2013.01.12 Kletterhalle Wien falmászás

Ausztria Ausztria

2013.01.06 Kletterhalle Wien falmászás

Ausztria Ausztria

2012.12.30 Hochschwab - Seewiesen - 2012 évzáró túra hegymászás

Ausztria Ausztria

2012.12.29 Hohe Wand Almfriden Dry tooling jég és mix mászás

Ausztria Ausztria

2012.12.29 Kletterhelle Wien falmászás

Ausztria Ausztria

2012.12.16 Kletterhalle Wien falmászás

Ausztria Ausztria

2012.12.12 Kletterhalle Wien falmászás

Ausztria Ausztria

2012.12.02 Schneeberg - Weichtal egy kicsit másképp hegyi túra

Ausztria Ausztria

2012.11.17 Rax Brandschneide hegyi túra

Ausztria Ausztria

2012.11.02 Schneeberg - Nandlgrat hegyi túra

Ausztria Ausztria

2012.10.20 Arco 2012 sziklamászás

Olaszország Olaszország

2012.09.27 Paklenica 2012 sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.09.20 Hohe Wand Sonnenhur sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.09.09 Helenental Arnstein sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.08.30 Hohe Wand Traum und Draschgrat mix 200 m (5+) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.08.21 Hohe Wand Traum und Wirklichkeit sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.08.20 Triglav és Mangart hegymászás

Szlovénia Szlovénia

2012.08.02 Hohe Wand Reinecke Fuchs sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.08.02 Hohe Wand Direkter Österreichersteig (7+) sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.07.06 Monte Rosa 2012 hegymászás

Olaszország Olaszország

2012.06.20 Mászófal Mozi 2012/1 egyéb

Magyarország Magyarország

2011.05.21 Hohe Wand - Wildenauersteig via ferrata

Ausztria Ausztria

2012.05.20 Flatz sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.04.28 Türnitzer Alpen - Frankenfels sziklamászás

Ausztria Ausztria

2012.02.14 Wegscheider Eisfall jég és mix mászás

Ausztria Ausztria

2011.12.27 Baden jég és mix mászás

Ausztria Ausztria

2011.11.26 Hohe Wand Schlüsselerlebnis - Postlgrat sziklamászás

Ausztria Ausztria

2011.11.19 Hohschwab körtúra hegyi túra

Ausztria Ausztria

2011.11.12 Höllentahl - John Wayn der Alpen sziklamászás

Ausztria Ausztria

2011.09.27 Mászófal Mozi 2011/4 egyéb

Magyarország Magyarország

2011.09.23 Königsjodler via ferrata

Ausztria Ausztria

2011.09.22 Adlitzgraben sziklamászás

Ausztria Ausztria

2011.09.17 Tátra Treking hegyi túra hegymászás

Szlovákia Szlovákia

2011.09.11 Frisbee Platten sziklamászás

Ausztria Ausztria

2011.09.07 Hohe Wand Tristan Express sziklamászás

Ausztria Ausztria

2011.09.03 Thalhofergrat sziklamászás

Ausztria Ausztria

2011.08.06 Grossglockner Panorama Weg - Matrei Treking hegyi túra

Ausztria Ausztria

2011.07.31 Salza Rafting egyéb

Ausztria Ausztria

2011.07.14 Mangart via ferrata

Szlovénia Szlovénia

2011.07.09 Rax Haidsteig via ferrata

Ausztria Ausztria

2011.06.16 Paklenica 2011 sziklamászás

Horvátország Horvátország

2011.06.12 Fixivel a dunához kerékpar

Ausztria Ausztria

2011.06.10 Mászófal Mozi 2011/3 egyéb

Magyarország Magyarország

2011.05.26 Mászófal Mozi 2011/2 egyéb

Magyarország Magyarország

2011.05.07 Szent György nap egyéb

Magyarország Magyarország

2011.05.01 Sportmajális falmászás

Magyarország Magyarország

2011.04.28 Peilstein sziklamászás

Magyarország Magyarország

2011.04.22 Mászófal Mozi 2011/1 egyéb

Magyarország Magyarország

2011.04.11 Thalhofergrat sziklamászás

Ausztria Ausztria

2011.04.03 Peilstein Thalhofergrat sziklamászás

Ausztria Ausztria

2011.04.03 Kletterhalle Wien falmászás

Ausztria Ausztria

2011.02.27 Kletterhalle Wien sziklamászás

Ausztria Ausztria

2011.02.19 Kletterhalle Wien sziklamászás

Ausztria Ausztria

2011.02.13 Kletterhalle Wien falmászás

Ausztria Ausztria

2011.01.30 Kletterhalle Wien falmászás

Ausztria Ausztria

2010.12.12 Kletterhalle Wien falmászás

Ausztria Ausztria

2010.11.13 Adlitzgraben sziklamászás

Ausztria Ausztria

2010.11.06 Hohe Wand kétkeréken kerékpar

Ausztria Ausztria

2010.10.01 Bohinj 2010 ősz sziklamászás

Szlovénia Szlovénia

2010.09.30 Helenental Jammerwandl

Ausztria Ausztria

2010.08.28 Grossglockner (Normal Weg) hegymászás

Ausztria Ausztria

2010.08.17 Peilstein - Thalhoferwand sziklamászás

Ausztria Ausztria

2010.08.09 Richter sziklamászás

Ausztria Ausztria

2010.05.28 Paklenica 2010 sziklamászás

Horvátország Horvátország

2010.05.23 Triglav hegymászás

Szlovénia Szlovénia

2010.05.21 Hinterbrühl

Ausztria Ausztria

2010.04.24 Critical Mass Sopron kerékpar

Ausztria Ausztria

2010.02.02 Téli Mászótábor a Magas-Tátrában hegymászás

Szlovákia Szlovákia

2009.12.22 Szombathely - Olad falmászás

Magyarország Magyarország

2009.12.09 Steinbrunn Viva Sportcentrum falmászás

Ausztria Ausztria

2009.12.03 Steinbrunn Viva Sportcentrum falmászás

Ausztria Ausztria

2009.11.29 Hochschwab túra hegyi túra

Ausztria Ausztria

2009.11.14 Steinbrunn Viva Sportcentrum falmászás

Ausztria Ausztria

2009.10.09 Grossvenediger (3666m) hegymászás

Ausztria Ausztria

2009.08.06 Steinbrunn Viva Sportcentrum falmászás

Ausztria Ausztria

2009.08.01 Hochbleser via ferrata

Ausztria Ausztria

2009.07.30 Dachstein - Klettersteig via ferrata

Ausztria Ausztria

2009.07.26 Schneeberg - Weichtal hegyi túra

Ausztria Ausztria

2009.02.27 Kletterhalle Wien falmászás

Ausztria Ausztria

2009.01.13 Steinbrunn Viva Sportcentrum falmászás

Ausztria Ausztria