Hohe Wand Schlüsselerlebnis 265 m (7-)

Mivel igyekszünk minden lehetőséget kihasználni, amit sportolással tölthetünk, kedvenc mozgásformánk helyszínéül ismét a közeli Hohe Wandot választottuk.
Az útválasztás természetesen Bónis privilégiuma, ezért a Schlüsselerlebnis 265 méterét tűzte ki hármas kötélpartink céljául. Az indulást reggel hatra tűztem ki, mert ilyenkor még a Wandra is ingyen be tudunk jutni, mert a jegyszedő még vagy alszik, vagy reggelizik, de a lényeg, hogy nem áll a kanyarban a pénztárcával… Az sem volt utolsó szempont, hogy az előrejelzések szerint, déltől már lehetett számítani némi csapadékra és viharra is.
Vállalkozásunkkal szépen haladtunk az egyre jobban égető napsütés ellenére. Bónis újra bizonyított a kulcsrészt illetően, amit UIAA 7- nehézségűnek jelölnek, de szerintem egy fél fokozattal nehezebb, annak ellenére is, hogy megtaláltam minden lépést és fogást, a 45 fokban felfelé traverzáló repedésrendszerben.
Utunk vége felé egy kis várakozásra került sor, amikor is egy másik kötélpartival futottunk össze, egy másik nitt sorral közös standban. Ha már pihenő, akkor tízórai, a fantasztikus panorámában gyönyörködve. Sajnos az utolsó három hosszt Bónis némi rosszulléttel mászta meg, aminek okául a napszúrásra gyanakodtunk. Utólag kiderült, hogy meg kell tanítanunk a helyes táplálkozásra, a korai eléhezés és alhasi görcsök elkerülése érdekében, hogy energiáit megfelelően tudja beosztani a 3-4, vagy akár több órás megterhelések alatt.
Mire kiszálltunk az útból a fal tetején, megbeszéltük Attilával, hogy megelégszünk egy mászással, még, ha az időjárás engedne is még egyet, mert a vasárnapi ebéd a családdal, és az utána fagylaltozással és sétával töltött idő élményére is szükség van időközönként. Ezzel a gondolattal húztunk haza, hogy ki-ki a maga módján folytassa a vasárnapját.
Ádám
Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!