Stadelwand Des Kessels Neue Kleider 590m (7-)

Már lassan egy éve, hogy megismerkedtem a sziklamászás, azon belül pedig a nagyfalak szépségeivel. Éppen ezért elérkezettnek láttam az időt, hogy egy nagyobb kihívás elé állítsam magamat, és velem együtt Ádámot is, ezt pedig a „Des Kessels neue Kleider” nevű út jelentette számunkra. Már tavaly is nézegettem ezt az utat, végül azonban az őszi bizonytalan időjárás miatt tavaly nem sikerült beiktatni ezt a programot, viszont már akkor megbeszéltem Ádámmal, hogy a következő évben az első adandó alkalommal letudjuk a tartozást.
 
Az alkalom pedig múlt héten érkezett el, amikor a hosszúhétvégének hála egy két napos túra keretein belül vágtunk neki az útnak. Végül úgy alakult, hogy hárman indultunk el Sopronból, Ádámmal és Attilával, hogy a Höllentalba megérkezvén neki vágjunk a túránknak, mely a Stadelwand hatalmas, és gyönyörű táblái között kanyarog felfelé.
 
Már a megközelítés során láthattuk, hogy az idei keményebb tél, valamint az áprilisi hó kisebb-nagyobb károkat okozott, mind az erdőben, mind a kevésbé masszív tömbökön. Szerencsére az osztrák páros, akik nem sokkal előttünk indultak el, előre engedett bennünket, így zavartalanul kezdhettük meg a mászást. Az első három szakasz könnyed 4-es 5-ös hosszokból állt, melyeken igyekeztünk minél hamarabb túl jutni, hiszen ezt a részt nevezte Attila, nagyon találóan, harcmezőnek, hiszen az olvadásnak köszönhetően a kisebb kövek ide érkeztek meg a hegy tetejéről.
 
Ezt követte az út egyik legszebb hossza, mely egy gyönyörű, technikás 6-os táblán vezetett fel, melynek egyetlen szépséghibája, hogy mindig vizes, de Ádám ennek ellenére gyönyörűen megoldotta ezt a hosszt. Az 5. szakasz nekem jutott, amikor is be kellett traverzálnom egy kisebb barlang szájához, ám amint megérkeztem a standhoz, meglepődve láttam, hogy mintegy félméteres hó található a teraszon, ami befedte a standot is, így kénytelen voltam egy nittben megállni. Ekkor már sejthettük, hogy ez a túra nem lesz egy szokványos, jóleső hétvégi mászás, de a java ekkor még hátra volt.
 
A következő három hossz ismét a „harcmezőre” vezetett minket, így ezeket is igyekeztünk minél gyorsabban ledarálni őket, ami szerencsére, könnyebb mászásról lévén szó, sikerült is. Ám ekkor jött a meglepetés, ugyanis a következő két szakasz pont egy olvadó hótömb alatt haladt felfele, amelyből egy kisebb patak csörgedezett lefelé, éppen az út vonalvezetésén. Ekkor örültünk Ádámmal igazán, hogy Attila is eljött velünk, hiszen neki jutott ez hossz, mely a „canyoning, felfele” fedőnevet kapta. (Ha ezt előre tudjuk, viszünk búvárszemüveget is…) A patakunk még a 10. hossz alján is végig folyt, de ezt Ádám, rövid gondolkodás után, ügyesen végig csinálta.
 
Vizesen, éhesen, és kissé fázva érkeztünk meg a kulcshosszhoz, melyet én másztam előre. Ez a szakasz élvezetes, és izgalmas mozdulatsorokat kínált számunkra, sajnos az eddigi megpróbáltatások miatt, ezt nem tudtuk maximálisan kiélvezni. Ahogy haladtunk felfele, egyre hidegebb lett az idő, az utolsó hossz aljához érkezve pedig ismét méteres hó várt minket, mely elfedte a standot, így nem volt más választásunk, mint a hóban álldogálni. Sajnos a mászócipőt nem éppen erre találták ki, ezért az utolsó tábla előtt alaposan átfagyott a lábunk, így az útban nem igazán éreztük a lépéseket a táblán, a hegy tetején azonban jó érzés volt zokniba bújni.
 
Gyors motyózás, és az elengedhetetlen csúcsfotó után (a mosolyunk, mint látható a képen, nem volt éppen őszinte), elindultunk lefele. Számomra itt érkezett a nap második kellemetlen meglepetése, ugyanis az áprilisi havazásnak köszönhetően a talajt még jó fél méteres fehér takaró fedte. Nagy szerencsénk volt, hogy jártak már előttünk az ösvényen, így tudtuk követni a lábnyomokat, és nem tévedtünk el lefelé. Mindezek ellenére jó tempót jöttünk lefelé, hiszen a másfél órás lemenetet megtettük bő egy óra alatt. Sietnünk is kellett, hiszen kilenckor zárt a Weichtalhaus, ahol a szállásunk volt. Sajnos így sem sikerült beérni vacsorára, így maradtak a konzervek, de jó érzés volt végre leülni, és levenni a vizes zoknit. Az éjszaka folyamán még egy mászótanfolymba is volt szerencsénk belehallgatni, ami habár megnehezítette az elalvást, de hosszú, és kimerítő napot tudhattunk magunk után, így hamar elnyomott minket az álom.
 
Minden nehézség és meglepetés ellenére számomra hatalmas élmény volt ez a túra. Habár nem volt egy élménymászás, de rengeteg új tapasztalatot szerezhettünk, ami később még jól jöhet.
 
Bónis 

---