Beszámolók

A nyarat Arnstein szikláin búcsúztattuk, egy kellemes őszi napon!

A kronjuwel nehéz, technikás kötélhosszai mindig jó felkészülést jelentenek egy – egy nehezebb feladat leküzdése előtt.

Az ünnepre való tekintettel arra számítottam, hogy tele lesz magyar mászókkal a hely, ehhez képest, kis hazánkból csak mi voltunk. Igazából a két nap alatt összesen talán 12 mászóval találkoztunk /főleg lengyelekkel/. Nagy örömömre óriási nyugalom volt.

Az út több C-D szakasz váltakozásából áll néhány rövidebb sétálós megszakítással. Sok helyen kitett, de végig jól biztosított, haladó klettersteig. 

Megszöktünk három napra az Alpok szívébe, hogy megmásszuk Ausztria legmagasabb hegyét a Grossglocknert, a Stüdlgrat (IV-) klasszikus mászóútján keresztül.​

Áronnal a Stüdlgrat-ra való cardio edzés képpen kiszemeltük a jó öreg Schneeberget egy utolsó-pillanatos állóképességi tréning helyszíneként. Lacit is belerángattuk a "hülyeségbe", így vasárnap reggel 6-kor hárman indultunk Puchberg irányába.

Atival többnaposra tervezett Balaton-felvidéki túránk egyik kiszemelt állomása a veszprémi Betekints-völgy sziklái voltak.

Ádámmal a Balaton-felvidéki kirándulásunk / mászó-túránk utolsó előtti napját Dörgicse szikláin töltöttük.

Két naposra tervezett túránkat az Almfrieden könnyebb útjain melegítve kezdtük, majd szemerkélő esőben áttértünk a Rote Wand áthajló falán található komolyabb feladatok megoldására.

Alfred Riedl, a keleti Alpok egyik legtermékenyebb útalkotójának tragikus balesetét megelőző, talán utolsó alkotását, a májusban elkészült Superspur névre keresztelt variációt választottuk.

Végre sor került az első több kötélhosszas mászásomra a 2013-as szezonban!

Az út vonalvezetése tökéletes, a Wand-ra oly jellemző szép, technikás táblákon, izzasztó repedésen, rövid, áthajló falszakaszokon halad a nitt-sor az égi sétány felé.

Tíz napig szinte folyamatos eső áztatta a keleti Alpok szikláit, így szobafogságra ítéltettünk. Hosszúnak tűnt ez az idő a szabadban eltöltött mászások nélkül.

A vasárnapot egy nagyszerű sportmászó területen, a Scheiblingkirchen-ből 25 perc meredek sétával megközelíthető Gretlwand sziklafalain töltöttük.

Végül megtaláltuk a temető melletti parkolót, ahonnan 1-2 perc sétával érhető el egy nagy füves rét, végében a Roteroffen hajdani bánya (aka. Zsírbánya) fala. Felsétálva a tömb lábánál lassan cseperegni kezdett az eső és az első mászásokat követően sajnos teljesen eláztunk mi és a szikla is. Szerencsére senki nem pánikolt, optimisták maradtunk és várakozunk.

Az e heti Hohe Wand-i turnén Levente volt a társam. Egy olyan utat próbáltam számára keresni, amelyben jól érzi magát, kedvenc frend-jeivel is játszhat egy kicsit, de a végére egy kissé meg is izzadjon.

A két Peti újra a Hohe Wand-ra támadt. Levente és Attila a szokásos csütörtöki időpontjukban bekanyarodtak a ház elé, beugrottunk a hátsó ülésre és már téptünk is a fal felé. Május végéhez képest kimondottan hideg, 10-12 fokos hőmérséklet és borús idő fogadott minket a falnál.

Ezen a hétvégén Józsival indultunk útnak, azzal a céllal, hogy olyan helyen másszunk a környéken, ahol ezt még nem tettük.

A közelmúltban több új út is elkészült a Hohe Wand falain. Ezek közül most a legfrissebbet, Alfred Riedl és Peter Königsberger által egy hónapja nyitott, a Sonnenurhwandon 230 m hosszan felszlalomozó Sonnenschlange névre keresztelt utat választottuk.

Vasárnap reggel az autóm felé sétálva még felhívtam Attilát, hogy „ugye nem ijedünk meg pár csepp esőtől?”

Volt egy tartozásunk magunk és a fal felé. Egyszer már nekirugaszkodtunk a Detonation  Boulevard megmászásának, akkor a második – harmadik hossz standjából rossz irányba indultunk, így két kötélhosszt más út nitt-sorát követve teljesítettünk. Most ezt a hibát kijavítva a helyes úton haladtunk.

Jók ezek a csütörtöki napok a Hohe Wand falain. Kisebb az utakban a népsűrűség, mint a hétvégeken, ilyenkor inkább a levegőben nagyobb a forgalom a siklóernyősök jóvoltából.

Idén a hosszúra nyúló tél miatt csak most, április közepén tudtuk indítani rendszeres, heti Hohe Wand-i túráinkat.

 Végre véget ért az áprilisi tél, megkezdődött az olvadás, a sziklafalak gyorsan száradnak. A hét közepén kihasználva a gyors felmelegedést, egy Adlitz-i mászóportyára indultunk.

Februári amerikai utunk során Észak-Amerika egyik legszebb nemzeti parkjában tettünk gyalogtúrát Katival. Sajnos a hosszabb és szebb útvonalak olvadó jéghullás miatt le voltak zárva, így meg kellett elégednünk egy rövidke, pár órás völgy-túrával. 

Első többnapos jégmászó expedíciónkra 2013. február végén került sor, aholis a CSAPATKAPITÁNY szerepét betöltő kedves jég és mixmászó barátunk Levente minket - Attilát és engem - szárnyai alá véve nekivágott a kb. 330 km-es távnak, ami Sopront a kärnteni Maltataltól elválasztja.

Nekem nagyon megtetszett első pillanattól a terem, mert magas. Változatos falformákon vezetnek a sokszínű mozgásformát igénylő utak.

Elegünk lett a várakozásból, elindultunk jeget keresni. A Soprontól kb 180 km távolságra található Ötscher völgyeit céloztuk meg..

Régóta tervezgettünk egy több kötélhosszas dry-tooling túrát, most belevágtunk. Őszi mászásaink közben folyamatosan néztük, kerestük az erre alkalmas sziklafalakat, útvonalakat.

Weichtal. Hat éve voltam ezen a Schneeberg útvonalon először. Azóta magam is sok embernek mutattam meg ezt a csodát a Schneeberg oldalában.. Elkereszteltük a "mézesmadzag" útnak, mert tényleg az.. nyáron egy kicsit keményebb -akár családi- kezdő túraként, télen izgalmas Schneeberg támadásként is megállja a helyét.

A hűvös, párás idő beköszöntével lassan megkezdődik a téli szezon. A mászócipőket és a magnéziát hideg jégszerszámokra cseréltük, és megkezdtük felkészülésünket a jeges, havas mászásokra.

A két héttel ezelőtti Schneeberg túra után most a Rax Brandschneide útvonalát jártuk be. Jellemzően a Prein felől, vagy a Gross Höllentahl felől szoktunk közelíteni, most viszont a höllentahli hírhedt kaiserbrunni parkolóból (a magyarok valamiért kempingnek hívják :D) indultunk neki novemberi napsütötte sétánknak.

Hétvégén egy igazi, sziklamászásra tökéletes őszi napot töltöttünk a Hohe Wand egy kevésbé látogatott részén, a Teufelsgrat sziklafalán.

Nem készülődtünk, a korai kelés sem sikerült, igaz nem is volt tervben. Kálmi nyolckor begördült a Berlingo-val, mi Katival beugrottunk a sebtében összeszórt hátizsákjainkkal és konkrét cél nélkül elindultunk az Alpok irányába. A benzinkútnál gyorsan összedugtuk a fejünket, volt egy Schneeberg-Rax-Schneealpe térképünk.. legyen közeli, gyorsan választottunk is: Schneeberg és valami olyan amin már régen jártunk. Akkor a Puchberg-i oldal!

Az utolsó kötélhosszban elkértem tőle a végig (előző nap is) cipelt friendeket, mert sejtettem hogy kelleni fog. Ugyanis nagyon megritkultak a nittek, az utolsó 40m-es kh-ban csak 2 volt. Szóval használtam is, s más természetes biztosítást is, sőt még a stand is ezekből épült.

 Már nagyon régóta szerettem volna eljutni a Dolomitokba, túrázni a sziklatornyok közt ferratázni a via ferratak őshazájában.  Megmászni a Marmoladat. De eddig erre nem került sor viszont júliusban jött egy kör e-mail miszerint szeptemberben mennék a Dolomitokba.

Ez alkalommal ketten indultunk a most már hazai pályának tekinthető Hohe Wand irányába. A távolból ezúttal nem a hosszú utak vonalvezetését vizslattuk, szemünk a vörösre színezett Almfrieden és a Rote Wand dőlő falait kereste.

Délnyugatnak indultunk, a Júliai Alpok szívébe, a szlovének nemzeti hegyétnek a Triglavnak meghódítására készültünk.

Egy régi terv, egy nagy erőpróba teljesítésének ideje érkezett el számunkra augusztus elején. A cél a Traunstein nyugati falának megmászása, a csúcs elérése a Kaffe & Kuchen (7+) 1100 méter hosszú nitt sorát követve.

Több köteles mászásra készültünk, de öltözéskor szembesültem a ténnyel, otthon hagytam a beülőm. Gyors tervmódosítás, marad a sportutazás, a beülőt cserélgetjük, biztosítás meg megy fix pontból, fatörzsről.

A Hohe Wand hosszú útjait erősen fogyasztó csapatunk a héten egyesületünk két hölgytagjával, Gabival és Emesével egészült ki. Levente velük vágott neki a Draschgrat Light megmászásának, okítva őket a több kötélhosszas utak teljesítésének rejtelmeire.

Svájc legmagasabb hegyei között pár nap alatt több négyezres csúcsot is meghódítottunk.

Erre a hétre a Hohe Wand hosszú útjai közül a Totenköpflplattén felkúszó Osterhasi (7-) hat kötélhosszát választottuk.

A héten már másodszor Hohe Wand, ismét a Totenköpfl falrész, most az Überholspuren. Ezt az utat már régebben másztuk, Aszunak ez volt az első hosszabb mászása.

Most nem volt kedvünk új utat keresni, így megismételtük egy régi ismerős,  a Zukunfsweiser 195 méterét.

Borult, esőre álló időben érkeztünk a Hohe Wand alá. A parkoló üres, a fal csendes, most nem hallatszott a felszerelésekre jellemző fémes csilingelés.

Ezen a héten a Hohe Wand leghosszabb útjait rejtegető falszakaszt, a Grobe Postlwand 250 m magas falát vettük célba.

A hétvégi forróságban egy, a nap nagy részében árnyékos falat keresve, eszünkbe jutott egy rég elfeledett mászóhely, a Koller Wand.

Nem igazán tudom elmondani, hogy mennyire szép volt a táj. Az elején a mi lucosainkhoz hasonló erdőben mentünk, ahol a madárvilág, és az aljnövényzet is teljesen más volt a nálunk megszokotthoz képest.