E heti Hohe Wandi feladatunknak egy rejtélyes utat választottuk. Az 1994-ben nyitott Stachanow a nehézségén kívül semmit sem árult el magáról. Nem gondoltam, hogy van olyan út a Wandon, amit a hely mindent ismerő mászója
Florian Thamer még nem teljesített, így nála sem találtam használható információt.
A beszállót könnyen megtaláltuk, így gyorsan neki is ugrottunk. Az út egy kemény hetes hosszal indul töredezett, kicsit kotyogó fogásokkal. Az első nittet leszedték, hiányát egy ékkel pótoltuk. Ez egy kis gyanút ébresztet bennünk, lehet, hogy az utat átmenetileg kivonták a forgalomból? Valószínűleg évek óta nem mászták, nagyon elhanyagolt, a zuzmók teljesen átvették a hatalmat az egyébként kiváló sziklatáblákon. A második hossz elején egy ideig nyújtogattuk a nyakunkat, hogy most hogyan tovább, míg rájöttünk a megoldásra: a sziklából kinövő növényzetet ki kell húzni, majd a lyukakból ki kell kaparni a gyökereket és a földet, így a sima táblákon kialakul egy kis lyukakból, szűk résekből álló fogásrendszer. Így haladtunk 140 métert, (4 óra alatt) az előlmászó tisztította a követ ékkiszedővel, a másodmászó élvezte ennek eredményét. Az út utolsó szakaszát - a bányászást megunva és belefáradva - elkummantottuk, jobbra kitérve a Draschgraton szaladtunk fel a fal tetejére.
A Stachanow a kilencvenes években egy szép, kemény út lehetett, de most egyenlőre romjaiban hever, ha lesz rá időnk és energiánk, folytatjuk a renoválást.
Attila
Ausztria
