Omis Stomorica, Canadair 90 m (6a+)

Az utolsó Omisban töltött napunk első felét mindenképp szerettem volna egy emlékezetes mászással megkoronázni, a délutáni strandolás és kikapcsolódás előtt.
 
A terv az volt, hogy Petivel időben kelünk és kisétálunk a „kerten” át, a szállás mögötti falhoz, ami kb 300 m a beszállóig. Időben nem sikerült kelni viszont a megközelítéssel tudtunk volna időt spórolni, ha nem térek le az ösvényről, de végül egy kis plusz túrázással már az első nitteket keresgettük a falon.
Errefelé nem viszik túlzásba a nittek használatát, bár ennek a 250 m-es útnak az első három kötélhosszát (6a ; 6a+ ; 5c nehézségekkel) kifejezetten sportmászóknak ajánlotta a falrajz magyarázó szövege.
 
Petit bele is küldtem bemelegítés nélkül a kezdő hosszba, hogy a következő nehezebb szakasz nekem jusson. A kő kiváló volt, mint ahogy azt egész héten tapasztalhattuk, plusz az előző napi sikerélmények is önbizalmat adtak, ezért Peti nem is gondolkozott a felajánlásomon, miszerint az első két hosszt én másznám előre, inkább határozottan vissza utasított és neki is kezdett a fogások, lépések keresésének.
 
Az első standban elismerően néztem is rá, ahogy megcsinálta a nem csak kinézetre nehéznek tűnő hosszt. A következő szakaszban egy szép kitett traverzálással jutottam el a lépéseit és fogásait illetően simának nevezhető kulcsrészhez, amit felénk „gletten platte”-nak becéznek a topo-k. Szerencsére nem csak nekem okozott a kitettség és az UIAA 7- nehézség kellő pszichés megterhelést, így a korábban arra járt mászók falban hagyott kötélgyűrűjét előszeretettel akasztottam meg, két egymástól 5-6 m-re levő nitt között a kulcsrészben.
 
Végül egy kellemes levezető hosszal zárult az aznapi mozgás, amiben a szintén elritkuló nittek nyomainak keresgélése okozott néhány perc fejtörést. A standban a fotózást és a tájban való gyönyörködést követően, összeszedett csapatmunkával meg is kezdtük az ereszkedést, hogy mihamarabb sörhöz és ételhez juthassunk.

---