Múlt héten voltunk
Grünbach mellett, most kihívjuk a Balszerencsét: továbbmegyünk a Hohe Wand Pecherwand falszakaszához.
A HoheWand kaller leírása és némi navis segítség igénybevételével Bónis gond nélkül leszállít minket a Seiser Toni parkolójába. A tetthelyhez kicsit tovább keresgéljük az utat, de végül megleljük a helyes irányt – mindössze negyed órás kitérő árán. Felderítésről lévén szó, ez teljesen oké.
Az itteni príma minőségű, változatos kő viszonylag újonnan nyitott, "nagyfiús" sportutakat tartogat (5+) körüli nehézségtől kezdődően. A biztosítás nem rossz, de a kellemetlenül dílő-dőlő beszállójú, kezdő falszakaszt elhagyva, a szűk kőkapun keresztül elérhető felső, pados résznél, (ahová úgy kell megszületni Bónis szerint) már az elme állóképessége is komoly próbatételek elé néz, ha előre mászik az ember. Ez Attilára és Bónisra marad, nekem a mai napra felsőzős szopakodást rendelt Attila. Így szabadon küzdhetek, küszködhetek, káromkodhatok, lóghatok, kaparhatok olyan utakban is, amelyek teljesítésére másképp még messze nem volnék képes.
Tristan Express-t idéző vergődés ez is, de rengeteg tanulsággal jár, mint az utóbbi alkalmak sportútjai általában. Most a határaim feljebb feszegetésére koncentrálunk, hogy a technikai tudásom végre elég legyen masszív 6-os hosszú utak biztonságos elölmászásához. A cél tisztán látható előttem társaim mozgásában és bátorságában.
Pazar időnk van, évődve, mászórigmusokat dudorászva és költve koptatjuk a bőrt az ujjhegyeinkről a horzsolós kövön, délutánig. Addigra kimásszuk magunkból, ami bennünk van. Szomjasan ereszkedünk le a parkolóban várakozó Volvóhoz. Fáradtan roskadok bele. A hazaúton csendben hallgatom a hifiből áradó zenét, miközben szemem előtt az átküzdött problémák képei peregnek. Ez is elérkezett. Kezdek fejben mászni. Kellett hozzá két év.
Krisz