Egy ideje forgattuk már a fejünkben egy höllentali túra gondolatát. Tavalyelőtt ősszel a Sonnenplattenweg hosszait mászva csodálatos emlékekkel gazdagodtunk, és tudtuk, hogy a völgy az őszi lombszíneződéskor mutatja legszebb valóját. A vasárnapi napsütéssel kecsegtető időjárás aztán meghozta a döntést: a fiúk másznak, a lányok – a genetikailag hardcode-olt gyűjtögető ösztönnek engedve – gombászni mennek.
A völgybe érve láthattuk, hogy elég sokan jutottak a miénkhez hasonló döntésre. Felszerelkezünk és már indulunk is a közelítésnek. Kicsit nyögvenyelősebb, mint a múltkor, mert a víz itt is, csakúgy mint a Wandon, komoly munkát végzett az ösvények nyomvonalán. Végül ott állunk a beszállóban, amiről csak Attila tudja, hogy beszálló, nekem épphogy halovány emlékeim vannak. Talán részben ennek is köszönhetjük, hogy üresen találtuk: a szomszéd utak mindegyikében már mászópartik igyekeznek fölfelé.
Sehol egy nitt. Így aztán társam beüzemeli a hóna alatt cipelt "vasasbolt" eszközeit, a repedésekbe, lyukakba friendek, ékek kerülnek, a fák törzsei köré hevederhurkok (ezúttal túlkészültem, elhoztam az összes 120-as hevederemet, a két évvel ezelőtti útkeresgélős faölelgetésre emlékezve). Nagyjából
a tavalyelőtti koreográfia alapján zajlik minden, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy most könnyedén megy, így többet tudok gyönyörködni a minket körülvevő pazar látványban. Nem lehet betelni vele, igaz, a lombszíneződés még nem kezdődött meg, pár héttel korábban vagyunk. De így is gyönyörű a táj.
Jó tempóban érünk a 330 m végére, az utolsó hossz elejének kulcsrészével különösen elégedett vagyok, nagyon simán, higgadtan, magától értetődően adódnak a mozdulatok. Nem volt ez mindig így.
A lemenetel valamiért megvisel, végtelen hosszúnak tűnik eljutni a kőfolyásig csúszós murván botladozva, olykor ronda ugratók peremén egyensúlyozva, kidőlt fák között. Onnan még jó darabot kanyargunk lefelé a füves-ligetes erdőben, de az a szakasz gyönyörű, csak addigra már érzi a combom is a törődést. Mire leérünk a hídhoz, említem is Attilának, hogy a sima, egyenletes betonon szinte kicsuklik alólam a lábam a sok fékezős, ereszkedő lépés után.
A hazaút a pályán szokatlanul gyors. A lányok is kitettek magukért időközben, így ízletes gombavacsorával zárhatjuk ezt a feltöltődős napot.
Krisz