Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Grünbach Steinklause

- sziklamászás -

Grünbach Steinklause

IMG_20181007_123029.jpg
Hahó. Kellene kicsit mászni.

Az idő esőre áll, de nem akarunk boulderezni. Persze, mehetnénk Fischauba, még az van legközelebb. De ott már voltunk párszor. Mehetnénk a Wandra. De az Arena szektort még nem derítettük fel. Különben is hétvégén a fene sem akar fizetni a bizonytalan "vagy tudunk mászni vagy nem" élményért.
Végül Puchberg mellett, Grünbachnál kötöttünk ki. Csak leparkolom az út szélén az SX4-est, és a parkolóból már lehet is mászni. Az esővel kecsegtető idő tesz róla, hogy ne legyen tolongás.
Aztán persze az első kövek után kicsit hátrébb tolat az ember, mégiscsak jobb az a szélvédő egyben.

A fal a kezdő három méteren nyálkásan csúszós, feljebb meg ropogósan törős. Érdekes nitt kiosztás és a málló részek jó kis elmetornává alakítják a bemelegítő hosszokat. Attila bátran megy elöl, őt én követem felsővel, közben bontom a falat. Zsigára gondolunk, hiányoljuk. Átformálná ezeket az utakat, annyi szent. Bónis zárja az utakat, vezekel az utóbbi időben besűrűsödött rocksztár életmódért.
Közben elmémesíti a következő hetemet "A börtön ablakába" c. cukrostakony slágerrel.

Miután kivégeztük a parkoló melletti kezdőszektort, felcaplatunk a HerbsZeit (6-) beszállójához. Itt már komolyabb utak vannak. A HerbsZeit az utóbbi idők egyik legkiegyensúlyozottabb kihívásával ajándékoz meg. Gyönyörű, egyenletes nehézségű az út az elejétől a végéig, van benne repedés, mini áthajló, meg egy nyégynyúlásos táblalépős kimászás, aminek a fellépőjétől még most is kiver a víz. Bónis gyönyörűen hozza előre – gyorsan visszatért – én topropiban vacogom végig. Annál is inkább, mert először történik meg velem, hogy a fogás letörik (mit letörik: kiszakad) a kezem alól. A szolidnak tűnő, négytenyérnyi kőpikkely már földet is ér Bónis mellett, mire feleszmélek. Nem kellemes élmény.

Kb. ennyire elég az időnk, összecuccolunk bevágjuk magukat az autóba. Visszafelé már csöpörgél. Érdekes expedíció volt, érdekes - és ismeretlen - köveken.

Krisz

Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Grünbach Steinklause

Ezeket olvastad már?


Hohe Wand - Obere Fuchslochwand, Almfrieden

Attilának nem könnyű. Nem elég, hogy lárva mászó vagyok, most még a gyógyuló bokám is…

Hohe Wand Almfrieden

Főszabályként igyekszünk mindig újabb helyeket felkeresni, de itt olyan kiváló utak vannak, hogy simán megérdemelnek…