Ez egy érdekes út. Dizájnra végig hozza a terelgetős marhás témát.
Úgy kezdődik, hogy felzergézünk egy törős, füves 26 métert.
Aztán jön a Rinderwahnsinn (~Marhabaj): egy küzdős hossz, (7)-es nehézségűre értékelt, három mozdulatból álló, táblalépős kulcsrésszel (szadi).
A következő hossz a Kuhstall (~Tehénistálló), megintcsak laza zergézés törős köveken.
Ezt követi a Weideland (~Legelő) nagyon szép pillér (5-)-ért, csak be van nőve mindenfélével, de tök jó mászni rajta.
Megint "gehen" felfelé, csak a standot nézem be, de szerencsére Attila tudja, hogy az "igazihoz" még kicsit lefelé is kell menni meg oldalazni, mire elérünk a vörös kőben tátongó üreghez. Igen, mert amúgy meg a Neuer BG Steig nyomvonala mellettünk fut, általában jobbról, de elég közel, a tagolt kövön ritkán nittelt szakaszokon lehet ebből keveredés, és ide érve még a Zahmer Fuchslochsteig is keresztezi utunkat. Minden megfogott, meglépett kő mozog, mocorog, nagyon figyelni kell. Fentről, a kötéltől sodródó kövekre/kavicsokra nemkülönben.
Az üregből a Schlachtplatte (~Mészártábla) gyönyörű vörös rámpáján érünk fel az utolsó előtti hosszig. Most hogy írom a nevét: tényleg elég véráztattának tűnt... A nekem olyannyira tetsző, szögletes vonalú formákból álló tábla.
Az utolsó előtti szakasz az enyém, egy derék (6)-os, nagyon elégedett vagyok vele, a stand előtti párkányon egy vadrózsabokron keresztülmászva még véráldozatot is bemutatok.
A kimászás rövid szakasza felfogható két boulder probléma összekapcsolásának (7-)-ért. Az alsót összerakom, de a felsővel emberesen megküszködök. Mint kiderült, a kulcsfogást nem találtam meg, mert valamiért nem és csakazértsem abba az irányba indultam el, amerre a megoldás lett volna, hanem a másik oldalra dőlve, így a fogást nem láthattam,
mert mögém került. Lehet röhögni.
Tehát a jövőre nézve – note to self – fallal szembe fordulni, kulcsfogást balra, bal kézzel megfog, jobbra beledől, lábbal föllép, feláll, jobb kézzel maga fölé felnyúl, láb leköveti a párkányra és kész. Ennyi az egész.
Ha lesz legközelebb. Mert ki tudja mikor jövünk erre és akkor emlékezni fogok-e még? Kap-e a fura "nehéz laza nehéz" Almauftrieben is négy ismétlést, mint az Osterhasi? (Nem.) Apropó, Osterhasi: múlt héten megvolt újra, és dacára, hogy nem először másztam, volt olyan hossza, ami teljesen ismeretlennek hatott, annyira kiesett az emlékezetemből. A kulcsrésze sem volt könnyebb, hiába volt ez a harmadik próbálkozásom (
az első találkozásom az Osterhasival a Handleraussteiggal ért véget, ezért csak három a négy).
Érdekes műfaj a több kötélhosszas mászás. Nekem minden út on-site. Nincsenek ismétlések. Nincsenek projektek. Nincsenek finomítások, kiérlelt mozdulatok. Jön egy helyzet, és megoldom, ahogy tudom. Meg kell oldanom valahogy, mert körülményes a menekülés az útból. És a tetején – ha eljutok odáig – meg kell békélnem azzal, ahogy sikerült. Nekem ez nagyon nehéz. Ha átfejtem a kulcsrészt, hát átfejtem, ennyi volt. Büntinek úgyis egész hazaúton pörög a szemem előtt a film, hogyan kellett volna, lehetett volna élni a lehetőséggel, ami már elmúlt. Mert elmúlt: megcsinálni, akkor és ott lehet. Vagy ismételni az egész utat azonnal, persze...
...majd egyszer.
Krisz