A
Wildenauer után volt egy kemény, projektelgetős
sportmászó napunk, és most újra a határaimat feszegetjük. Mai feladat a
Superspur 170 méterének teljesítése (7-)-ért.
Az előkészítés-felkészülés hosszú utas mixek formájában (
Draschgrat Mix 2,
Pajzán majális kombó) már megtörtént, a Superspur logikus következménye ez utóbbi időszaknak.
Nagy csendességbe érkezünk, bár odalent sok autó parkol és az égen is siklik pár ernyős – rég láttam ennyit. A jól ismert beszálló felé közeledve egy csapat
kőszáli kecskébe futunk. Elképesztő(en hülye) állatok: a sziklák repedéseiből növő csenevész növénykéket részesítik előnyben a fal tövében dúsan növő vegetációval szemben. Minél magasabb és meredekebb a szikla, minél csenevészebb a repedéseiből növő növényke, annál jobban vonzza a kecskét. Attila rövid ismertetőt tart az evolúciós szuperképességként kifejlődött patájukról, közben megérkezünk a beszállónkhoz, amely a Totenköpflsteig/Ostehasi kőpuncijával határos, de szerencsére sokkal kényelmesebb, és talán a kecskék kőveretésének sincs akkora mértékben kitéve.
Superspur (Fixe Niro) - vagyis az ezüstösen csillógó, Fixe gyártmányú, kis gyíkocskás
lapnitteket kell követni. Igen, végre a Verschneidung oldalon megyünk fel az első standba. Attila összevonja az első két hosszt. Az első vége felé van egy idegőrlő, reibungtábla-lépő rész; a másodikban meg egy hasonló, táblán oldalazós traverz. Sírok.
Ismerős kötélhossz következik, az Überholspuren egyik 40 méteres szakasza, ezúttal előre teljesítem. Nagyon jó.
A következő hossz első két közteséig még másodban is nagyon kemény feladat eljutni, és utána is komoly kihívást jelent. Aztán újra ott állunk a Totenköpfl kiszálló repedésének aljában. És közeledik a szürkület. Attila kegyesen bevállalja előre ezt is. Irigykedve figyelem, milyen elegánsan _nem szorul be_ a repedésbe, ahogy én szoktam. A negyedik nittig megy csak, aztán balra kilép ugyanarra a táblára, amelyen kicsit feljebb majd becsatlakozunk az Espresso Doppio kiszálló hosszába. De addig el is kell jutni. A kilépés a táblára például eleve nem egyszerű és a Superspurnak ez a része is tartogat egy trükkös-finomkodós fellépést, amivel én másodban vagy tíz percig küszködök. Átfejni nem lehet, pedig igényem volna rá. Mikor összehozom a megoldást (ami egyébként nagyon szépre sikerül szerintem, büszke vagyok rá), megkönnyebbült üvöltésemtől visszhangzik a repedés. A táblamászás a végén már nagyon fáj, a technikás részek sokat kivettek a lábamból. Csak 170 méter. De nincsenek üresjáratok benne, az egész út elejétől az utolsó tíz méterig nagyon szolid.
Összességében nagyon elégedett vagyok a mai úttal, sokat követelt, de sokat is adott cserébe: érezhető a fejlődés. Mostantól az edzésmunkámban kiemelten kell kezelnem az erő-állóképességet, ettől a szinttől már megkerülhetetlen.
Krisz
Ausztria
